Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-382

Az országgyűlés képviselőházának 382. ülése 1930 április %9-én, kedden. 69 d okulásával számot kell vetnünk mindaddig, amíg az állami igazgatásban alapos változás nem történik. Mindenekelőtt annak a véleményemnek akarok kifejezést adni, hogy az állam a munkanélküliséget sohasem lesz képes megoldani akképpen, hogy mint munkaadó munkaalkalmakat nyújt, mert ha megszorozzuk is az így előteremthető munkalehetőségeket, ' akkor is elenyésző ennek kihatása a munkanélküliek tízezres tömegével szemben. Képtelenség ezen az úton akárcsak olyan eredményt is elérni, hogy az állami munkaalkalmakból az ország népe vidékenként arányosan részesüljön, már pedig; ha nem részesül arányosan, amint legutóbb a csongrádi esetnél is történt, akkor jogosan fakad fel a keserűség Békés megyében, hogy miért csak a szomszéd és nem Ő is részesedik segítségben. A gyökeres eredményeket és javulást én az önkormányzati szerveknek, a megyéknek, városoknak^ és községeknek harmonikus együttműködésében látom, amikor az államra csupán az a feladat hárulna, hogy ott, ahol partikulárisán a munkanélküliség olyan méreteket ölt, hogy az már meghaladja a municipiumok teljesítőképességét, segítsen az állam a maga külön munkaalkalmaival, kórház, vasút, köves út építésével, éppen olyan dolgokkal, amilyenekre azon a környéken a legnagyobb szükség van. Mert mi ma a helyzet? Ezek a helyi szervek — értem alattuk elsősorban a községeket — semmit sem tesznek ezen a téren, de nem is tehetnek semmit, (Jánossy Gábor: Koldus mindegyik!) Az államháztartás szanálása érdekében kiadott kormányrendeletek a községek teljesítőképességét tökéletesen megszüntették és ha ma valamely község egy egészen jelentéktelen beruházást akar keresztülvinni, amire a szanálás idején minden gond és minden különösebb felső hozzájárulás nélkül alkalma volt, ma erre nemcsak felsőbb hatósági engedély, hanem mindenekelőtt állami hozzájárulás kell, az állam anyagi támogatására van szükség. Szarvason a szanálás előtt 4—5 artézi kutat is fúrtak egy évben, ma pedig, ha egy kút vize leapad, annak megjavítására már a népjóléti minisztériumba kell kérvényt beadni, mert önmaga nem kénes rá. (Krüger Aladár: Ott meg nincs oénz!) Ennek a szituációnak természetes következménye, hogy a keresetben szűkölködő munkásosztály a helyi hatóságokban látja- minden bajnak az okát és azontúl természetesen a kormányban és há van a köZiSégben mindössze féltucat munkanélküli földmunkás, az a fél tucat munkanélküli földmunkás is itt Budapesten, a Teleki-téren ácsorog napokon" keresztül és a kormánytól várja sorsának jobbrafordulását. Már volt alkalmam szóvátenni a községek lehet etillen pénzügyi helyzetét. Helyesnek és céltudatosnak találom a kormánynak azt az adópolitikáját, hogy a községi pótadókulcsnak határt szab. Már sokkal kevésbbé szerencsés az a megoldás, hogy ennek ellenében egyes állami jövedelmeket a községeknek átengedett. Miért? Mert az, így átengedett állami " adók egyes helyeken számottevő községi bevételek, másutt pedig nem jelentenek semmit. Tudok olyan községről, ahol a forgalmiadó részesedés a község szükségleteinek 40%-át fedezi és tudok olyan községről, amelynek ebből az adóból egy fillér bevétele nincs. Felismerve moüt már az adózó polgárságnak azt a hajlandóságát, hogy a

# helyi szükségletek kielégítésére teherviselőképességének arányában mindig és mindenütt szívesen meghozza a maga áldozatát, kézenfekvő, az a megoldás, hogy az állam nem egyes adónemek átengedésével, hanem az összes adók arányos részének átengedésével segítse a községeket. Természetes, hogy egy ilyen rendszerváltozás az állami bevételeknek lényeges apadását fogja eredményezni, de aligha többet, mint amennyit az állam nélkülözhető intézményekre költ, vagy amennyit valóban a munkanélküliség leküzdésére fordít a nélkül, hogy ennek számottevő eredménye érezhető volna. Az állam azonban a helyett, hogy levegőhöz juttatná és erősítené a közigazgatás kisebb egységeit, sorozatos intézkedésekkel teljesen elsorvasztja működésüket. . . A maximálisan 50%4>an megszabott községi pótadók cirka 30—40%-át elveszi a megye. (Jánossy Gábor: Ügy van!) A községek ezt a vármegyei hozzájárulás címén leadják negyedévenkint előre, pedig a községek az adók nagyobb részét az őszi adófizetés folyamán veszik be. Ez a hozzájárulás mindig teljes összegében fizetendő, tekintet nélkül arra, hogy milyen pótadóalapot képező adónemeket töröltek vagy írattak le és tekintet nélkül arra, hogy az együttesen kezelt adóknak akár 70—80—90 vagy nem tudom hány százaléka folyt volna be, a megyének be kell szolgáltatnia az előírt összeget. Hozzájárul ehhez végül az, hogy a községi közmunkából eredő jövedelmet nafvobb részt — Békés megyében 70%-ban^ — szintén a vármegye kapja, sőt a géperejű jármüvek után kirótt közmunkaadót száz százalékig a vármegye kapja, úgyhogy a községeknek nem marad semmi, a község nem tud a közmunkaadóból egy méternyi utat sem megjavíttatni. Egyebekben is a községi közmunkaadó teljesen robotszerű szolgáltatás, (Ügy van! Ügy van! a balközépen. — Jánossy Gábor: A középkorba való!) amelynek megszüntetése, illetőleg a közmunkáknak az állami adók százaléka arány áh an való kivetése feltétlenül szükséges. (Jánossy Gábor: Ügy van!) Olyan lehetetlen helyzetek állanak elő, hogy egy egyholdas vagy kétholdas kisember 28 pengőt fizet két rossz lova után közmun'kaadóban. Ezért bátor vagyok a következő határozati javaslatot beterjeszteni (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): «Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a. közmunkaadó eltörléséről terjesszen a Ház elé törvényjavaslatot.» T. Ház! A költségvetés kiadási tételeinek csökkentése céljából az igen t. népjóléti miniszter úr maximálta azt az összeget, amelyet az egyes vármegyék felhasználhatnak az országos betegápolási alap terhére rendelt gyógyszerek áfának kifizetésére. A népjóléti miniszter rendeletére viszont a megyék alispánjai maximálták községen'kint azt az Összeget, amelyet a község a szegény betegek gyógyszereire fordíthat. Most méltóztassék megengedni, hogy elmondjam, mi lett ennek a következménye. A megye alispánjának rendelete már^ úgy szól, hogyha az orvosok túllépik ezt a határt és több szegénynek rendelnek gyógyszert, mint amennyit az alap összege lehetővé tesz, akkor az orvosok saját maguk fogják azt megfizetni. (Zaj. — Jánossy Gábor: Minden rászoruló szegénynek rendelni kell!) De nem lehet mindenkinek, mert csak annyit lehet rendelni, ameddig futja ez az összeg. Ha azon felül rendel, akkor azt az orvosnak kell megfizetnie. Már maga ez az intézkedés Damokles-kardjaként lebeg a szegény orvos felett és kihívja a kritikát. (Jánossy Gábor: Hát még a beteg feje felett!) Ez olyan intézkedés, amelyet a költségvetés csökkentésével nem lehet indokolni. Mert-szegények, ellátásra szoruló nyomorultak mindig lesznek közöttünk és az idén; a gazdasági helyzet miatt többen vannak,, mint tavaly voltak, Nem csökkenteni kell