Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-398

326 Az országgyűlés képviselőházának talmas ipari koncentrációk jöttek létre Európában éppen az utolsó tíz^ esztendő alatt, amely hatalmas ipari koncentrációját akár kartellirozás, akár más téren elítélhetünk, de amelyek kétségtelenül fenállanak és amelyek a vas, az acél, a műselyem, a vegyiipar, a réz, az ahiminium terén tulajdoniképpen éppen e kritikus tíz esztendő alatt Európa idevágó termelésének 70%-át kartellirozni képesek voltak, képesek voltak kartellirozni, úgyhogy éppen azoknak az államoknak nehéziparát és egyéb idevonatkozó termékeit foglalta össze, amely államok politikailag merőbben szembenállottak e tíz esztendő alatt egymással. Mit bizonyít ez a^ gyakorlati életből? Azt, hogy éppen megfordítva Briand elképzelésével, az európai politikai közeledést a gazdasági közeledésen keresztül kell megpróbálni, gyakorlatilag megvalósítani. S ha Hágának és Párizsnak állítólag tényleg nagy hatását fogjuk érezni, ezen a téren kellene elsősorban megérezni és ennek hatását gyakorlatilag, is konstatálni. Ne a politikusok, hanem a gazdasági emberek igyekezzenek továbbszőni azokat a szálakat, amely szálaknak szorosabbra fűzésével politikai megértést is lehet elérni. Hiszen azt látjuk, hogy még a legnagyobb kedvezmény kereskedelempolitikai elve mellett is, amely e széles gyűrűbe foglalt államoknak meglehetősen szabadkezet enged különben a gazdasági érvényesülésre, mondom, még a legnagyobb kedvezmény elve alapján is egyes országok mennyire meg tudják érteni egymást, gazdaságilag milyen szoros Összefonódást tudnak létesíteni akkor, amikor éppen ennek a legnagyobb kedvezménynek az elve egy-egy szerződő államnak a legfontosabb érdekeit ellenszolgáltatás nélkül kiszolgáltatja gyakran egy olyan másik államnak, amely a nélkül, hogy valamit nyújtana,^ csak az ellenszolgáltatás alapján e kedvezményeket igénybeveheti. Ilyen viszonyolk között egy olyan széles alapon felépített összefogást gazdasági téren, elérni, mint amilyenre a francia külügyminiszter gondol, pillanatnyilag valóban az álmok és az utópiák birodalmába tartozik. Ö gazdasági elgondolásában, amelyet csak érint, de amelyet mások — amint erre rögtön rátérek — bővebben kifejtettek, nem akar vámvonalakat megtűrni Európa gazdasági egységei között, de viszont — ebben sántít egész elgondolása — ezt az ekképpen öszszefoglalt nagy európai gazdasági, egységet nyitva akarja hagyni a többi kontinensek gazdasági egységeivel szemben. Ez egy ideális végééi lehet, t. Képviselőiház, de Amerika gazdasági magatartása emiatt utópiának kell, hogy bizonyuljon. Amikor a nemzeti önellátás gondolata olyan, erőteljesen érvényesül ma Európában, amikor azt látjuk, hogy, amint Wolff Károly t. képviselőtársam szokta mondani, a nemzeti önellátás őrülete tobzódik 10 esztendő óta Európában, de tényleg tobzódik és óriási invesztíciókba vitte (bele a mezőgazdasági önellátásra azelőtt soha nem gondolt országokat, amikor ennek alapján óriási 'beruházások történtek e téren Ausztriában, ahol szállóigévé vált, hogy Alpeseiben akar búzát termelni, amikor a félelem és az irigység bírta a háború tapasztalatait leszűrt országokat arra. hogy csak magukban bízzanak és ne «bízzanak még szomszédaikban sem: akkor ne higyje a francia külügyminiszter úir, hogy az ő trombitaszavára le fognak dőlni r Jeriíkónak azok a falai, amelyeket pénzzel bástyáztak körül és még a pénznél is erősebb anyaggal: külföldi adóssággal. (Elénk helyeslés minden oldalon.) T. Képiviselőház! Ma a gyakorlati politika 398. ülése 1930 május 26-án, hétfőn. ezen téren a közel jövőben megvalósítható és kézzelfoghatólag elérhető gyakorlati eredményekre pályázik, tehát nagy érdekkörök összefogása helyett kisebb érdekkörök összekapcsolására. Sokkal könnyebben is fog ez menni, amint előzőleg utaltam rá, akikor, ha a többi, ezen érdekkörön kívül maradó hatalmak nem szimatolnak ebben a gazdasági összefogásban olyan rejtett politikai célokat, r

amely rejtett politikai célok megakadályozására magát az érdekelt gazdasági összefogást is megakadályozzák. Ezért nem valószínű, hogy a különben igen tetszetős és sok közös érdekes vonást tartalmazó gondolai, amelyre legutóbbi beszédemben kitértem, az osztrák, olasz és magvar gazdasági megértés a megvalósítás lehetőségének horizontján lehet ebben a pillanatban. A nagyhatalmak s itt elsősorban természetesen Franciaországra gondolunk — politikai elgondolása ezzel homlokegyenest ellentétben volna. De e mellett itt áll előttünk a kérdés, vájjon nem lehetne-e megtalálni az európai mezőgazdasági exportállamok olyan összefogási lehetőségót, amely európai mezőgazdasági államok közös érdekből való összefogása kitágítható volna például Ausztriának és Itáliának olyan érdeklődésével, hogy ők fogyasztókéut jelentkeznének ezen exportáló mezőgazdaságig államok előtt azzal, hogy viszont természetszerűleg bizonyos ipari kedvezményeket kívánnának maguknak. A gyakorlati gazdasági politikusoknak ezt a közelebb fekvő elgondolását a legnagyobb kedvezményen alapuló nemzeti vámvédelem lerontásával nem lehet ma elérni. Amint utaltam rá, ez olyan erősen gyökerezett be az európai gazdasági életbe, sőt Európán kívül is a legnagyobb kedvezmény elve ellen évtizedeken keresztül tiltakozó amerikai Uniót is az utolsó években annyira meghódította, hogy utópia volna arra gondolni, hogy a legnagyobb kedvezmény elvének egyszerű lebontásával egészen új alapra lehetne ma már Európa egész kereskedelmi és vámpolitikáját helyezni. Csak az a kérdés, hogy az utolsó évek tapasztalatai és változott kereskedelempolitikai viszonyai között ennek a legnagyobb kedvezmény elve alapján felépült kereskedelmi politikának módosítása a jelen viszonyokhoz mérten nem volna-e lehetséges. Idevonatkozólag a Népszövetség gazdasági és pénzügyi bizotitságának két vezető férfia, az angol Sir Arthur Salter és az olasz Pietro Stoppani két igen érdekes munkát dolgozott ki, amelyekben erre vonatkozó álláspontjukat kifejtették. Egyik sem hajlandó a legnagyobb kedvezmény elvét lebontani azért, mert — mint erre utaltam — ma ez kereszlülvihetetlen, de lyukat kíván vágni ezen az erős bástyán akkor, amikor a legnagyobb kedvezmény blokkjának nevezvén el gondolatait, arra céloz, hogy kollektív vámegyezményekkel igyekezzenek Európának azok az államai, amelyeknek közös gazdasági érdekeik vannak, összeszövetkezni ós egy kollektív vámegyezmény keretén belül olyan preferenciális elbánásról biztosítani egymást, amely kedvezményes elbánást . az ebbe a körbe bele nem foglalt országok számára természetesen nem biztosítanák. Rámutatnak arra, — és igen helyesen — hogy a legnagyobb kedvezmények elve rendkívül szép papíron, mint ideális elképzelés, de a valósággal a klasszifikációfc és a vámosztályozások dzsungeljében, a vámnomenklatúrák rettenetes sűrűségébe, amelyet egyszerűbb nevezőre minden nemzetközi tárgyalás ellenére sem sikerül hozni, a legnagyobb kedvezmény elvének minden látszólagos előnye elveszés olyan egyoldalú, az ügyesebb fél által kihasznált, a gyengébb