Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-396

254 Az országgyűlés képviselőházának 39 hogy a közigazgatást racionalizálni kell. A racionalizálási gondolatot két vezető irány uralja. Az egyik a kezeléstehnikai kérdés, a másik pedig a szervezeti kérdés. A kezeléstehnikai kérdés az, amely — mint a szó is mutatja — tisztán a közigazgatásnak gyorsabbá, olcsóbbá és intenzívebbé való tételét jelenti; a szervezeti kérdés az a törekvés, amely égetően szükséges, s közérdek parancsolta, hogy a közigazgatást gazdasági tartalommal töltsük ki. Ami már most a kezeléstehnikai kérdést illeti, ebben a tekintetben az az új ügyrend hivatott intézkedni, amelyet a múlt év végén adott ki a minisztertanács. Hogy ez mennyiben^ váltotta be a hozzáfíízött reményeket, arról csak a legfelsőbb hatóságoktól szerzett információk alapján nyilatkozhatunk, de azt határozottan ki kell jelentenem, hogy nem felelt meg a hozzáfűzött reményeknek. (Ügy van! a jobboldalon.) Különösen az önkormányzati szerveknél még nem is nyilatkozhatunk az életrevalóság tekintetében, mert a végrehajtás csak a legelemibb, legkezdetlegesebb stádiumban van. Ki kell jelentenem, hogy ezt a kérdést egyetemes ügyrenddel megoldani nem lehet, egyenesen lehetetlenség. A megoldásnak egyetlen praktikus és célravezető módja az, hogy a kitűnően bevált régi ügyviteli szabályzatokat, amelyeket az 1901 : XX. te. alapján bocsátottak ki, revízió alá kell venni, meg kell vizsgálni, hogy mely intézkedései állták ki a gyakorlati élet tüzpróbáját és ezeket kiválogatván, a modern "•• közigazgatás követelményeivel kell kiegészíteni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ide teljesen elégtelen az elméleti tudás, az elméleti böleseség; ide gyakorlati szakértők szükséges. (Ügy van! a jobboldalon.) Ebből a célból már több ízben felajánlottam a mélyen t. belügyminiszter úrnak a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületének szíves készségét; most ezúttal újra megismétlem : vegye igénybe az ebben tömörült szaktudású férfi aik tanácsát, megbeszélését. Csakis ezen az alapon tudjuk a valódi életnek szóló ügyrendet megalkotni. (Ügy van! a jobboldalon.) Ami már most a szervezeti részét illeti a kérdésnek, ez az a fontos tétel, hogy az idők haladása következtében az élet eleven parancsa szerint a közigazgatást fejleszteni, reformálni kell és a gazdasági élettel kell szoros kapcsolatba hozni. (Ügy van! Ügy van!) Mint már említettem, ez a decentralizálásnak a legelső kérdése. Erre a problémára — méltóztassék megengedni — kár sok szót vesztegetni azért, mert az egységespárt agrárblokkja ezt részletesen t kidolgozta, bőséges indokolással látta el, határozati javaslatát már el is juttatta a miniszterelnök úrnak. Azért tartom ezt teljesen alapvető alapos munkának, mert Krúdy Ferenc t. barátomnak tollából származik, aki elismerten elsőrendű szakember. Röviden és velősen annyit jelent, hogy a vidéki, járási és községi közigazgatási szerveket fel kell ruházni olyan erőkkel, hogy a gazdasági élet irányítói, a modern gazdasági élet bevezetői és tanítómesterei lehessenek. (Elénk helyeslés.) A végeredmény az, hogy ennek a reformnak a központjába a vármegyei szervezetet kell illeszteni^ okos, helyes gondolat és a decentralizáció végrehajtását jelenti. Annak a gyakorlati szakembernek azonban, aki előrenéz, de előre is lát, feltétlenül az az aggályoskodó kérdés merül fel lelki szemei előtt, hogy vájjon erre a munkatöbbletre, erre a határozott nagy munkakészséget kívánó többletre ele6. ülése 1930 május 22-én, csütörtökön. gendő-e az a főszolgabíró, akit csak a közelmúltban fosztottunlk meg a járási számvevőktől és elég-e az a községi elölj árosán, amelynek megcsonkítása az adóügyi jegyzőktől most van folyamatban? (Ügy van! Ügy van!) Ezt megfontolásra kell a mélyen t. Ház elé terjesztenem és különösen erre a kérdésre, erre a tételre felhívnom a belügyminiszter úr szíves figyelmét. Ezután át fogok térni a legsürgősebb, az egyik legfontosabb problémára, amely a mai közigazgatásban jelentkezik és ez az önkormányzati testületek háztartása kérdése, reformálásának halaszthatatlanul sürgős volta.(Halljuk! Halljuk!) Az államháztartás egyensúlyának az alapj ;örvényhatóságok és a községek háztartásának egyensúlya és ennek biztosítása nélkül a másik nagy egész él sem képzelhető. Azt mindenki tudja, köztudomású, hogy sajnos, a községi és vármegyei háztartások válsággal küzdenek. Az előttem szólott Szilágyi Lajos képviselő úr azzal fejezte ki aggodalmát, hogy a községek csőd előtt állanak. Vessünk egy rövid pillantást erre a háztartási jogállapotra, a szanálási törvényt megelőző időkre, és a jelenlegi helyzetre vonatkozólag. Köztudomású, hogy az 1886 : XXII. te. 130. » §-a intézkedett a községek pótadóztatási jogáról és a községi kiadások viselésére, a község lakosaira kivethető pótadónak három kategóriáját különböztette meg: 1. volt a község minden tagját egyenlően érdeklő közigazgatási költségek fedezésére az összes állami egyenesadók után kivethető pótadó; 2. a földbirtok érdekében szükséges kiadások fedezésére csak a földadó után kivethető pótadó és 3. a beírendőrségi és közbiztonsági kiadások fedezésére a földadó kivételével a többi egyenesadók után kivethető pótadó. A kivethető pótadó mértéke nem volt korlátozva. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De volt más jövedelmi forrása is a községeknek. Ez van most 50%-ban maximálva. Az 1868. évi XXXVIII. te. statuálta az 5%-ot meg nem ihaladó iskolai pótadót, az 1891. évi XI. te. a 3%-ig terjedő óvodai pótadót, az 1884. évi XVII. te. a 2%-os inasiskolai pótadót, a községi közmunka természetben való lerovásáról és részben való megváltásáról pedig a közutakról szóló 1890. évi I. te. gondoskodik. A községi terhekhez az állam is hozzájárult és a háborúelőtti statisztikai adatok szerint a jegyzői fizetés kiegészítésére, orvosi fizetésekre és iskolai célokra az összes községi kiadásoknak átlag 10%-át kitevő összeget adott államsegélyként a kormány. A község, a most részletezett jövedelmekből fedezte az általános községi közigazgatás kiadásait, a tűz- és közrendészet, valamint a mezőőrség költségeit, segélyezte a ^hitfelekezeteket, fenntartotta a községi iskolát. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ezekből gondoskodott a községi utakról és egyéb utakról, eltartotta az oda való illetőségű szegényeket. e azokat, akikre a nyilvános beteg• ápolási költségek fedezéséről szóló 1891. évi XXI. te. kiterjesztetett, fizette az orvosok személyi pótlékát, fuvardíját és lakását, a szülésznőt és halottkémet, a fertőző betegségek elleni védekezést, himlőoltás költségeit stb. Nem akarok részletesen foglalkozni tovább a vármegyei háztartások rendjével, de méltóztatnak tudni, hogy a vármegyéknek is pótadókivetési joguk volt, és pedig a megengedett százalék 3% volt, az ezt meghaladó újabb 2% erejéig a vármegye a belügyminiszter és pénzügy-