Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-390

w Az o^zággyűlés képviselőházának 390. ütése Î93Ô május 13-án, kedden. 17 emelték eddigi terhét, ugyanakkor^ amikor az ott szerepelt győztes államoknak már megállapított terheit fokozatosan csökkentették, vagy — -ahogyan Ausztriával történt — teljesen megszüntették. Maga Bethlen István t. miniszterelnök úr is felvetette ezt a kérdést a külügyi bizottságban és akkor azt a választ adta, hogy Ausztria és Magyarország helyzete között nagy a különbség. Ausztria mint szegény és lerongyolt állam van beállítva a világ közvéleményébe, Magyarország pedig mint gazdag állam szerepel. (Zaj a jobboldalon.) Ha igazságtalan is ez, de ez a tény, amivel számolni kell. (Simon András: Az Anschluss lehetősége is számított!) Majd erről is beszélek. Ez a lélektani tény az, amellyel a hatalmak számoltak. cm azt hiszem, hogy a miniszterelnök úr saját politikájának hibáiból nem támaszthat mentséget saját politikája végzetes •_ eredményeinek indokolására. Ha Magyarország úgy szerepel a világ közvéleménye előtt, mint gazdag ország . . . (Gr. Bethlen István miniszterelnök: Kérem, én ezt nem mondtam a bizottságban!) Mit nem mondott a miniszterelnök úri (Gr. Bethlen István miniszterelnök: Nem mondtam a bizottságban azt, hogy Magyarország gazdag államnak van beállítva ! En azt mondtam, hogy Ausztria van szegény, lerongyolt államnak beállítva! Ne tessék ezt így fordítani!) Kérem, miniszterelnök úr, én az ön szavait jóformán szórói-szóra ismételtem. A miniszterelnök i'ir azt mondotta: Keresendő az ok abban, hogy Ausztria a világ közvéleményébe mint lerongyolt, szegény ország, Magyarország pedig mint gazdag ország van beállítva. (Gr. Bethlen István miniszterelnök: En ezt nem mondtam, ezt ön teszi hozzá!) Miniszterelnök úr, ön most nem mondott valót! (Nagy zaj a jobboldalon és a középen.) Elnök: A képviselő urat ezért a sértő kifejezésért rendreutasítom. (Nagy zaj.) Csendet kérek minden oldalon! Rassay Károly: T. Képviselőház! Bocsánatot kérek, nekem vissza kell utasítanom a miniszterelnök úrnak azt a megállapítását, hogy én az ő szavait meghamisítom és ebből a célból hozzá teszek valamit azokhoz. (Gr. Bethlen István miniszterelnök: Ezt nem mondtam! Ismétlem: nem így mondtam! — Zaj és közbeszólások a, középen.) Ha a közbeszóló t, képviselő úr objektív, nieg kell állapítania, hogy én citálom helyesen a miniszterelnök úr szavait. (Simon András: A végét nem mondta! — Zaj.) T. Ház! Ez történt. De ha a miniszterelnök úr nem vallotta volna be a külügyi bizottság ülésén, akkor is ez a helyzet, mert ezt az argumentumot nem a miniszterelnök úr találta ki. Ezt az argumentumot a miniszterelnök úr szembe találta magával a párizsi tárgyaláson és szembe találta magával a hágai tárgyaláson is. Nagyon csodálom tehát, hogy akkor, amikor én itt szavait ismétlem, miért tartja szükségesnek a miniszterelnök úr ezeket cáfolni. (Friedrieh István: A kincstári feleslegek voltak iá gazdagság! Evente 300 millió, amit az adózókból kipréseltek!) Elnök: Friedrich István képviselő urat kérem, ne méltóztassék közbeszólni. (Gr: Bethlen István miniszterelnök: Ausztriában is voltak kincstári feleslegek! — Friedrich István: Öt év alatt 1500 milliót préseltek ki! — Br. Podmäniczky Endre: Ki beszél most? — Farkas István: Elpocsékolt milliárdok! — Zaj.) Rassay Károly: T. Ház! Valóban az volt a helyzet, hogy Magyarország egy súlyos léKÉPVISELÖHÁZT NAPLÓ. XXVIII. lektani szituációba került azért, mert költségvetését fel lehetett ellene használni, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) bár ez a költségvetés minden realitást nélkülözött és nem fejezte ki Magyarország igazi teljesítő* képességét. (Friedrich István: A kormánypártiak is ezt mondják beszédeikben mindig! — Propper Sándor: A választóknak! — Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly: Bachernak gavallérosan fizettek!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, a baloldalon. Rassay Károly: Es hogy a miniszterelnök úr előtt még plauzibilisebbé tegyem, hogy mennyire ez a hibás politikája érvényesült még idehaza is a tárgyalásnál, itt van előttem a Budapesti Hirlapnak, a kormány hivatalos lapjának egy példánya, amely 1929. szeptember 24-én, tehát közvetlenül a párizsi tárgyalások megindulása előtt egy columnás cikket szentel arra, hogy vitatkozzék és szembeszálljon azokkal, iakik Magyarországon a csődökből, a fizetésképtelenségekből és a gazdasási élet egyéb lesújtó jelenségeiből az ország nehéz viszonyaira vonnak következtetéseket. Bocsánatot kérek, a miniszterelnök úr költségvetése önmagában beszél, de ugyanakkor az általam sokszor említett harc a belpolitikai és külpolitikai szempontok közötti harc is érvényesült idebenn az országban és a kormány továbbra is fenn akarta tartani azt fikciót, hogy Ő mentette meg Magyarországot a gazdasági szanálással és nem akarta tudomásul vçnni, hogy az ország a legnagyobb gazdasági krízisben van. (Ügy van! bal felől.) T. Ház! Méltóztassék összehasonlítani, ihogy az első párizsi tárgyalások idején milyen képet, nyújtott Bulgária és milyet Magyarország. Bulgáriában a tüntetések sorozata követte egymást. Magyarországon — mert erről is beszélnünk kell — a kormány politikája az volt, hogy egyenesen lefogta a sajtót, amely hirdetni akarta, hogy Magyarország nem tud és nem akar jóvátételt fizetni. (Zaj jobb felől.) Bocsánatot kérek, ez nem zárt külügyi bizottsági tárgyalás, s én itt hivatkozhatom a magyar sajtó képviselőire, akik részt vettek azokon a megbeszéléseken, és szemben találták magukat azzal a csodálatos kormányelmélettel, hogy ne írjunk a reparáció kérdéséről és a párizsi tárgyalásról, mert odakünn még úgy fogják értelmezni, mintha mi komolyan vennénk, hogy nekünk fizetéseket kell teljesítenünk. (Farkas István: Ezt a pénzügyminiszter úr mondta!) Mi lett volna véleményem szerint a magyar kormánynak kötelessége az első párizsi tárgyalás alkalmával? Kötelessége lett volna a teljes merev visszautasítás álláspontjára helyezkedni. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez lett volna kötelessége, mert tudnia kellett az előaktákból, hogy amint egyszer fizetési készségét jelenti ki, abban a nercben Magyarország a hágai tárgyaló asztaltól fizetés nélkül nem kelhet fel. (Propper Sándor: Mi lett volna a tízezer holdakkal, az optánsokkal!) Tudom, a miniszterelnök úr már elmondotta, hogy ő nem fizetési készségét jelentette ki, hanem csak azt, hogy hajlandó fizetést teljesíteni, ha terhünkra passzív szaldó jelentkezik. Hát t. miniszterelnök úr, ezzel a megállapítással a történeti tények homlokegyenest ellenkezőt mondanak. Bocsánatot kérek, méltóztassék a miniszterelnök úrnak fellapozni a kormánypárti sajtónak abból az időből származó cikkeit, amelyek mégis csak a kormány álláspontját fejezik ki, méltóztassék a saját nyilat-