Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-396

252 Az országgyűlés képviselőházának 396. ülése 1930 május 22-én, csütörtökön. a tanügyre, óvódák, gazdasági iskolák fenntartására, nagyon sokat áldoznak iskolai segélyeikre, sok pénz megy el a községi szegények eltartására.^ sok pénz megy el kultúregvletek támogatásiára. Sok pénz megy el a szegények temetésére, sok pénz megy el épületek fenntartására, tűzbiztosítási díjakra, stb., stb. Már előbb ^kimutattam, hogy a községi pótadó kevés azért, naert legnagyobbrészt a vármegyei hozzájárulásra megy; kimutattam, hogy az én községeimben átengedett adók öszszege oly kevés, hogy a községi alkalmazottak fizetését sem fedezi; mindezeikből kifolyólag nálam a községek egyre keresik az útját-módját annak, hogv miként boldoguljanak. Átmenetileg függő kölcsönökkel dolgoznak, minden egyes községemben f váltókat írtak alá a községi bírók és jep^Ők. és^ ezek a váltók cirkulálnak, mikor azután lejárnak, még- soha nem fordult elő az az eset az én községeimben, hogv ki tudták volna fizetni a váltókat, folyton prolongálják és boldogok az elöljáróságon, ha a kamatokat tudják fizetni. Ezek a váltókölcsönök az idők folymán tehát nemcsak hogy nem kevesbhednek. hanem folyton folyvást nagyobbodnak, törlesztésről, arról, hogy ezekből a függő kölcsönökből valamit a községek törleszteni tudnának, - szó sem lehet. Hosszú lejáratú kölcsönhöz pedig községeim nem tudnak hozzájutni, úgyhogy azt a kérelmet kell tolmácsolnom az igen t- belügyminiszter úr előtt, méltóztassék odahatni, hogy a községek is hozzájuthassanak hosszú lejáratú kölcsönökhöz, mert a miniszter úr támogatása nélkül a községek il ven kölcsönökhöz hozzájutni nem tudnak. Különféle indítvánvokkal iöttek hozzám a községi elöljáróságok. Voltak községek, amelyek azt óhajtanaik, hogy minden közterhet

r együtt inkasszáljanak, és az együtt inkasszált közterhekből aztán az állam juttasson a községeknek, szóval <a közsésrek kötelezettségeihez mérten elosztva ' kérik felülről azokat az állami bevételeket, amelyeikből ők a szükséges kiadásokat azután fedezni tudiá-kKérik, hogy mindenesetre, akárhogy is dönt a belügyminiszter úr. mégis válassza el a vármegyét a közgépektől gazdálkodás tekintetében. (Simon János: Nagyon fontos!) Amíg a vármegye a községgel össze lesz házasodva gazdálkodás tekintetében, addig a községek úgy érzik, hogy ők fogják a rövú debbet húzni, mert ők a gyengébbek. Ma egyszerűen az ia helyzet, hogy a vármegye urai úgy tesznek, mintha nem ismernék a falusi életet, mintha nem is tudnák, hor— januárban, februárban vagy tavasszal nem folynak be az adók ol^an mértékben, ahogyan azt valamikor valamelyik törvényalkotó elgondolta, hogy négy egyenlő részletben van jogosítva a magyar állampolgár fizetni az adót

% Aki falun lakott, tudhatja, hogy nem a naptári negyedévek szerint folynak be ott az adók és ezért minden olyan beosztás, amely azon épül fel, mintha negyedévenként befolynának az adók, rossz és két balkezes.. Innen ered, hogy a falusi ember azt mondja, hogy a községeket nem ismerő urak intézik az ő ügyeit. Teljesen lehetetlen állapot, hogy a mi törvényeink szerint február 15-ére kell a magyar állampolgárnak a közterhek első negyedrészét befizetni. Ugyanakkor pedig jön a vármegye a maga szigorú parancsával, hogy neki az^ első negyed nem február 15-én kell, hanem ő követeli legkésőbb január 5. vagy 6-áig. Kérdezem, miből? Hogyan mondhatja azt egy vármegyei alispáni hivatal a községeknek, mikor tudja, hogy azoknak nincs forgótőkéjük. Nem lehet egy községnek olyan pénztára, amelyben minden rendelkezésre áll egy negyedévi adóösszeg, hogy azt előlegezhesse a megyének. ^Teljesen abszurd helyzet, hogy a megye január első napjaiban követeli azt, amit a közsé legjobb esetben február 15-én tud, illetőleg csak akkor jogosított beszedni és miközben a község csak február 15-én jut abba abba a helyzetbe, hogy erősebb rendszabályokhoz nyúljon az adók behajtása tekintetében, aközben ha f ő január első napjaiban nem küldi be a vármegye székhelyére a vármegyei hozzájárulást, már késedelmi kamatot fizet. A vármegye ugyanis kiadta a rendeletet, hogy iámnak a községnek a terhére, f ^ amely nem terjeszti be a vármegyei hozzájárulást az elrendelt napokra, a vármegyei alispánig hivatal a megye székhelyén levő takarékpénztárból vesz fel kölcsönt' s ennek a megyei alispáni hivatal által felvett kölcsönnek kamatát hárítja át a vármegye a községre, ha nem terjeszti be pontosan az ú. n. vármegyei hozzájárulást. Felmerült ezenfelül az egyik t községem részéről cVZi ci gondolat, hogy tolmácsoljam a Képviselőház üléstermében a belügyminiszter úrnak azt a gondolatot, nem lehetne-e a községek számadási évét a polgári év helyett áttenni a július 1-ével kezdődő gazdasági évre; szóval nem a jelenlegi állapot lenne, hanem iúlius 1-én kezdődnék az adózó esztendő. Es úgy gondolják ezek a községek, hogy ebben az esetben az adózási r esztendő két éfeő negyedében mégis csak inkább jutna a községek lakossága abba a helyzetbe, hogy adófizetési kötelezettségének eleget tudna tenni ebben a két negyedben, mint fordítva a polgári évvel összeeső negyedek beosztása esetén. Kérik továbbá egyes községek, ho"— tolmácsoljam azt, hogy a járási számvevői állást vissza kell állítani. (Fáy István: Helyes!) Az a véleményük, hogy amíg a vármegyei számvevői állás megvolt, addig a járási számvevő jobban ismervén a községeket, jobban tudott a számvevőség kötelezettségeinek eleget tenni. En ezt csak tolmácsolom, mert a magam részéről ebben a percben állást, Bem tudok foglalni, nem tudom ennek kihatásait minden vonatkozásban, de kötelességemnek érzem, hogy ezt a gondolatot is felvessem. Fel kell még olvasnom egyik jegyzőnek hozzám intézett leveléből a következőket. Azt írja egyik jegyző (olvassa): «Sok panasz van a községi igazgatásra. Sok komoly ember szemünkre hányja, hogy ezelőtt a jegyzőjük fel-felkereste őket olvasókörben, vagy más összejöveteleken (F. Szabó Géza: Nem ér rá még ebédelni sem!) s elbeszélgetett velük. Ma még az elöljárókkal való vasárnapi beszélgetés is elmarad. Nem lehet ráérni. Érzi a falu, hogy a jegyzőjét elvették, még jobban érzi azt, hogy előljáró uraimék már csak dísz, alig van hatáskörük. Ezelőtt a bíró a rendetlenkedőket, alaposan megfenyítette, sőt a garázda részeget le is csukta. Mindenki tudja, hogy ma nem lehet, mert a bíró kerülne^ bajba. Azelőtt kisebb pereket elintézett a bíró, ismerte feleit, bölcs és találó ítéleteket hozott elöljáróival való tanácskozásban. Ma e«-y^ bagatell libalopás vagy szájaskodásért hírósághoz mennek és az ügyvéd eszi meg a kis házat a semmiért. Az elöljárók is érzik, hogy hivatali tekintélyük hanyatlik, nem amibicio-