Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.
Ülésnapok - 1927-395
206 Az országgyűlés képviselőházának ban össze fogjuk hívni, szükségesnek tartom azonban, hogy előzően megbeszélést folytassak le azokkal a tényezőkkel, amelyek idáig ebben a választmányban szerepeltek, illetve akár az 1918-as, akár az 1920-as rendelet folytán ebbe a választmányba behivattak, hogy a munkaközvetítp-választmány összeállításának mindenkori igényeinek és óhajainak megfelelő ú.i formulázását megtaláljuk. (Farkas István: Az semmi! Béregyeztetésre van szükség!) Feltétlenül osztozom az igen t. képviselő úr nézetében, hogy a béregyeztetés kérdését meg kell oldani, azonban ennek nagyon nagy nehézségei vannak, akárhol nézzük is azt. Németországban pl. legutóbb a béregyeztetés kérdésében a legmeszsebbmenő intézkedések történtek, ellenben mindegyik törvényben egy nagy kérdés maradt nyitva: a szankció kérdése. (Várnai Dániel: Azt mi fogjuk megoldani!) Azt nem lehet úgy megoldani, ahogy a képviselő úr gondolja, (Várnai Dániel: Nem engedhetjük, hogv a Gyosz. állam legyen az államban!) A legnagyobb probléma a szankció kérdésének megoldása, mert akárhány fórumot alkotok is — alkotok béregyeztető-bizottságot, s annak határozata ellen öt fórumon lehet fellebbezni —, a végén még mindig nyitva marad a kérdés, hogy ki fogja végrehajtani a határozatot. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) Nagyon nehéznek találom ezt a kérdést, de ez nem jelenti azt, hogy a dolog első fórumát meg ne alkossuk. Szükségesnek tartom kijelenteni, hogy a megoldásnak ezt a módját megkíséreljük, hiszen jól méltóztatnak tudni, hogy éppen a Bedaux-rendszerrel kapcsolatosan ennek az egyeztetésnek megfelelő eredménye volt. A kérdés levétetett a. napirendről, és maga a kérdés olyan megoldási stádiumba jutott, hogy csak a munkaadóknak és munkavállalóknak együttes elhatározásával léphet az megint életbe. (Kabók Lajos: Ezt megjegyezzük magunknak! Ezt jó megjegyezni! Nagyon köszönöm ezt a kijelentést! — Szilágyi Lajos: Benne lesz a naplóban! — Jánossy Gábor: Végre egy dolog, amelyet elfogadnak! — Farkas István: A panaszbizottságok a háború alatt ezt el tudták intézni! — Várnai Dániel: Csak rendőrt ne engedjenek beleszólni ebbe a kérdésbe!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kállay Miklós kereskedelemügyi államtitkár: Igen t. Képviselőház! A munkabér alacsony sága, a munkabér lefelé tendáló iránysajnos — olyan általános világjelenség, amelynek keretében küzd a magyar munkásság is, még pedig annál súlyosabban küzd, mert az; a kiindulási pont, ahonnan a rossz gazdasági viszonyok leszorították a magyar munkabéreket, sokkal alacsonyabban volt megállapítva, mint a legtöbb országban Európának. Feltétlenül szükséges, éppen azért, mivel mi már nem vagyunk messze a minimális munkabérektől, (Kabók Lajosig De milyen messze vagyunk!) annak a törvénynek, annak a genfi konvenciónak olyan végrehajtása, amely a termelési és munkásérdekeket egyformán kielégíthesse. (Helyeslés a jobboldalon.) De hogy mégis annak az inarpártolásnak, amelyet kifogásolni méltóztattak, s amely megnyilvánul a mi kivitelünkben, megnyilvánul a kereskedelmi mérlegünkben, megnyilvánul a belső fogyasztásnak minél tökéletesebb ellátásában, olyan megnyilvánulásai is vannak, amelyek a munkásságra vonatkoznak, e tekintetben hivatkozni merek arra, hogy a nagy magyar krízis ellenére kevés országa van Európának — Franciaországot és egyéb okoknál fogva a fasiszta Olaszországot is 395. ülése 1930 május 21-én, szerdán. ideszámítva — vagy talán egy országa sincs, ahol olyan kevés — bár voltaképpen nem mondható kevésnek, mert nekünk, sajnos, ez is sok — aránylag olyan kevés a munkáselbocsátás és a munkaredukció, mint Magyarországon. (Mozgás és ellentmondások a szélsőbaloldalon.) Ezt le kell szögezni. S ebben nagy része van annak az iparfejlesztési s a termelést és a kivitelt támogató politikának, amelyet a közgazdasági és kereskedelemügyi miniszter úr ebben a kérdésben gyakí?rol. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Kabók Lajos: Erről lehetne beszélni!) Igen t. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy foglalkozzam útjaink kérdésével. Halljuk! Halljuk!) Általában nagy örömmel és nagy megnyugvással hallottam, hogy a magyar útügy vezetéséről, annak vezetőjéről és az egész mar v ar útügy fejlődéséről is — megérdemelten — szimpátiával és jóakarattal méltóztattak nyilatkozni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a közéven. — Jánossy Gábor: Éljen Forster Gyula! — Éljenzés jobb felől.) Az útügy ma olyan stádiumba jutott, amely bizonyos tekintetben egy etapnak befejezését jelenti. Ennek a programmnak végén, amely két-három év alatt befejeződik, rendelkezni fogunk körülbelül ezer kilométer elsőrendű műúttal, azonkívül^ tekintélyes számú törvényhatósági, községi és tanyai közdülőút és bekapcsolódó út fog kiépülni, s reményem van arra, hogy a beruházási kölcsönnel kapcsolatban a mai programmon kívül még egy további, új állami utakat létesítő Programm is még ebben iaz évben megindítható és a közeli években megvalósítható lesz. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Ma pillanatnyilag a helyzet — aki kimegy a vidékre, látja ezt — tényleg nem kedvező: az utak mindenütt le vannak zárva, a közlekedés akadályozva van. Tényleg elkéstünk ezzel a munkával, de ma folyik az a lázas, sürgős munka, amelynek egy-két éven belül — remélem — meglesz a miaga eremdénye. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan ma nagyon éles formában aposztrofáltatott, hogy az itt járt olasz automobilisták milyen kérdésessé tették a magyar utak értékét. Fábián képviselő úr aposztrofálta ezt délelőtt, felhozva azt, hogy az autóklub tagjai milyen nyilatkozatokat hallottak az itt járt olasz automobilisták részéről, akik azt mondották, hogy ilyen utak nem Európában, de még Ázsiában sincsenek. Méltóztassék megengedni, hogy egy pillanatig igénybe vegyem a figyelmüket és a Királyi Magyar Automobil Club hivatalos átiratát ismertessem. (Olvassa): «Végtelen csodálkozással 'hallottam Tőled, hogy olyan felszólalás hangzott el a képviselőházban, amely szerint a legutóbb itt járt milanói Automobil Club tagjai, — kik klubunk vendégei voltak, — panaszkodtak a szentgotthárd-budapesti útra.^ Közölhetem Veled, hogy éppen ellenkezőleg áll, niert az olasz vendégeink a magyarországi útvonallal nagyon meg voltak elégedve és imég olyan kijelentést tettek, hogy nagyon csodálkoznak azon, hogy ha Szentgotthárd—Budapest között meg lehetett csinálni az utat jól, az osztrákok miért nem csinálták meg az osztrák szakaszt, amely különösen Burgenland területén rossz.» (Mozgás a jobboldalon.) («Ezek voltak az ő szavaik, és egyetlen olasz részéről sem hallottam sem én, sem a klub tagjai, hogy az útra panaszkodtak volna, sőt ellenkezőleg, mint említem, amit egyébként bizonyít az is, hogy egyesek 70 kilométeres átlaggal jöttek a magyar (szakaszon,
