Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-382

Az országgyűlés képviselőházának 382. ülése 1930 április 29-én, kedden. 61 Itt van az ideje tehát, hogy valamit csináljunk ebben a dologban. (Helyeslés. — Gaal Gaston: Körleveleket kapnak a képviselők: Központi irányítás mellett szállítandó a bizalom!) Mondom, nagyon erősen elítélik ezeket a dolgokat. Tudnék több ilyet is mondani, de csak még egyet említek. A Pénzintézeti Központ egyik ülésén Hantos Elemér egyetemi tanár, volt képviselő azt mondotta, hogy ha valakinek a rési időben volt egy bolond gondolata, azt mondták neki, itt van egy kis pénz, kezdjen vele valamit, ma pedig csinálnak valami szövetkezetet és oda beültetik. Ilyen megjegyzések hangzanak el előkelő emberek részéről. T. Ház! 1914-ben és azóta is a magyar polgárság óriási áldozatokat hozott vérben és gazdagságban. Ellenérték gyanánt kellene adni valamit nekik, hisz élő szemrehányás a hadiözvegyek helyzete, a rokkantak, árvák helyzete ós a hadikölcsönzők sorsa. 19 millió pengőt költünk ezek ellátására s erre tíz millió pengőt a polgárság fizet, hisz a hadiárvák és hadirokkantak természetes, hogy sok pénzbe kerülnek. A hadikölesönzőknek 500.000 pengő alamizsnát adunk, ez bizony nem valami fényes ellátás. Ne feledjük el, hogy jöttek időközben a különféle intézkedések, így a pénzlebélyegzés, a kényszerkölcsön, a forgalmiadó, amelyek mind zaklatások a polgárok felé. Csak felemlítem, hogy például mennyire megszaporodtak a vendéglősök különféle adói. Harmincnyolcféle címen fizetnek adót. Vegyük példának okáért a zenedíjat, íunit nagy adminisztrációval kezelnek. Ebből tavaly 185000 pengő volt a bevétele az államnak, a kiadása nedig 155.000 pengő. 20— 25.000 pengőért zaklatják tehát a polgárokat s csak 16.000 pengőt költöttek kocsira. Hozzájárul mindezekhez, az új törvények és rendeletek tömege. Ki sem ismerik magukat az emberek ezeken, sőt még azok sem, akik foglalkoznak ezekkel. A belügyminiszter úr sürgeti az egységes kódexet. • Egy derék túldunai vármegyei jegyző összeállítása szerint az ő községeinek van 60 darab különféle rendelete, amelyekben ő sem ismeri ki magát. Ez a ki nem ismerés, sokszor rosszakarat és félremagyarázás mind csak a polgárság rovására és zaklatására megy. {Ügy van! Ügy van!) Itt van az új közlekedési rendelet tele hibával. Ezt megcsinálták Budapest közlekedésére, ahol csak kövezet és aszfalt van, de hogy alkalmazzák ezt ott, .ahol homok van és a dülőutak tömkelege van. Avagy vegyük a hajtási igazolványt, egy tízezer lakosú városban, mondjuk egy szegény embernek van egy 'kis szőlŐcskéje, három-négy gyermeke, felesége és egy loyacskája. Egyszer ő megy azon a kocsin a szőlőbe, másszor a fia, vagy a fiai s ezek mindegyikének fényképes igazolvány kell, ha kimegy a szőlőbe. De mibe kerül ez! Ez túlzás. A kerékpár sem luxus, hiszen a legtöbb helyen a városok körül kint lakók ezren ^ szaladgálnak be a városba és itt is megtörténhetik, hogy hol egyik ül rá, hol a másik. Itt van azután a talicskarendelet. Mit csináljanak faluhelyen, -ahol térdig érő sár van. A szegény embernek ez a közlekedési eszköze. A beteg gyermekét azon tolja el az orvoshoz. Ez is könnyen rendeletekbe ütközhetik. A túlhajtott bürokratizmus folytán agyon zaklatják az embereket a végrehajtással. Ilyen természetű rendelet az is, hogy egy lovat csak középre szabad fogni. (Mozgás.) Tessék ezt megcsinálni az alföldön. Mit csináljanak a kisgazdák? Nem kérdezték meg a kisgazdákat a rendelet megalkotásánál. (Egy hang a .jobboldalon: Sem a falut!) Azután a keréktalp megszabásánál sem gondolták meg, hogy ez sárba és homokba való-e. Pár évvel ezelőtt megcsináltatták velünk vidéken az új kocsijelzéseket. Most rájöttek, hogy nem jók, újakat kell csináltatni. (Gaal Gaston: Megvan a pesti cég, amelyik szállítja!) Azután idetartozik az automobilüzem is. Szó sincs róla, hogy ezt szabályozni kell, de a szabályozás olyan mértékben történik, hogy az egész ipart tönkreteszi. Aki autót vesz, az nyomban veszélyes üzem tulajdonosává válik, fél lába mindig a börtönben van. A gummikerékért a taxin luxusadót kell fizetni, pedig az talán mégis csak használási tárgy. A hegyközségi törvény is tele van mindenféle nehézségekkel. Itt van a levente-intézmény, a testgyakorló intézmény, amely nagyon szép intézmény, de a kisgazdákat agyonboszszantják vele. Eleresztem a cselédemet, mert nyolcra ott kell lennie »a sorakozásnál. Ha elbeszélget útközben és fél kilencre ér oda, már engem vesznek elő, miért nincs ott. Elővesznek, hogy hova megy. Ha nem jelentem be, fél évig hajkorásanak utána. Egyik zaklatás a másikat éri. Itt van azután a Társadalombiztosító Intézet díjbeszedése. Ott is nagy bajok vannak. Legtöbbször rossz a kivetés, azzal zaklatják az embereket. Azután más mindenféle ilyen dolog közül csak egyet akarok különösen felemlíteni, amely miatt az iparosság feljajdul. A napokban olvastam egy ipartestületi jelentést, amely megállapítja, hogy több adót fizetnek havonta, mint a hékében évente, noha ötven százalékkal csökkent iparunk jövedelmező képessége. Egy vendéglős megbukott. Elárverezték holmiját, elvitték mindenét. Kivette a vendéglőt egy másik vendéglős. Egyszer esak jön a végrehajtó és lefoglal nála mindent. Kér? dezi az új ember, mi címen, ő nem tartozik semmivel. Kiderül, hogy egy elődje kétezer pengő társadalombiztosító-illetékkel tartozik és most rajta követelik, hogy fizessen ő. Felébb ezett, de mégis ráhúzták. Ez lehetetlen dolog. Még inkább meg lehet érteni, ha az állam csinál ilyent, mert hiszen a telekkönyvből meg lehet győződni az adótartozásról, ha be van táblázva, de itt még ez sincs. Ez olyan zaklatása a közönségnek, ami tűrhetetlen. Azért említettem fel ezeket, hogy a pesti képviselő uraknak is fogalmuk legyen ezekről,; mert akik vidéken vannak, azok tudják ezt. (Ügy van! Mozgás a balközépen.) Ezek a zaklatások a sok öngyilkossághoz jobban hozzájárulnak, mint az anyagiak. Mint agrárállamot rendkivüli módon érdekel bennünket mezőgzdaságunk, mert azzal állunk vagy bukunk. Gazdasági kérdésekkel nekünk nagyon fontos foglalkoznunk, mert itt is felforgatott mindent a trianoni békeszerződés. A kisgazdatársadalom, amelyről ma sok szó esik, a háború előtt tulaj donképen alig volt megszervezve. Talán amiatt hanyagolták el a szervezkedést, hogy nyugodt viszonyok között élhettek. Mint választópolgárok is egyesülhettek, beleolvadtak pártárnyalatok szerint a különböző pártokba és .boldogultak. Csak ja háború előtt az utolsó választások egyikén talán esak véletlenül jutott be a képviselőházba Makkay Zsigmond, — molnár-féle gazdaember volt Erdélyben, — azután az alföldi panasztvezér, Achim, de ezek nem vittek olyan szerepet, nem mozogtak úgy. (Zaj a balközépen.) A háború előtt 4—5 taggal bejöttek a kisgazdák, akiknek vezére mindnyájunknak kegyeletes emlékezetében van, nagyatádi Szabó István, aki igazi kisgazda volt. Egyszerű ember, de lelkes ember volt ő is, mint az összes kisgazdák, akik ma is és mindig hű hazafiak vol-