Képviselőházi napló, 1927. XXVII. kötet • 1930. április 11. - 1930. május 9.

Ülésnapok - 1927-381

20 • Az országgyűlés képviselőházának $ tesével szemben, azzal szemben, aki nála hadikölcsönt jegyzett, kárpótlást adjon. Meg sem érezte volna. Ott vannak a nagy biztosítók. Emlékeznek arra, hogy 700 milliót jelent az a hadikölesönkötvény tömeg, ami ott volt. Nem valorizáltatnak a biztosítások. Aki azt tette, hogy magát biztosította, annak befizetett díjait hadikölcsönbe fektették, túladnak rajta, keresnek rajta a biztosító társaságok. Nézzék meg, utcákat varázsolnak itt, nem házakat, utcákat, mélyen t. miniszter úr. Azok a nyomorult egzisztenciák pedig, akik húsz évig mernek és fizettek oda be, ma nem kapnak egy fillért sem. Erre megint jön az: hja, nem lehet, mert külföldi tartozásokkal áll vonatkozásban ez a dolog. Nem áll vonatkozásban azokkal. Higyjék meg nekem, ez fata morgana, mert példái vannak a külföldön, hogy nem áll összeköttetésben és nem áll összefüggésben. Többet adnak arra, higyie meg a miniszter úr, bármelyik külföldi relációban, hogy a becsületes szegénység bevallása mellett azt mondom: nem tudok áldozni és nem tudok semmire sem adni, mert az itthoni nyugalom, az itthoni rend, az itthoni megélhetés füpg tőle. Többet adnak erre és akik ezzel érveltek és ezt bizonyították, azok többre mentek vele. Azzal a javaslatai, amelyet én a Nemzeti Demokratapárt nevében készítettem és amelyet ide benyújtottam, kettős célt akartam szolgálni: az egyik válasz volt a mélyen t. miniszterelnök úrnak arra a felhívására, amelyet az egész kormány nevében adresszált az ellenzék: hez, hogy: ne kritizáljanak az urak, hanem mutassák meg, hogy mit kell tenni, tessék programmal előállni! A Nemzeti Demokratapárt nevében ezennel előállók a programmal és azt mondom: ez a Programm nem lehet elodázható, de ennek nyomban való megvalósítása nagy nemzeti érdek; és amint előbb számadatokkal rámutattam, látni kell azt, hogy van rá mód és lehetőség, az állam különös megterhelése nélkül. Mert lehet szorítani a nagybankot arra, hogy a hárommilliárdnyi hadikölcsönt, amelynek felértékelését önmagában is végrehajtotta, a betétek pénzéből meggazdagodott és nem mutatta ki, hogy hol van, váltsa meg és segítsen az államnak. Ha az állam segít a nagybanknak a meggazdagodásban és a bank élvezi ezt a privilégiumot, akkor, amíg itt a kereskedő, aki tőle hitelt kért, mind megbukik, mert nem kap megfelelő hitelt, — mert az ő kamattörvénye és kamatszabályzata olyan, amely mellett csak a bank gazdagszik, de a kereskedő és iparos nem élhet meg — addig idevele a hadikölcsönkötvónyekkel, amelyeknek az 6

f trezorjában kellene lenniök, ide az állam kasszájába, ide, hogy valorizálni tudjuk az ő terhükre, ha másképpen nem megy. Ennyi hatalma nincs az államnak, ennyire nincs függetlensége a pénzügyi hatalmasságokkal szemben? Ha nincs, akkor nem tarthatok másutt, mint egy konzekvencia levonásánál, mert olyan kormányt óhajtok, amely nem függ senkitől mástól, csak ennek a törvényhozásnak a szuverenitásától. Az a kormány, amely azokat & pénzügyi hatalmasságokat ilyen helyzetben és üyen érvényesülésben megtűri, nem bír azzal a függetlenséggel, amely a gazdasági élet független felépítéséhez szükséges egy államháztartásban. Ha pedig ez így van, akkor a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, amely akképpen szól, hogy «a magyar állam az 1914. év július hó 18. napja után az 1912 : LXIII. te. 16. §-a alapján kibocsátott államadóssági címjeteket hadikölcsönkötvényeket a jelen törvény 3. %-B. értelmé?i. ülése 1930 április ll*-én, pénteké^,. ben kibocsátandó államadóssági kötvényekre cserélje ki», könnyen, nagyobb pénzügyi megterhelés nélkül megvalósítható. Ajánlok is mindjárt egy módot, amely törvényjavaslatom szövegében benne van, hogy miképpen. Ha nem is vagyunk itt sokan, ahhoz elegen vagyunk, hogy amit mondok ezen a téren, megszívlelhető legyen s elvigyük a hírét annak, hogy ahogy itt együtt voltunk az ünnepelőtti utolsó ülésen, ahogy itt együtt voltunk szünet előtt, talán felébredt mindnyájunkban a lelkiismeret, amellyel eddig és netovábbot kell mondani ennek a kérdésnek. Ebben a törvényjavaslatban a t. Ház megtalálja a módját annak, ahogyan ezt megvalósítani kívánom. Tetszetős is lehet, mert egy külföldi formulához alkalmazkodik. Honnan vegyük az alapot? Méltóztassék megfigyelni. Azt mondom : létesítsünk két kasszát, nevezzük el kedves példa alapján A és B. kasszának. Az A. kasszába fizessen be az állam valorizációs alapon. Mennyit mondjak? Egy ezreléket az adótételből; egy ezreléket tessék beszállítani mindenkinek a fizetéséből; kezdje el a Képviselőház, adjon egy ezreléket minden hivatalnok, szenvedjünk valamit az elődeinkért, akik odaadták mindenüket. Legalább- egy ezreléket adjunk, t. Ház. A miniszteri tanácsos urak. a helyettes államtitkár urak, a főispán urak, mind mind, a fizetésük egy részét adják erre a célra. (Forster Elek: A bankárok nem!) Most azt mondom, minden állampolgár, foglalkozásra való tekintet nélkül adjon. Akinek fix jövedelme van, a fixből, akinek keresete van, abból adjon, ez legyen az első tétel. Ez egy alapot teremt. Gondolják csak el. tíz év óta... (Csontos Imre: A hatdiárvák is?!) Kérem t. képviselőtársaim, az. akinek van. Nem különböztetek a szerint, hogy kinek milyen az elhelyezkedése családjogilag, hanem, akinek van, az adjon. (Csontos Imre: Odaveszett az édesapja és mégis adjon?) Ön is adjon. (Csontos Imre: Adok is és adtam is. öt árvagyerek maraJdit rám ás két özvegyasszony leánya, vegye tudomásul a képviselő úr. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak: (Csontos Imre közbeszól.) Csontos képviselő urat kérem, maradjon csendben. . Gál Jenő: És mégis adjon, ha még három leánya van, akkor is adjon, mert ez előbbre, való, mint a leánya szoknyája. (Csontos Imre: ; Hogyne, mert magát jól megfizetik!) Lássák, ez a gondolkodásmód! T. Képviselőház! Egy alap előteremtése tehát az, amely az államot terhelje, olyanképpen, hogy egészen jelentéktelen összegből állítsa elő, amelyet mindenki áldjonA másik pedig a B.-kassza. amelyet olyanképpen kívánok felállítani, hogy mindenki, aki tartozását, amelyet aranyban vett fel, papírban fizette vissza, megadóztassék erre a célra, mert ezt a gazdagodást, amely az inflációs idők következménye volt, nem szabad eltűrni. -Bármilyen ingatlanvagy ónnak a tulajdonosa legyen is az, aki papííban fizette tartozását és így egyszerűen egy valőrhöz jutott, nem gazdagödlhati'k mes azoknak a terhére, akik csak áldoztak, annak terhére, aki eladta házát azért, hogy az államnak odaadja a kölcsönt és ma koldustarisznyával jár. Fizesse meg ezt az, aki gazdagodott rajta. Mindenkinek, aki az inflációs átmentést élvezi, a konzekvenciákat le kell vonnia és így kell a B.-kasszát megteremteni. Mert azért van nálunk ez a nagy pénzügyi debacle, mert a tőke-