Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-380
Az országgyűlés képviselőházának 380. Elnök csenget), mert hiszen végeredményben itt ülünk, mint a törvényhozás tagjai és komoly vitákat folytatunk a felett, hogy egy vasúti pályaőr fizetése hogyan állapíttassék meg, vagy egy rendőr fizetését miben állapítsuk meg, és ugyanakkor egy 80%-ban állami pénzzel dolgozó vállalatnál fogalmunk sincs, hogy tulajdonképpen mi történik ott. Felhívom a miniszter úr figyelmét arra, hogy okom van elhinni azokat az adatokat, amelyeket hallottam, hogy ennél a vállalatnál egyes magasállású tisztviselők 100.000 pengőt jelentékenyen meghaladó évi illetményt vesznek fel. (Friedrich István: A nyugdíjon kívül? — Baracs Marcell: Mi van az államvagyon hű kezelésével? — Zaj.) Ezzel befejezem interpellációmat, mert ennél most sokkal érdekesebb a kereskedelemügyi miniszter válasza. En csak azt kérem a miniszter úrtól, méltóztassék kemény választ adni és pedig tettekben megnyilvánuló választ. Itt mi nemcsak információt, hanem megtorlást kérünk, mert tudnunk kell végre, hogyha egy magáncégnél ilyen gazdálkodás, folyik, és ezzel szemben van retorziónak helye (Baracs Marcell: Van királyi ügyész!), akkor hogyan lehet az, hogy egy állami üzemnél sem a fegyelmi, sem a büntető megtorlás módját a kormány nem találja meg. Azt kérem a miniszter úrtól, hogy olyan feleletet méltóztassék adni, amely válasz nemcsak az én kérdéseimre, hanem sok ezer és tízezer nehéz gondok között küzdő embernek is, arra a felmerült kérdésre : érdemes-e ebben f az országban becsületesen élni és dolgozni? (Elénk helyeslés. — Friedrich István: Véget kell vetni ezeknek az állapotoknak! — Barabás Samu: Ügy van! Tudni akarjuk, hogy áll ez a dolog! A néptanítók éheznek!) Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr kíván válaszolni. Bud János kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Előre kijelentem, hogy Rassay Károly igen t. képviselőtársam interpellációjának jó részével — ha nem is mindenben — egyetértek. (Elénk helyeslés a Ház minden oldalán.) Ehhez képest fogom egyrészt megvilágítani a kérdést, másrészt azokat az intézkedéseket, amelyeket ezen a téren eddig csináltam és a jövőben tenni fogok. (Halljuk! Halljuk!) Éppen ezért azt hiszem, helyes lesz, hogy ezt a kérdést tisztán lássuk a maga valójában, mint ezt az igen t. képviselőtársam is kívánta, mert így fogunk tudni eljutni a helyes következtetésekhez. Ami az úgynevezett Ibusz.-t illeti, elsősorban legyen szabad arra rámutatnom, hogy ez tulajdonképpen két társaságból alakult. Az egyik volt az úgynevezett Általános beszerzési r.-t., amelyet még 1918-ban a Károlyi-kormány akkori kereskedelemügyi minisztere, Garami vett át a posta ügykörébe. Ez volt az egyik vállalat, amely azóta állami társasággá vált. A másik az úgynevezett Idegenforgalmi r.-t, amely magántársaság volt és abban az időpontban vétetett át a Máv. részére, amelyet az igen t. képviselőtársam megjelölt: 1926-ban. Külön fogok beszélni a hozzákapcsoló többi üzemekről, amelyeket az igen t. képviselőtársain szóvátett és majd megmondom ebben a tekintetben is a véleményemet, határozott álláspontomat. En a kérdésben elsősorban a célt nézem és azt hiszem, ami a célt illeti, abban találkozni is fogunk, hogy ma, amikor kivétel nélkül minden állam arra helyezi a súlyt, hogy minél erőteljesebbé tegye a maga felé irányuló idegenforgalmat, ha van egy vállalkozás, amely ennek a célnak megfelel, amelynek a működése és ügyKJÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXVI. ülése 1930 április 10-én, csütörtökön. 497 vitele ellen különben egyéb szempontból észrevételt tenni nem lehet, akkor ennek a vállalkozásnak megvan a maga jogosultsága, a maga indokoltsága. T. Ház! Ha nézem az európai államokat, azt látom, hogy kivétel nélkül — legalább párat fel fogok sorolni: Németország, Olaszország, Csehország, Jugoszlávia, Ausztria stb. — szintén mind bírnak vagy az állam által, vagy pedig ott is az Államvasutak által létesített hasonló intézménnyel. Ennek meg is van a magyarázata, és ennek a magyarázata az, hogy az idegenforgalom végeredményben olyan ténykedése a gazdaságtársadalmi életnek, amelyet mindenféleképpen lehet, csak bürokratikusán nem lehet helyesen elintézni. Ez indokolja meg azt, hogy ilyen vállalatok^ nemcsak nálunk, hanem másutt is létesültek és azt hiszem, hogyha a vállalat ebben a tekintetben helyesen fejti ki a maga működését, ez ellen senkinek kifogása és észrevétele nem lehet. Majd meg méltóztatnak látni, hogy az Ibusz.-szal szemben más tekintetben milyen álláspontot foglalok el, ha azonban elkülönítem ezt a célt, éppenolyan objektivitással, mint amilyen szigorral fogom álláspontomat más tekintetben leszögezni, azt mégis el kell ismerni, hogy az idegenforgalom érdekében igenis megfelelő tevékenységet fejtett ki és ez a tevékenység mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy az idegenforgalom Magyarország felé megnövekedett. (Rassay Károly: Mit csinált, megnövekedett?) Az utolsó években megnövekedett. T. Ház! Hogy a bécsi arányokat nem tudtuk elérni, engedelmet kérek, ennek sok más oka is van, és legyünk tárgyilagosak önmagunk felé is, mert végeredményben nem lehet mindig a végletekig lebecsülni a saját intézményeket. (Ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ez nem lehet tárgyilagos álláspont. Felismerni a hibákat feltétlenül kötelesség, de fel kell ismernünk az előnyöket is. (Kun Béla: Nem lehet nagyobb idegenforgalmat elérni? — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Ezzel kapcsolatban még arra térek rá, amit igen t. képviselőtársam mondott, hogy hasznos beruházások címén meg egyéb címen nagyobb összegekhez jutott az Ibusz. A helyzet az, hogy ez az összeg talán látszólagosan nagyobbnak látszik, azonban itt egy tranzakció történt, mert amint előbb rámutattam, az Általános beszerzési részvénytársaságot nem ez a kormány, hanem annakidején a Károlyi-kormány vette meg a posta részére, sőt közben elődeim közül valamelyik — nem tudom hirtelen megnevezni, hogy melyik — azután oda kormánybiztost is küldött ki, úgyannyira, hogy a postának az a nagy összege, amely belefektettetett, megmentetett. Ha jól emlékszem, körülbelül 2,800.000 pengő volt ez a tőke, ebből 1,600.000 volt az, ami a postának visszafizettetett, tehát tulajdonképpen semmi egyéb nem történt, mint az, hogy az egyik állami üzem megkapta a másik állami üzemtől az ellenértéket. Végeredményben az egész probléma nem ennek hatáskörében bonyolódott le, a postának valami nagyon sok köze nem volt ehhez a kérdéshez, ez egy szállítási kérdés volt, és pedig a hírlapokkal kapcsolatban, amelyet a Máv. bonyolított le, tehát ennek alapján ez az üzem áttétetett oda, ahol van. (Rassay Károly: Más nem történt?) Arról beszélek ^éppen. (Rassay Károly: Arról van szó, hogy más is történt!). Ennek a másik része az, hogy annakidején megvették a magánkézben lévő vállalatot. (Baracs Marcell: Non-valeur vállalatot fizettek 10