Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

T Az országgyűlés képviselőházának 392. Magyarországgal szemben megszűnik a jóvátételi bizottság működése, a pénzügyi ellenőrzés, ezzel kapcsolatosan a zálogjog kérdése, és egy további lépés, amiért nekünk ezt az egyezményt el kell fogadnunk, az, hogy e javaslat letárgyalása, elfogadása és becikkelyezése után visszakapjuk pénzügyi függetlenségünket. Sőt Apponyi Albert t. képviselőtársunk még tovább ment tegnapi beszédében, és azt is mondotta, hogy a jóvátételi bizottság a kontroll kérdésében •tulajdonképpen még nem ment el odáig, mint ameddig a »békeszerződések értelmében el kellett volna mennie, mert hiszen a békeszerződés módot és lehetőséget ad * arra is a külföldi hatalmaknak, különösen a jóvátételi bizottságnak, hogy olyan adók bevezetésére kényszerítse a magyar kormányzatot, illetve a magyar törvényhozást, amellyel a jóvátételi fizetését lehetővé teszi. T. Képviselőház! Nem rémülnék mesr attól az eshetőségtől sem, hogyha bekövetkezett volna az az adottság, amit a nagyhatalmaknak a békeszerződés diktál, mert látjuk és láttuk akkor, amikor 1924-ben az ország szanálása bekövetkezett, s amikor a jóvátételi bizottság szükségesnek tartotta azt, hogy egy pénzügyi főfőbiztost állítson ide az országnak élére, a pénzügyi ellenőrzésnek keresztülvitelére, akkor ennek a népszövetségi pénzügyi főbiztosnak ellenőrzése mellett költségvetésünket olyan összegben állapították meg, amely az akkori teherviselőképességnek, sőt mondhatnám, a mostani teherviselőképességnek is megfelelt, és akkor az új költségvetésünk az 500 millió aranykoronát nem haladta meg, ma pedig ennek már több mint kétszeresénél tartunk. Tehát azt a következtetést kell ebből levonni, hogy nem tudunk élni avval a pénzügyi függetlenséggel, amelyet nekünk visszaadott és visszaad ez az egyezmény és talán nagyon jó lenne, hogyha időnként valamilyen ellenőrző bizottság ilyen ellenőrzést, befolyást gyakorolna az ország pénzügyeinek intézésére és megszüntetné azt az esztelen tékozlást, amely a kormányzat működésében fellelhető. Sőt nem tudom, nem lenne-e jó még az adóterhek eloszlása szempontjából is, hogyha egy főbiztos nézne bele költségvetésünkbe és vizsgálná, hogy kinek zsebébe és kinek terhére történik a súlyos adóknak fizetése. Fikció az is, minthogyha a jóvátételi bizottság működése teljesen megszűnnék az egyezmény becikkelyezése után. Méltóztassék csak az első egyezmény 11. cikkét elolvasni, amely a következőt tartalmazza: «A jóvátétel' bizottság és Magyarország között, mihelyt lehetséges, minden jogviszony megszűnik.» Az indokolás még tovább megy a 76. oldalon és kimondja, hogy: «A jóvátételi bizottság megszűnik és teendői a szükséges mérvben a Nemzetközi Fizetések Bankjára ruháztatnak át.» Tehát itt az egyik oldalon csak a lehetőség van megadva á jóvátételi bizottság működésének megszüntetésére, a másik részen már tovább megyünk és azt mondjuk, hogy a jóvátételi bizottság működése bizonyos vonatkozásban átmegy a Nemzetközi Fizetések Bankjára. Hogy pedig ez mit jelent a jövőre vonatkozólag, az tisztán attól fog függni, hogy a terheknek viselését mennyire birjuk és mennyire teszünk eleget azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket részben már a szanálási törvény, részben pedig e törvényjavaslat alapján viselnünk kell. Semmiféle oka nem volt eddig a jóvátételi bizottságnak, hogy velünk szemben retorzióval lépjen fel mindaddig, míg a kötelezettségeknek eleget teszünk, nem lesz a jövőben sem oka, ülése 1930 május 15-én, csütörtökön. 91 semmiféle oka arra, hogy beavatkozzék az ál lam belügyeibe, vagy pedig bizonyos retorzióval lépjen fel az országgal szemben, ha eleget teszünk. Ellenben kétségtelen ezeknek az intézkedéseknek folytán, ha nem teszünk eleget, akkor még mindig megvan a lehetősége, most már nem a jóvátételi bizottságnak, hanem az annak működését helyettesítő Nemzetközi Fizetések Bankjának, hogy velünk szemben bizonyos retorzióval lépjen fel. Ugyanígy vagyunk, t. képviselőtársaim a zálogjogok kérdésével is. Az első egyezmény 7. cikke szerint Magyarország kötelezi magát, hogy egy olyan évi bevételi összeget fenntart, amely legalább 150%-át teszi ki az 1. cikkben említett évi fizetéseknek. Mit jelent ez? Jelenti — magyarra fordítva — azt, hogy a zálogjog bizonyos mértékig továbbra is fennmarad. Eddig is fennmaradt és eddig sem ereztük azt, hogy a szanálási törvény rendelkezései értelmében bizonyos speciális bevételek fenn voltak tartva a népszövetségi kölcsön terheinek fedezésére. Nem vettük észre, hogy ez az elzálogosítás de facto megtörtént. A jövőben sem veszünk semmit sem észre ebben a tekintetben, elég csak törvénybe iktatni és az egyezménybe belefoglalni azt^ hogy továbbra is az eddigi terheknek mértékéhez ké* pest a magyar kormány köteles fenntartani egy olyan bevételi összeget, amely legalább is 150%-át teszi ki az e cikkben említett évi fizetéseknek. Ebben a tekintetben sincsen tehát olyan nagy és lényeges vívmány, amellyel a kormány dicsekedhetnék, hivalkodhatnék, hogy milyen nagy dicsőséget szerzett és milyen nagy eredményekkel érkezett haza. Hiszen, hla továbbmegyünk és vizsgáljuk a megegyezést, láthatjuk, hogy a magyar kormány akkor, aamkor felállította követeléseit, eredetileg még az optánsok'kal szemben is az igények összegét 310 millió aranykoronában állapította meg. Később az A-kasszába befizetendő összeget 240 millió aranykoronára mérsékelték, majd pedig a megegyezés szövege szerint ez az összeg leszállott 219 és fél millióra, ami azt bizonyítja, hogy a magyar kormány lépésről-lépésre ment vissza és hátrált meg és lépésről-lépésre adta fel azt a pozíciót, amelyet; pedig neki feltétlenül védenie kellett volna. Említést tettem már arról, hogy akkor, amikor Bethlen István kiment Hágába és Párizsba, akkor egy további feltétele az is volt, hogy feltétlenül ragaszkodunk a magyar állampolgárok igényeit biztosító 250. § fenntartásához. Most hazajön és itt van a megegyezés, amely nem azt jelenti, hogy betartotta volna a békeszerződés 250. §-ában foglalt rendelkezést, hanem azt jelenti, hogy a 250. § rendelkezésének, betartása teljesen egyenlő a semmivel, mert a, jövőre vonatkozólag ez a magyar állampolgárok érdekeinek megvédése szempontjából semmiféle lényeges eredményt nem jelent. Ma már az egyezmények becikkelyezése utáin, amikor az agrárpereket és a B-kasszába tartozó igények kielégítését rendezik, a békeszerződés 250. §-ának rendelkezése egyenlő értékű egy üres mogyoróval, vagy egy kifújt tojással, de lényeigében semmiféle jelentősége ennek ma. már aikkor sincsen, ha nem lennének azok a fenntartások, amelyek az egyezmény bevezető rendelkezésében bennetfoglaltatnak. Még kevésbhé van jelentősége a 250. §-naik akikor, ha figyelembe vesszük a kisententenek, vagy a hitelező hatalmaknak azt a fenntartását, amely az egyezmény bevezető szövegében bennefoglaltatik. Még néhány szóval csak arról akarok be' szelni, hogy ha tulaj donképnen azt látnók, hogy 14*