Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-397

Az országgyűlés képviselőházának 397. mozdulhat meg, hogy valamely törvénybe, vagy rendeletbe, vagy kihágásba bele ne ütközzék. Ez pedig nagyon veszélyes dolog, mert jogrend helyett .bizonyos fokig jogbizonytalanságot teremt. Az igazi veszély pedig abban van, hogy megrendíti ia polgárokban a jogrend megbecsülését, mert hiszen az olyan jogrend, amely folyton zaklatja és lépten-nyomon, talán indokolatlanul eljárás alá vonja, a polgárnak nem lehet kellemes. Ezt a jogrendet tehát nem tiszteli és nem beesüli meg. Éppen ezért mindent el kell követnünk, hogy minél kevesebb rendelettel kormányozzunk, mert nemcsak a polgárokat zaklatja ez a sok rendelet, hanem függőségi viszonyít teremt meg a hatóságokkal szemben, ami pedig erkölcsi, politikai erkölcsi és szabadság, valamint a politikai fejlődés szempontjából felettébb kifogásolható. Határt kell tehát szabnunk, a rendeletgyártásnak. Amikor tehát arra kérem a belügyminiszter urat, hogy lehetőleg mellőzze minden felesleges rendelet kibocsátását, akkor tulajdonképpen a jogrend védelme s a magyar nép s különösen a falu népe nyugalma érdekében is kívánom ezt. Hiszen a jó központi igazgatás megvalósítható akként is, hogy kemény kézzel gyakoroljuk a felügyeletet, gondoskodunk arról, hogy ^minden ember a (megfelelő helyen legyen és mindenki becsülettel teljesítse a maga kötelességét. Második kérésem, amelyet a belügyi központi igazgatás tárgyalása kapcsán a belügyminiszter úrhoz intézek, az, hogyha lehetséges, méltóztassék bizalmasan utasítani az illetékes közigazgatási rendőri hatóságokat, — itt gondolok elsősorban a rendőrségre és csendőrségre — hogy nem kell feltétlenül és minden áron minden jelentéktelen kihágást észrevenni és feljelentés tárgyává tenni. Hiszen ezek a kihágási jogszabályok inkább normák, inkább direktívumok. inkább figyelmeztető szavak, amelyekhez a polgároknak alkalmazkodniuk kell. Mielőtt ezek bűnvádi eljárás tárgyává tétetnek, bizonyos jóakaratú figyelmeztetés, mondjuk, az illető közegeknek bizonyos nevelő fellépése elsőízben indokolt volna. A közigazgatási kihágási eljárások és ügyek tömege tudniillik onnan ered, hogy a rendőrök és csendőrök túlságos buzgalommal őrködnek ezeknek a kihágási rendeleteknek betartása felett. (Rothenstein Mór: Nagyon enyhe kifejezés!) Kétségtelen, hogy őket ügybuzgóság vezeti, talán a jó statisztika is, mert hiszea a tevékenységüket, arra termettségüket, kiválóságukat és ügybuzgalmukat a statisztika is igazolja. Azonban kétségtelen, hogy a jó csendőr, a jó rendőr, ha észrevesz is jelentéktelen apróbb kihágásokat, akkor teljesíti jól a kötelességét, ha elsőízben figyelmeztető, oktató, nevelő szóval figyelmezteti azt a polgárt arra, hogv é kihágástól a jövőben tartózkodjék. Mert mi a vége? A kihágások egész tömaga zúdul a közigazgatási rendőri büntető hatóságokra, amelyeket azután a följelentés folytán már kénytelenek, eljárás és ítélkezés tárgyává tenni, mert hiszen feljelentés van előttük, tehát az eljárást végig kell folytatniuk. Hogy az ilyen tömeges közigazgatási rendőri büntetőbíráskodás értéke milyen, azt abból a tömegből lehet következtetni, amellyel — sajnos —

: különösen vidéken a rendőri büntetőhatóságok megküzdeni^ kénytelenek. Hiszen ma már annyifajta kihágással kell megbirkózniuk, hogy maga a közigazgatási rendőri bírói hatóság sem ismeri ki bennük magát s a nagy tömeg folytán annak a rendőrfogalmazónak ülése 1930 május 23-án, pénteken. 279 vagy szolgabírónak ideje sincs arra, hogy egyegy ügyben elmélyedjen. Nekem tehát az a kérésem, hogyha lehetséges, talán figyelmeztetendők, illetve utasítandók volnának a rendőri és csendőri közegek, hogy csak indokolt, komoly, rosszhiszemű esetekben, amikor szándékos ellenállást mutat a polgár, vagy visszaesés esetén tegyék feltétlenül az illetékes rendőri közigazgatási bírói hatóságnál, főként a járási főszolgabírónál feljelentés tárgyává az elkövetett kihágást. Ha azonban ez bármely meggondolásból nem volna lehetséges, — mert hiszen lehet, hogy felsőbb szempont nem engedheti meg a csendőrnek és rendőrnek azt a kegyet, hogy esetleg az észlelt kihágást elnézze és följelentés tárgyává ne tegye és így ilyen általános utasítás kiadható nem volna —- akkor felhívom a belügyminiszter ur szíves figyelmét arra a nagyon feltűnő jelenségre, hogy a közigazgatási rendőri büntetőbírói eljárás területén a régi, tehát az első büntető novella, az 1908. évi XXXVI. te. 8. §-a megfelelő alkalmazást nem nyer, vagy legalább is nem alkalmaztatik oly mértékben, mint azt éppen a közigazgatási kihágási büntető bíráskodás területén mi jogászok joggal elvárhattuk. Mit mond ugyanis az 1908 : XXXVI. te. 8. §-a? Azt mondja ki, hogy a közigazgatási hatóság az egy hónapot még nem haladó elzárást és pénzbüntetést egyévi próbaidőre feltételesen felfüggesztheti, ha az elítélt magaviseletére, személyes viszonyaiból és egyéb körülményeiből ettől kedvező hatást várhat. Gyönyörű erkölcsi gondolat van ebben az ezelőtt 22 évvel meghozott törvényben! Az van benne, hogy elég az először megtévedettnek az erkölcsi büntetés, az erkölcsi figyelmeztetés, nem kell mindjárt materiális büntetéssel sújtani, nem kell a helyzetét nehezebbé tenni annak a kihágási lehetőségekkel amúgy is körülvett szegény polgárnak. Éppen ott, azon a területen, ahol tudjuk, hogy a legtöbb kihágást meggondolatlanságból, tudatlanságból követik el, nem alkalmaztatik ez a törvény abban a széles mértékben, ahogy ez indokolt volna. Pedig éppen itt helyes ^ az az elv, hogy a kiszabott büntetés végrehajtása elmarad, ha az elítélt a próbaidő alatt jól viselte magát. Megállapítottam, hogy ennek nyilvánvalólag ugyanezen törvény 11. §-a az oka, ahol elő van írva, hogy abban az esetben, ha a közigazgatási büntető rendőrhatóság a büntetést feltételesen felfüggeszti, hivatalból fel kell terjeszteni a másodfokú közigazgatási hatósághoz minden ítéletet fellebbezésre való tekintet nélkül felülbírálás végett és az csak akkor jogerős, ha a másodfokú hatóság ezen büntetésfelfüggesztést jóváhagyja. Ennek mi a vége? A vére az, hogy a rendőri hatóság, amelynek ez jelentékeny munkát jelent, inkább eltekintett a büntetés feltételes felfüggesztésének kimondásától. Munkatöbbletet jelentett ez az intézkedés, mert más egy jogerős ítélet és más egy (hivatalból felülbírálás alá felterjesztendő ítéletet megszerkeszteni. Az utóbbi több és gondosabb munkát igényel és a tömegmunkára való tekintettel, — nem akarom vádolni a közigazgatási büntető hatóságokat — de természetes és emberi dolog, hogy igyekszik ezt a többmunkát magától elhárítani. A másik hiba pedig az, hogy nemcsak hogy fel kell az ilyen ítéleteket terjeszteni hivatalból, de nyilvántartásba is kell helyezni, egy évig nyilván kell tartani, mert hiszen a büntetés feltételes felfüggesztésének az a lényege, hogyha az illető egy évig jól viseli magát, egy évig újabb bűncselekményt, kihágást nem követ el, akkor a föltételesen kiszabott büntetés nem 42*