Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-380

476 Az országgyűlés képviselőházának 380. ülése 1930 április 10-én, csütörtökön. tárgyában tervezet alakjában elfogadott nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. (írom. 892,905.) Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Buday Dezső! (Folytonos zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek. Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni, hogy a szónok megkezdhesse beszédét. Buday Dezső: Igen t. Képviselőház! 1920ban alkották meg a párizs-környéki békét, és a versailles-i békeszerződésben mintha a győztes államok is arra a belátásra jutottak volna, hogy ebben a háborúban nincsenek elintézve az ügyek, hogy ezt a háborút (Halljuk! Halljuk.) olyan gazdasági depresszió fogja követni a győztes és legyőzött államokban egyaránt, hogy maguk a versailles-i szerződésben egy külön fejezetet szenteltek a munkáskérdésnek, és a XIII. részben ez a szerződés a munkabérminimumok megállapítása tekintetében egy impulzust adott, amely impulzus tovább fejlesztésére a genfi munkaügyi nemzetközi fórumnak adott fel egy leckét, amelynek tulajdonképpeni célja és rendeltetése az lett volna, hogy európai hangulatot teremtsen a nemzetközi fórum a nemzetek törvényhozásában olyan értelemben, hogy a munkások bérkérdésében minden nemzet a maga törvényhozásában alkosson törvényeket, amelyek a munkások megélhetését biztosítják. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) A világháború felidézéséért, amely annyi hullámot vert fel, a felelősség megállapításánál a monarchákat vádolták elsősorban, de ma a történelmi távlatból jól tudjuk, hogy ezt a világháborút gazdasági okokból tervezték és kezdeményezték, és hogy ennek az egésznek kezdeményezésében a lavinát tulajdonképpen öt ember indította meg: két orosz, két francia és egy angol. A francia Delcassé és Poincaré, az orosz Izvolszki és Szaszanov^ és az angol Grey voltak azok, akik ennek a világháborúnak egész koncepcióját létesítették és amelybe beragadták egész Európát. Mindenki tudja és érzi, hogy mi volt az alapja ennek a világháborúnak. Eltekintve a francia presztízs-kérdéstől, az iparos államok vívtak itt harcot a gazdasági piacokért, Anglia Németországgal szemben, általában az erős ipari államok egymással szemben, hogy magukhoz ragadják a szupremáciát, amely szupremácia mögött ott volt az a feltétlenül helytálló kérdés, hogy a munkáskérdés megoldása tekintetében minden állam el akart követni minden lehetőséget, hogy ettől a nehéz problémától mentesítse magát. A genfi egyezmény utasítja Európának úgyszólván valamennyi törvényhozását arra, hogy foglalkozzék a munkabérminimumok kérdésével. (Zaj. — Elnök csenget.) Maga az egyezmény és az egyezményben foglalt rendelkezések tulajdonképpen csak akadémikus, csak teoretikus értékűek, mert hiszen szankcióval nem bírnak. Ha azonban ennek az egyezménynek, — hogy úgy mondjam — jó tanácsát az egyes nemzeti törvényhozások megfogadják, akkor ennek alapján létesülhet olyan megállapodás, olyan törvényalkotás, amely már szankciókkal is rendelkezik és amelynek nyomán a munkabérminimum kérdése megfelelően elintézhető lesz. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy az a törvénytervezet, amelyet 1928-ban a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Genfben megalkotott és amely ez idő szerint becikkelyezés végett tárgyalás alatt áll, teljes két esztendőt igényelt arra, hogy a bürokráciának retortáin keresztül idekerüljön. Igen lehangoló, hogy egy ilyen eminens kérdésben, mint a munkabérkérdés, ilyen nehezen és ilyen hosszadalmasan lehet törvényalkotásokhoz jutni. Nekem az a meggyőződésem, — mert hiszen a felszólalásokban nem volt eltérés a tekintetben, hogy ennek az egyezménynek becikkelyezését valamennyien elfogadjuk — hogy maga ez »a becikkelyezés nem jelent semmit. Csupán egy obligót jelent, reánk nézve, hogy ennek alapján erkölcsileg is kötelezve vagyunk egy olyan törvényalkotásra, amelv a dolgok lényegét intézi el. A genfi egyezmény ugyanis csak forma, a lényeggel még adósak maradtunk elsősorban ml, Magyarország. Mert amíg a liberális gazdasági rendben a vagyon védelmére az egyik törvényt alkottuk a másik után, addig ugyanebben az időszakban a szociális törvényalkotás tekintetében adósak maradtunk a munkástömegekkel szemben, és most ennek az adósságnak törlesztéséről van szó. Ez annyival is inkább sürgős, mert a minimális munkabérek »mellett még egy sokkal rosszabb körülmény is jelentkezik* tudniillik a munkanélküliség, s amikor mi minimális munkabérekről tárgyalunk, nem szabad elfelejtenünk, hogy e mellett jelentkezik még egy sokkal nagyobb probléma, a munkanélküliség kérdése. Ezek mindmegannyi tartozásai a törvényhozásnak a munkástömegekkel szemben, és szükség van mindazoknak a mulasztásoknak pótlására, mindazoknak az intézkedéseknek megtételére, amelyeket a liberális gazdasági rend Ötvenesztendei teljhatalmú uralma alatt nem tartott kötelességének megtenni. Itt vannak azok a kódexek, a Csemegi-kódextől kezdve és folytatva mindazokon a kódexeken, amelyek a vagyon biztosítását célozták, ezekben nem jelentkeztek azok a szociális intézkedések, amelyek a munkások eminens érdekeit, a munkások létérdekeit lettek volna hivatva szolgálni. Mig abban a Csemegi-kódexben egj esztendőt kap a pajkos inasgyerek, mert egy kalap cseresznyét lop, addig ugyanabban a kódexben nem foglaltatik olyan rendelkezés, hogy a falusi árendás, aki egész vidékeket elszegényít, vájjon hová kerüljön. Az a kódex, amely a kis bűnözőket sorjában összefogja és súlyosan bünteti, nem tartalmaz rendelkezéseket a lelketlen uzsora ellen, amely egész vidékeket döntött szegénységbe. Itt van az ideje annak, hogy végre olyan törvényeket alkossunk, amelyek a szegény nép javára és a munkásnép bérének megmentésére és biztosítására szolgálnak. (Helyeslés.) Szinte elijesztő adatok azok, amelyeket a hivatalos statisztika tár fel ebben a tekintetben. Az általános munkástömegekben 80 fillér napibérért dolgozik 8'6%. A 80 filléres napibérrel találkozunk még a rettenetesen nehéz bányamunkánál is. Szinte hihetetlen, hogy van olyan lelkiismeretlen tőkés, nagyvállalkozó és nagyiparos, aki bányában munkásokat dolgoztat 80 fillér napibérért, mert a hivatalos statisztika feltünteti, hogy a bányamunkások között is van 17%, akik kénytelenek 80 fillér napibérért dolgozni. A napibérnek 80 fillér és 1'60 pengő közötti spáciumában az általános munkások közül 7*8% van foglalkoztatva, a bányamunkások között 3'6%. 1'60—2'40 pengőért dolgozik naponta —nem órabér ez — a munkásoknak 17'3%-a, a bányászoknak 5'3%-a. 2'40 pengőtől 3'20 pengőig emelkedő napibére van az általános munkások közül 16'7%-nak, a bányászok közül 8*8%-nak; 3'20 pengőtől 4 pengőig terjedő keresettel a munka-