Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-396

242 Az országgyűlés képviselőházának rendreutasítom. Egyben figyelmeztetem a kép­viselő urakat, hogy ha nyugalmukat nem őr­zik meg és folyton zavarják a szónokot, kény­telen leszek az ülést felfüggeszteni. (Farkas István: Legfeljebb kivezetnek bennünket! — Propper Sándor: Volt már egy kivezetés, lesz még egy! Nem olyan nagy baj!) Meg vagyok győződve róla, hogy a képviselő urak maguk sem kívánják erősebb eszközök alkalmazását. Méltóztassanak a házszabályokat tiszteletben tartani. Csák Károly: Egyik-másik tételével igen t. képviselőtársamnak igenis, foglalkozni fo­gok beszédem további folyamán, mert ezek az én konceptusómban is benne vannak. Nem olyan erős kifejezésekkel és talán nem olyan megvilá­gításban, azonban foglalkozni kívánok a sza­badságjogok kérdésével is (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) és foglalkozni kívánok a falu tehetetlenségének a problémájával is. Ezt a kifejezést használta Malasits igen t. képvi­selőtársam, s ezt a tehetetlenséget igenis, én is redukálni tudom a falu anyagi tehetetlenségé­nek tényleg fennálló helyzetére. T. Ház! Az az ember, akinek: nincs biztosí­tott otthona, akinek nincs rendben a házatája, akinek az életmódjában nines rendszer, a kör­nyezetében nincs szolidaritás, az az ember rend­szeres munkára képtelen, az a sors megpróbál­tatásait nem bírja el békességes tűréssel, az nem tud várni, szenvedni, lemondani és áldo­zatot hozni. Es az a nemzet, amelynek nincsen biztosított belső rendje, amelyben nem tud az államhatalom vagy a kormányzat olyan kere­teket fenntartani, amelyek a társadalmat a szét­eséstől megóvják, természetesen erőinek kifej­lesztésére, koncentrálására, sőt válságos idő­ben még a lét fenntartására ds képtelen. Ezért minden államnak és minden kormányzatnak elsődleges feladata és kötelessége a belső rend­nek megteremtése és fenntartása, (Helyeslés.) Ezért nem a világraszóló problémák fejtege­tései, hanem a mindennapi élet apró-cseprő fel­adatainak megoldása képezi a robotmunkát. Erre kevés a vállakozó, és amikor a mi kis or­szágunkban, a mi kis iszűkkörű politikai éle­tünkben nagyszabású, világraszóló, szociális, politikai, közgazdasági problémákról hallok és olvasok, mindig eszembe jut és mindig elgon­dolkodom a felett, hogy mennyivel több embert lehet ezekre kapni, mint a részletmunkára, arra a mindennapi robotra, a rendfenntartásra, a belső rend, a háztáj rendbentartására. Éppen ezért nemcsak multamnál fogva, — hiszen a köz­igazgatást szolgáltam hosszú időn keresztül — hanem azon meggyőződésemnél fogva is, hogy különösen válságos időben a legelsőrendű fel­adata minden országnak és minden nemzetnek belső rendjének megteremtése, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) tekintem én ezt a feladat­kört sokszor még a kenyérnél is fontosabbnak. (Fábián Béla: Csak összefüggő feladat!) Elismerem, hogy: paupertas maxima mere­trix, azonban mégis kell a társadalomnak olyan osztályának is lennie, amelyet még a pauper­tas, még a^ puperizmus^ sem nyűgöz a minden­napi kenyérnek a kérdéséhez, hanem még min­dig • ismeri a magasabbrendű erkölcsi, etikai igazságot. (Fábián Béla: Az egész országnak olyannak kellene lennie!) Nem változtat ezen a meggyőződésemen az, hogy sokszor egy ország, egy nemzet létének vagy nemlétének kérdése gazdasági vagy külpolitikai kérdéseken dől el. Semmit sem változtat rajta azért, mert kell lenni olyan embernek is, aki nem akar magá­nak dicsőséget szerezni nagy problémák elmé­leti feszegetésével, hanem megelégszik a min­j. ülése 1930 május 22-én } csütörtökön. dennapi élet kicsi problémáinak szolgálatával. Azt tapasztaltam, hogy a nagy bajok rendsze­rint «sok kis apró okok összehatásának és elha­nyagolt, kicsi sebek elhanyagolásából származó, keletkező éktelen kelevényeknek a következ­ményei. Ha felhánytorgatjuk a mi belügyi bajain­kat, találunk ezerét és ezerét egymás mellett. Ena legnagyobb belügyi bajokat nem abban találom, • hogy megfogyatkozott a kenyerünk, még kizárólag nem is abban, hogy — fájdalom — talán időlegesen megfogyatkozott az orszá­gunk, .hanem «abban, hogy megfogyatkoztak a mi erkölcsi erőink és értékeink. Hol van ma Deák Ferenc emelkedett önzetlensége! Hol van ma a társadalom áldozatkészsége? Hol van az a minden hiúságtól mentes, sokat megcsúfolt táblabírói közmorál? A reálpolitikusok, akik rendszerint nagyon jól tudják magukat adminisztrálni, minket ta­lán csak frázisgyártóknak tekintenek, defini­ciógyárosoknak, elméleti embereknek, papos prédikátoroknak, akik hoztunk magunkkal egy csomó idealizmust, — hála Istennek, hivatkoz­hatunk erre is — önzetlenséget és áldozatkész­séget, akik nem tudjuk magunkat beleélni egy olyan dekadens korba, ahol az aranyborjú a minden, ahol a mammon körül táncolnak az emberek, (Propper Sándor: Dekadenskor: rádió és repülőgép!) akik még a mindennapi kenye­ret is nemcsak azért követeljük minden ember részére, hogy fizikai életszükségleteit kielégít­sük, hanem azért is, hogy ideális célok szolgá­latára képessé tegyük. Tudjuk, hogy ezek a magas politikai nívón lévő urak bizonyos le­kicsinyléssel, bizonyos lemosolygással néznek ránk, de bizony mondom, t. Ház, hogy bejön­nek ők még a mi boltunkba épúgy, mint ahogy a kommün alatt bejöttek a templomba az isten­tagadók. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Én akkor, amikor a belügyi kérdésekkel nagy i vonalakban foglalkozom, vagy akarnék foglal­kozni, rendszerint ezeket a magasabb etikai el­véket szeretem szem előtt tartani. Hogy meny­nyiben sikerül majd ez a fórumon, nem tudom; hogy az életemmel bizonyítékot tudok rá szol­gáltatni, ezt a vizsgálatot akárkinek készséggel felajánlom. (Ügy van! Ügy van! a\ jobboldalon) T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy ezek után a nagy általánosítások után most már foglalkozzam egy kicsit a belpolitikának szin­tén általános körvonalaival, annak rendszeré­vel és irányával. Elismerem, hogy sok a jog­szabály, elismerem, hogy sok a korlát, és fel­vetem magamnak azt a 'kérdést, hogy vájjon a háború és a forradalmak után elérkeztünk-e most már ahhoz az időponthoz, amikor a kor­látokat meg kell szüntetni, amikor szabadabb mozgást kell biztosítani a társadalomnak, a gazdasági életnek épúgy, mint a politikai és kulturális vonatkozásoknak, stb., az élet min­den vonatkozásának. Én megfeleltem magam­nak rá, t. Ház! Igenis, azt állítom, így vagyok meggyőződve, hogy elérkezett az az idő, ami­kor nekünk azokat a korlátozásokat, amelyeket az élet a háború és forradalmak után ránk­parancsolt, és ránkkényszerített, lassan-lassan eltávolítsuk. (Ügy van! balfelől.) Itt kapcsolódom bele, t. Ház, a szabadság­jogok kérdésébe is. Én nem gondolom, hogy azok a követelt szabadságjogok, amelyeket a t. ellenzék hangoztat, meghozzák Magyar­országnak a mennyországot. Én például az egyesülési és gyülekezési jogot más szemmel nézem és másként értékelem, mint a t. ellenzék, mert az ellenzkének ezzel az a célja, érthető és világszerte tapasztalt célja, hogy a politikai

Next

/
Oldalképek
Tartalom