Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-397
Az országgyűlés képviselőházának 397. ülése 1930 május 23-án, pénteken. 285 módja és lehetőség«, ellenben ezen új fővárosi törvény szerint a pártok kizárásával a hivatal, a polgármester állítja össze a Statisztikai Hivatal útján, így tehát abba a pártoknak semmiféle beleszólásuk nincs. Mármost kérem, méltóztassék a belügyin iniszterfúrnak szem előtt tartani azokat a rendelkezéseket, amelyeket a törvény és a törvény indokolása szem előtt tartott és amelyek megnyugtatnak bennünket abban az irányban, hogy dacára annak, hogy itt a központi választmány teljesen ki van rekesztve, mégis ki van zárva, az, hogy visszaélés történhessék a választói névjegyzék összeállítása körül. Mert mit mond a törvény? A törvény azt mondja (olvassa): «A Székesfővárosi Statisztikai Hivatalnál a választók Összeírása eéljából külön nyilvántartási ^osztályt kell szervezni, amelynek megkeresésére a hatóságok, a hivatalok, a nyilvántartási adatokat rendelkezésére bocsátani kötelesek». Mármost hogyan szedi össze a Statisztikai Hivatal, a polgármester a választókat? Azt mondia a törvény (olvassa): «A székesfőváros lakosainak választójogára vonatkozó adatokat a polgármester által kiküldött hatósági biztosok házról házra járva gyüitik össze. A polgármester által kiküldött hatósági biztosok, valamint azok, akik a.^ székesfőváros Statisztikai Hivatalának .nyilvántartási osztályában a választók összeírását végzik, csak fegyelmi hatalom alatt álló, hivatali esküt tett tisztviselők, tanárok vagy tanítók lehetnek». Mit mond a törvényjavaslat indokolása? Miért a Statisztikai Hivatal? Ezt is megmagyarázza és azt mondjia (olvassa): «A névjegyzék csak úgy lehet tökéletes, ha^ a választókat hozzáértő szakemberek irányítása mellett külön é célra szervezett ^nyilvántartási hivatal írja össze. Ezt a nyilvántartási hivatalt a legcélszerűbb, a legkézenfekvőbb és a leggazdaságosabb a székesfőváros Statisztikai Hivatalának keretében megszervezni A Statisztikai Hivatalnál rendelkezésre álló adatok nagvban megkönnvítik és meffsrvorsítiák a névjegyzékek összeállításánál szükséges tennivalók tervszerű és céltudatos elvégzését». Mi következik ebből? Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Bródy Ernő: Az nagy baj. (Derültsép.) Rögtön befejezem. Az, hogy székesfőváros Statisztikai Hivatala szedi és eyüjti össze az adatokat, tehát hivatalból kell összegyűjteni. En tehát nagyon kérem a miniszter urai ne méltóztassék olyan rugalmas kifejezésekkel élni, példá,ul azt 'mondani, hogy ha kétség van. akkor ez és ez következik. Hát a «kétséget» ki állapítja meg? (Petrovácz Gyula: A hivatal!) A hivatal fogja, megállapítani? Es hogyan fogja megállapítani, úgyhogv Petrovácz t. kén visel őtársam besúgja neki, hogy legyen szíves (Zaj r a szélsőbaloldalon.) kétséget formálni a választói jogosultság tekintetében? Engedelmet kérek, (Petrovácz Gyula: Nem stimmelnek az adatok, amelyek ott egymás mellett vannak!) vélelmek vannak az országgyűlési választói névjegyzék alapján, így maga a törvény megállapítj ci ci választójogi kellékeket, amelyek az országgyűlési választói névjegyzékek magukban foglalnak. Az állampolgárság, iskolai végzettség tekintetében megvannak a törvény alapján a vélelmek, azon vélelmek alapján tehát el kell azokat fogadni. Itt csak abban az esetben történhetik valami, lm kétség címén le akarják radírozni megint a választó polgárokat. Jelenleg 320.000 választója van a fővárosnak. (Petrovácz Gyula: Országgyűlési!) Ki KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXVIII. van mutatva az állandó gyakorlat alapján, hogy maximum 20.00 az. a szám, amellyel a hatéves helybenlakás alapján kevesbedhetik, akkor 300,000 választópolgárnak kell lenni. Itt van elásva a kutya, hogy le akarják szállítani a választók számát, mert sok önöknek a 300.000 választó. (Petrovácz Gyula: Nem mi csináltuk!) Önök résztvettek azon a konferencián, amelyet a belügyminiszter úr tartott ebben a tárgyban. Részt méltóztattak venni és valószínűleg nem azért, hogy a választók számát felnöveljék, hanem hogy apasszák. Nagyon kérem a miniszter urat, ne méltóztassék semmi olyan intézkedést tenni, ami a törvénnyel ellenkezik, mert a törvény világos, a törvény nem beszél kétségről, csak az önök agyában született meg a kétség azért, hogy a választók számát lefaragják. Mi nagyon kérjük, ne méltóztassék a főváros közönségét a mellett a sok vexatura mellettamelyben él. még egy újabb kínlódásnak^ kitenni és ilyen úiabb tilalomfákat és akasztófákat részére felállítani; ennek a fővárosnak közönsége dolgozik és kínlódik, meg kell tehát adni neki a jogot, nem szabad a jogkobzás és a jogelvonás révén a választók számát apasztani. Erre akartam a miniszter úr figyelmét felhívni. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Csák Károly! Csák Károly: T. Ház! Tegnap azt mondottam, és amit tegnap mondottam, azt tartom ma is. és tartami fogom mindig, hogy a mi belügyi bajaink legfőbb forrása erkölcsi javaink megfogyatkozása. Magasabb etikai alapelvek nélkül éppen úgy nem lehet kormányozni és belügyi igazgatást csinálni, mint aihogy az igazi charitas nélküli szociálpolitika is üres. (Ügy van! Van van! a baloldalon.) T. Ház! Azt mondottam, nem tudom, hogy az erkölcsi javak mefogyatkozásának nem a de kadens-kor közszelieme-e az oka, és erre a t túloldalról felém röppent egy gúnyos megjegyzés, hogy: rádió, reüülőgép és dekadencia, ho gyanfér ez össze? En meghajolok a tudomány vívmánya előtt, (Rothenstein Mór: Rádió- repülőgép és egységesDárt!) bámulom, hogy a szférák zenéjét lelopják a földre, bámulom* hogy keresztülfúrják a. hegyeket és acélszörnyeteg dreadnoughtokkal lovagolják meg a tengert, de méltóztassanak nekem t megengedni azt a meggyőződésemet, hogy hiába ilyen büszke a tnhnikai tudomány, itt e földön és á*»i emberi életben a legelső érték mégüí feltétlen .ül. és mindig az emelkedett lelkületű ember. (Üay van! Ügy van! a jobboldalon.) Kérdés, vaiion nem azoknak van-e igazuk, akik azt mondják, hogy a tehnikai tudományok haladásával és a tehnikai vívmányokkal az erkölcsi igazságok uralma fordított arányban áll. Az emelkedett lelkületű ember a legnagyobb érték és ez az emelkedett lélek az (igazi közigazgatási szolgálatra 'hivatott kvalifikáció. (Ügy van! Ügy van! a. jobboldalon.) Nagy tisztelőié vagyok a tehnikai tudományoknak, tisztelője vagyok a tehnikusoknak is, de mindég maradnak területek, amelyeket a tebnjka tudománya és a tehuikuS'ok, ha egyébként nincs érzékük ezek iránt n dolgok iránt, elfoglalni sohasem tudnak és ezek közé a területek közé tartozik, v ahol mindig az emelkedett lelkületű ember vezetése alatt kell állnia az egész direktíváknak, maga a közigazgatás.. Most már meg kell vizsgálnunk azt, a szolgálatot, amelyet a közigazgatási tisztviselők a köznek ezen a téren tesznek és meg kell vizsgálnunk azt is, vájjon ezt a szolgálatot mi 'anyagiakban ihogyan fejezzük ki, mert dignus est operarius mercedi .suae, méltó a munkás az ő bérére. Beletekintettem a költségvetésnek 43