Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-390

20 Az országgyűlés képviselőházának téseknek elmaradása esetén, azok teljesítése nélkül a kártérítés sohasem állt volna elő. A kettő közötti összefüggést világosan megmutatja a hágai tárgyalások historikuma és logikai folyamata. Mi volt a sorrend Hágában? Hágában a sorrend az volt, hogy odacitálták az optánsokat és előbb megegyezést csináltak az ő limitált követeléseikre vonakozólag, azután tárgyaltak a kiegyenlítés technikai módjáról és azután tárgyaltak a fizetendő Összegekről. (Gr. Bethlen István miniszterelnök: Ez tévedés kérem!) Lehet, hogy a miniszterelnök úr azt fogja mondani, amit a külügyminiszter úr mondott, hogy ezek a tárgyalások nem ilyen sorrendben folytak, hanem parallel folytak. Ezeknek a tárgyalásoknak logikai menetét azonban világosan illusztrálja a hágai tárgyalásokról felvett jegyzőkönyv, amely ezt a sorozatot tünteti fel: első egyezmény az optánsokkal való megegyezés, második egyezmény az agráralap megteremtése, harmadik egyezmény a B. alap kreálása és negyedik egyezmény Magyarország fizetési kötelezettségének megállapítása. Igen helyes taktikai érzékre vallott, hogy a párizsi tárgyalásoknál annak a szövegnek megállapításában, amely ratifikáció elé kerül, már megfordították a sorrendet és elsőnek vették fel a Magyarországot terhelő fizetési kötelezettséget. Ez így van, méltóztassék megnézni a különféle szövegeket. (Gr. Bethlen István miniszterelnök: Ez így van, csak a következtetés hibás, amelvet levonni méltóztatott!) Ennek a ténynek illusztrálására, hogy a magyar fizetések szoros összefüggésben vannak az optánsok kártalanításával, igazán nem sok időt kellene vesztegetnem; nagyon sokféle dokumentum és bizonyíték van erre. Itt van a javaslat szövege. A javaslat maga megmondja, hogy ezekből a fizetésekből kreáltatnak ezek az alapok s igazán csak szánalom nézni azt az erőlködést, hogy e világos ténnyel szemben be akarjak bizonyítani, hogy ezek a fizetések nem mennek be az alapokba és nem a magyar állampolgárok fizetései szolgálnak a kielégítés egyik lényeges alapjául. De hogy ez az összekapcsolás megtörtént, bocsánatot kérek, erre nézve már előbb felolvastam ia t. miniszterelnök úrnak egyik nyilatkozatát. Fel fogok olvasni még egy nyilatzatot, amelyet Hágában tett. Igaz ugyan, hogy nagyon nehéz a dolog, mert ezzel az argumentummal szemben van egy egyszerű gesztus, az, hogy a t. miniszterelnök úr kijelenti, hogy ezek nem felelnek meg a valóságnak. De mégis felolvasom, mert a világlapokban megjelent és soha meg nem cáfolt miniszterelnöki intervjut tartalmaz. Január 13-án gróf Bethlen István a Neue Freie Presse hágai tudósítójával folytatott beszélgetésében annak megállapítása után, hogy Ausztria kedvezőbb helyzetben van, mint Maf

yarország, mert Ausztria legalább tudja, ogy mit kívánnak tőle, de ezzel szemben Magyarország még jelen pillanatban sem ismeri a vele szemben álló felek szándékát, — közben a reduikáit szaldó számítása valószínűleg megtörtént — a következőket mondotta: «Ami saját szándékainkat illeti, erre vonatkozóan kijelenthetem, hogy a múlt igazi és teljes likvidációját óhajtjuk. Hajlandók vagyunk, hogy a múlt likvidáeiójának érdekében áldozatokat hozzunk, azonban a dolog természetében van. hogy nem lehet Magyarországtól egyedül és egyoldalúan áldozatokat követelni. Ez éppenséggel nem jelentené a háború likvidálását.» A miniszterelnök úr ezután körülhatárolta i 390. ülése 1930 május 13-án, kedden. a magyar követeléseket és a következőket mondotta a tudósítónak: «Mi nem követelünk lehetetlent. Gondolja meg, hogy a jogi felfogásunk szerint jogtalanul kisajátított r erdőbirtokok nagy részét nem osztották szét. sőt egyáltalában nem is lehet szétosztani, úgyhogy itt a legegyszerűbb megoldás a restitució in integrum lenne. Románia mintegy 250—300 ezer hektárt elsajátított. Ez az a terület, a miért jóvátételt kell követelnünk. E követelésről a következő napok tárgyalásai során semmi körülmények között sem mondhatunk le. Mi a magunk részéről mindent meg fogunk tenni, hogy igazságos egyességre jussunk, azonban csak egyességről lehet szó és nem teljes megadásról.» A Berliner Börzenzeitung hágai tudósítója előtt gr. Bethlen István január 15-én a következő nyilatkozatot tette: «Még mindig remélem, hogy egyetértésre jutunk, de csak egyetértésről lehet szó, nem pedig meghódolásról. A másik részen áll, hogy szintén bebizonyítsa. hogy akarja a megegyezést. Lehetetlen egyoldalú áldozatot kívánni tőlünk. Mi, a legyőzöttek a múlt likvidálásának szolgálatában már eléggé nyomatékosan bebizonyítottuk áldozatkészségünket. Mindamellett r Magyarországot még további engedmények számára is meg lehet nyerni, de mindig csak azzal a feltétellel, hogy a másik fél is el tudja szánni magát komoly engedményekre. Szó sem lehet azonban arról a koncesszióról, hogy elejtsük azoknak az állampolgároknak igényeit, akiket az új államok megfosztottak földbirtokuktól. Nem ^gondolunk arra, hogy az optáns követelésekről lemondjunk és az optánsokat saját anyagi eszközeinkkel elégítsük ki.» En most nem a kérdés érdemi részéhez szólok, de hogy a tárgyalás menete világosan mutatta, hogy a Magyarországgal szemben felállított követelés és a magyar állampolgárokat megillető kártérítés szerves összefüggésben állott egymással, hogy egyik a másiknak kiegészítője volt, ezt úgy sem lehet letagadni. (Nagy mozgás a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Odaadták volna a fél országot. — Rubinek István: Magát! — Zaj.) Az előadó úr beszédében, a megjelent kormánynyilatkozatokban egyik argumentum gyanánt szerepelt az, hogy ezek a fizetések nem szolgálhattak a kártérítés alapjául, mert ezeket a felsorolt és általam kritikával kísért egyéb követelések címén fizették. Hogy e tárgyalásoknál a cím kérdése mellékes volt. az kiderül abból, hogy Benes úr, a csehszlovák^ külügyminiszter elmondta Hága után expozéját — az ő kijelentéseit a magyar kormány soha meg nem cáfolta — és ebben az expozéban Benes úr azt mondta, hogy a magyar delegáció kérésére járult hozzá, hogy a reüaráeió fizetésének címéül az egyéb tartozások kiegyenlítésének címét vegyék fel. (Györki Imre: Csak a Festbankett hiányzik.) Az előadó úr is előadta — hallottuk — a fontos ellenérveket. Az egyik ellenérv az, hogy ezekbe az alapokba a bolgár jóvátételből is történik fizetés. Senki sem állította azt, hogy kizárólag a magyar fizetések szolgálnak alapjául a kártérítésnek. Állítottuk, hogy a magyar fizetések kizárólag vagy legalább nagy részben a kártérítés fedezésére szolgálnak. A másik argumentum az volt, hogy amikor a magyar állampolgárok ezt az adót befizetik, amikor a magyar állam ezeket a járulékokat kifizeti az összes hatalmaknak, ezek attól a pillanattól kezdve megszűnnek a magyar állam tulajdonai lenni, megszűnnek a magyar adó-