Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-369

Az országgyűlés képviselőházának 36, tékesítéséről... (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, a baloldalon. Wekerle Sándor pénzügyminiszter: . . . hogy ugyanígy elősegítse a haszonállatok beszerzését ne tessék lekicsinyelni, hogy én ugyanoda szándékozom tenni a felépítendő új száz szeszgyárat, hogy megfelelő takarmánnyal tudjam ellátni azokat a tejelő jószágokat, s ugyanide, ahol lefölözött tej van, kell tenni a hússertéseknek meghonosítását, hogy azokat megfelelőleg nevelhessük. T. Ház ! Nagyon halad az idő, én nem fogok még ezekbe a részletekbe belemenni. (Halljuk! Halljuk! a Ház minden oldalán.) Ezeket a részleteket bőségesen fogják az én minisztertársaim önöknek még előadni. En csak azért mentem ebbe bele, hogy azt a konzekvenciát vonjam le, hogy igenis, a válságos mezőgazdasági helyzeten jelentékenyen lehet segíteni, s rajtunk áll a segítés, nem tisztán azon, hogy kormányintézkedések történjenek, hanem azon, hogy magunk akarjunk magunkon segíteni. (Ügy van! a jobboldalon.) Ha azonban ezt én le is szögezem, £. Ház, rá kell mutatnom arra, hogy tisztán a mezőgazdasággal egy már 93 főre rúgó népsűrűség mellett bizony segíteni nem lehet, s jobban, mint valaha, kell gyors iparosításunkat programúiul kitűznünk. Magának a mezőgazdaságnak elsőrangú érdeke ez, mert ennek az iparnak elsősorban a mezőgazdasági nyersanyagok feldolgozásával kell foglalkoznia. Elsősorban tehát azokat a gyártásokat kell szaporítanunk, amelyek itt feldolgozzák a mezőgazdasági cikkeket, a meglévőket erősítenünk kell és újakat kell teremtenünk. Nem lehetetlenség ezt aránylag kis áldozattal keresztülvinni. (Friedrich István: Ipartanács!) Az Ipartanács még nem volt meg akkor, amikor ia földmívelésügyi miniszter úr a közgazdasági miniszter úrral lenmagtermelésünket 2000 'holdról 10.000 holdra, kendertermelésünket 5.500 holdról — 6500 holdra már felemelte. Nagy lehetőségek vannak, t. uraim, gyapjúiparunk fejlesztésében, szőriparunk fejlesztésében, cukoriparunk megerősítésében és fejlesztésében és a szesziparunk kiépítésében. (Gál Jenő: A pálinkában! — Farkas István: Pálinkás nemzet leszünk!) % Ezeken az iparágakon felül azonban az iparfejlesztést egyéb tereken is a legkomolyabban propagálnunk kell, mert a mezőgazdaság szempontjánál maradva, meg kell ugyan szerveznünk a külföldi piacot, de a legjobb és legbiztosabb fogyasztópiac mégis a belső fogyasztópiac. (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) A jobbkeresethez jutó népesség a természetes jó fogyasztója a mezőgazdaságnak is. (Ügy van! Ügy van!) A külföldi piac megszerzése fontos, de nálunk még a belföldi piac sincs megszervezve, (Ügy van! Ügy van!) mert azt látjuk, hogy amikor egyes vidékeken olyan bőség van, hogy tmás nagy városokban élelmiszerhiány van ugyanazokban a cikkekben (Friedrich István: Például krumpliban! — Udvardy János: 9 pengős rozs mellett 36 fillér a kenyér!) A mi mezőgazdasági cikkeinknek indexszáma, ha jól emlékszem 93 és az ipariaké 130. Ez azt jelenti, t. uraim, hogy a gazda csak 130 egységgel tud megvásárolni 93 egységet, vagvis nagy diszparitás van a mezőgazdasági és az ipari cikkek ára között. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Ez nagyban súlyosbítja gazdasági helyzetünket. (Fábián Béla: Ez is világjelenség!) Sajnos, ez is bizonyos mértékig világjelenség és mindenesetre világjelenség azokban az országokban, amelyek exportálók, mint mi. De ai . ülése 1930 március 18-án, kedden. 73 képviselő úrnak nem kell magyaráznom, hogy azok az államok, amelyek mezőgazdasági termékekben nem exportálók, segítettek magukon és sajnos segítenek magukon folytonosan úgy, hogy emelik a gabonavámot, akadályozzák a mezőgazdasági cikkek behozatalát és saját produktumaikkal akarják ellátni népességüket. Vagyis mesterséges eszközökkel emelik ezeket az árakat; azért nem találjuk meg ott a diszparitást, de nálunk ez a diszparitás megvan. Ebből azonban nem lehet azt a konzekvenciát levonni, hogy ennek az oka az ipar, sem azt a konzekvenciát nem lehet levonni ebből, hogy mi ne iparosítsunk. Nem. Ennek az az oka, hogy míg a mezőgazdasági termeivények ára a világesemények folytán visszament, addig az ipari termeivények ára egyrészt nem ment ennyire vissza, másrészt ezeknek árát vámpolitikánk védővámokkal fenn tudja tartani. (Peyer Károly: A kartellek sem utolsók ebben! — Szabóky Jenő: Ebben van valami!) Igen t. Ház! Ezt a közgazdasági politikát, amelynek hatásaként igen tekintélyes ipar fejlődött ki, bizonyos revízió alá kívánjuk vonni. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) A miniszterelnök úr debreceni (beszédében már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy ezeket a vámokat, amelyeknek fenntartása iparfejlesztési szempontból nem indokolt, mihelyt arra a ke; reskedelempolitikai helyzet megérik, revizió tárgyává kell tennünk. Mi törekszünk kereskedelmi rendszerünket teljesen kiépíteni és akkor itt lesz az alkalmas pillanat erre a revízióra. Foglalkoznom kell azonban azzal a kérdéssel, vájjon elegendő volt-e és vájjon tovább is fenntartható-e ez az eszköz az ipar fejlesztésére. Az iparfejlesztésnek ez az eszköze drága eszköz, mert az egész életet megdrágítja, s mert az iparfejlesztés költségeit egyedül azoknak vállaira hárítja, akik annak fogyasztói. {Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Bródy Ernő: Mi van a kartellekkel?) Mihelyt megállapítjuk, hogy az ipar fejlesztése közszükséglet, ennek költségeit azon normativumok szerint kell viselni, amely normativumok szerint viselik eçy országban a közszükségleti kiadásokat. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezt az igen szükséges és kívánatos kiadást nem viselheti egyedül az, aki véletlenül rá van utalva ezekre a cikkekre. Viselhetné, ha tudnék neki a másik oldalon segítséget ryujtani, hogy az általa produkált cikkeket is védjem, de ha ezt nem tudom nyújtani, szükségképpen más rendszert kell keresnem és eût a rendszert meg lehet találni. Nekünk a pozitív segítés eszközeihez kell fordulnunk. (Bródy ErnŐ: Mi lesz a kartellekkel?) Pozitív eszközökhöz kell nyúlnunk, mert ezek a negatív eszközök, amelyeket a vámok reprezentálnak, nem elégségesek arra, hogy iparunk tovább is olyan gyors tempóban fejlődjék, amilyen gyors tempóban kell fejlődnie, hogy segítsünk azokon a gazdasági és szociális bajokon, amelyek között ma élünk. Gyors tempóban kell ezt megcsinálnunk, mert a mezőgazdaságban hála Istennek, egyedül aránytalanul nagy intelligenciánkat sohasem tudjuk megfelelően kenyérhez juttatni, hanem csak az iparban, a kereskedelemben és az ezekkel öszszefüggő intézményekben. Meg kell csinálnunk azért, mert mindinkább növekszik a munkanélküliek száma a mezőgazdaságban, akiket a . mezőgazdaságban megfelelően foglalkoztatni nem tudunk. Gondoskodnunk kell tehát arról, hogy pozitív segítséget nyújtsunk, aim alatt azt értem, hogy annak, aki a maga tőkéjét, tudását, vállalkozási hajlamát bevitte, vagy beviszi az iparba, olyan segítséget nyújtsunk, hogy