Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-393

Az országgyűlés képviselőházának 393, misszió bizonyos nővédelmi forrásokat a privilège alól fel old és ezek azután a kontrahált kölcsön javára zálogként leköttetnek. Reá kerültünk a köles önszerzésnek egv olyan lejtőjére, amelyen úgy látszik, nincs megállás, mert hiszen most, amikor a privilège de premier rang megszűnik, akkor bár marad bizonyos korlátok között privilège, a zálogjog, amely ennek kapcsán előállhat, bizonyos szűkebb területre szoríttatik, még mindig nem vagyunk képesek máskép szerezni kölcsönt, csak úgy, ha jövedelmeink egy részét a hitelezőknek zálogként lekötjük. Ez méltatlan, az ország presztízsével össze nem ep-veztethető feltétel és az egyik hitelező adja tovább a másiknak^ és egyik hitelező sem akar — az új hitelező sem — biztonság dolgában mögötte állani egy előtte való hitelezőnek és így egy balkáni nem is háború előtti, hanem a régi 1870-es éveknek megfelelő balkáni állapotba kerülünk, amely szégyenletes az országra s amely az ország pénzügyi szuverenitásának a teljességével, ennek fogalmi teljességével merő ellentétben áll Mi segít ki minket ebből? Egy komoly pénzügyi munka, csak egy komoly gazdálkodás: ha mi a külföld előtt ország-világ előtt dokumentáljuk, hogy gazdaságilag annyira rendben tudjuk tartani ügyeinket, annyira megerősödtünk, hogy a személyi hitelre érdemesek vagyunk, adhatnak nekünk a személyi bizalom, az ország jövőjébe, az ország komolyságába vetett bizalom alapján és nem kell tőlük szégyenszemre zálogot követelni. T

% Ház! Eljöttem végső következtetéseim levonásához. Azt mondják, —hozzájárulok magam is — hogy ezzel az egyezménnyel két korszak mesgyéjére kerültünk. A letűnő korszakban nem intézhettük ügyeinket — a pénzügyi szuverenitás hiányában — teljes erővel, teljes belátással, teljes akarattal s intencióink szerint, ügyeinknek intézésében kifelé is, befelé is gátolt minket az az úgynevezett ellenséges atmoszféra is, amely bennünket körülvett és most eljött volna az a korszak, amelyben megszűnt a pénzügyi szuverenitásnak ez a fogyatékossága és amelyben azzal bíztatnak minket, hogy egy melegebb légkör fogja lehetővé tenni, hogy kifelé is, befelé is ügyeinket az eddiginél nagyobb eredménnyel, vagy teljes eredménnyel intézzük. Érdemes^ megállani ezen a mesgyén s nemcsak visszanézni, hanem előretekinteni s elgondolni azt, hogy nem szárnyaló várakozások, hanem csak szilárd, komoly eltökélések tudják biztosítani a mi reményeink töretlenségét. (Ügy van! Ügy van!) Külügyi szempontból a jövőre csak egyetlen egy megjegyzésem volna. Szövetséges, helyesebben: szövetségesek nélkül megélni s megállani egy ország nem tud, de kegyes figyelmébe ajánlom a, miniszterelnök úrnak Talleyrandnak egy eléggé ismert mondását, amelyben két államnak szövetségét a lovasnak és a lónak viszonyával hasonlította össze s nem mulasztotta el hozzátenni: «quant à moi je préfère d'être le cavalier.» Ami engem illet, én szívesebben viselem a lovas szerepét. En kívánom a miniszterelnök úrnak, hogy Talleyrandnak ezt az elvét sikerrel alkalmazza önmagára. Belpolitikai vonatkozásban a korszakváltozást követnie kell egy rendszerváltozásnak: a kormányzati rendszer megváltozásának. Kell, hogy a józan szerénység, az erkölcsi és gazdasági puritanizmus, az egyéni tényezők gazdasági és kulturális szabadsága lépjen a tékozló őrületnek, az erkölcsi és gazdasági nie^tévelyedésekre alkalmat adó és sokszor eltűrő kor- ' ülése 1930 május 16-án, pénteken. 99 mányzati rendszernek és az egyéni szabadságot gúzsba kötő, túltengő etatizmusnak helyébe. (Sándor Pál: Nagyon igaz! Ügy van!) Ezt kívánja nemcsak a mi végzetesen nyomorúságos és válságos állapotunk, hiszen egyik tragikumunk az, 'hogy amikor visszanyerjük a mi pénzügyi szuverenitásunk, a mi akciónk szabadságát, ezt a szabadságot akkor nyerjük vissza* amikor gazdaságunk oly nyomorúságban van, hogy szinte a végszükség állapotában hiába beszélünk szabadságról, mert nem a ml szabad elhatározásunk, hanem a végszükség helyzete parancsol. De a rendszerváltozást követeli nemcsak a válságból való kibontakozás, de azt követeli tőlünk a nemzet jövője. Mert ha akarjuk, hogy a magyar nép és a magyarok országa álljon tovább ezen az ezer év szenvedései által megszentelt földön, akkor nekünk gondoskodnunk kell róla, hogy egy lélekben ép, gazdaságában erős, & maga nemzeti és emberi kötelességének tudatában csüggedetleri magyar éljen e földön és hogy egy lelkileg ép, egy gazdaságilag erős, egy akaratban

r szilárd ország várja a sorsdöntő óra elérkezését. Mert ez a sorsdöntő óra jönni fog, mert jönni kell, és el fog következni akkor, iáimkor az orosz kolosszus ebben vagy abban az alakban, megint elfoglalja helyét a politikai, gazdasági és^ katonai nagyhatalmak között és ezzel együtt élni és hatni kezd újból a pánszlávizmusnak, az északi és déli szlávok egyesülésének eszméje. Es akkor kerülnek majd Nyugat kultúrországai és ekkor kerülnek majd Nyugat hatalmai a dilemma elé, mit vállalnak inkább: vállalják-e a Jeges-tengertől a Földközi-tengerig töretlenül, egységesen meredő szláv fal veszélyét, amely nyomni fogjia Keletről. és Nyugatról es megsemimisitéssel fogja fenyegetni, vagy védekezni alkarnak s akkor a védelemnek egy biztos módja van csupán: ha visszaadják a magyart annak az ezer éven át sok kínok, áldozatok, de dicsőségek között teljesített történelmi rendeltetésének, hogy legyen a Nyugatnak védőbástyája Keleten. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a jobboldalon.) De t. Ház, ha akarjuk, hogy^ akkor, amikor a döntés pillanata a Nyugat számára elérkezik, a döntés a mi javunkra történjék, ismétlem, nem kell-e, hogy egy olyan magyart lásson maga előtt, amely csonka határai között is és a sors minden mostohasága ellenére erősnek bizonyult, politikailag komolynak és megbízhatónak? Es még egyre hívom fel a t. Ház figyelmét. Ebben az órában nem csupán Nyugat, politikai érdekei fogják eldönteni a kér« dést a mi javunkra. Emlékeztetem önöket Lengyelország példájára. Lengyelország egy különleges szerencsés konjunktúrába került a háború után, mert bármelyik hadviselő fél győzött volna, annak érdeke — akár a mienk, akár az ellenségé — megkövetelte volna azt, hogy Lengyelország feltámasztassék, mint biztosítéki effioiens Oroszország ellen. De ezenkívül közrehatott Lengyelország mellett 130 esztendő óta a szabadságszerető, de mondjuk csak emberséges nyugati nemzetek együttérzése, mert ezek mindig nemzetközi becstelenségnek, a Lengyelországot^ körülvett államok hatalmi, kapzsi zsarnokságának áldozata gyanánt tekintették volt Lengyelországot. T. Ház! Nem eszmélnek arra, hogy ugyanebben a helyzetiben vagyunk, nem eszmélnek arra, hogy nekünk is tudatába kell hoznunk a Nyugatnak azt, amit mi tudunk, hogy mi is egy nemzetközi szörnyű igazságtalanságnak, szomszédok kapzsi zsarnokságának lettünk áldozatai. Ügy amint Kossuth Lajosnak sikerült