Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-379

460 Az országgyűlés képviselőházának 379. ülése 1930 április 4-én, pénteken. Például a gyáripari statisztika 1925-ben kimutatja, hogy egy munkás napi átlagos bére 4 korona 22 fillér volt, 1926-ban 4 korona 24 fii 1er. A Társadalombiztosító statisztikája máa adatokra lyukad ki, amiből azt lehet követkéz tetni, hogy talán túlmagasra értékelik a mun kabéreket a gyáripari statisztikusok. A Társadalombiztosítónál például 1925 márciusában egy munkás napibére 3 korona 17 fillér volt, ami kitesz 3 pengő 67 fillért, 1926-ban 3 pengő 99 fillér, 1927-ben már csak 3 pengő 70 fillér. Ugyanez a helyzet a vas- és gépipari kimutatásban is, ahol szintén azt látjuk, hogy a bérek lemenő tendenciát mutatnak. Az öregségi és rokkantsági biztosítással kapcsolatban a népjóléti minisztérium összeírást rendelt el. Ebből is az látszik, hogy egy vas- és fémiparos napi átlagos keresete 4 pengő 65 fillér, a faiparosé 3 pengő 78 fillér, a ruházati iparban pedig csak 3 pengő 02 fillér. De ezek még mind valahogy tűrhető bérek lennének, azt látjuk azonban, hogy vannak munkahelyek és munkaüzemek, ahol igazán életnívón aluli béreket fizetnek a munkásoknak. Itt van egy bércédula az egyik textilgyárból. A heti kereset 11, 12 és 13 pengő. Láttam egy másik bércédulát a multhéten. Az egyik nagy cipőüzemben, cipőgyárban dolgozik az illető munkás és heti keresete 10—11, maximum 12 pengő. Ebből még a társadalombiztosítás díjait is levonják. Most méltóztassanak elgondolni, hogyan lehet egy embernek, akármilyen szűkös viszonyok között is, 40—50 pengőből havonta megélni, sőt még ebből az Összegből lakást is fizetni? Hiszen sztrájkolnak — amint előbb is említettem — a Ganz-Danubius munkásai. Ott hallottam a Ganz-Danubius egyik vezető tagjától, hogy a segédmunkások, átlagos órabére 32—40 fillér. Hallottam, hogy az új Pedo-rendszer behozatala által mindössze 70 fillér órabérre redukálódnak a legelsőrendű szakmunkasok átlagos bérei. Vájjon ebből az öszszegből lehet komolyan megélni a mai drága yilágban és a mai gazdasági viszonyok között? Igazán itt az utolsó 24 óra arranézve, hogy a kormánynak intézkednie kell, bogy minél előbb megszűnjék ez a lehetetlen állapot s hogy legalább az a minimális bér adassék meg a munkaadók részéről, amely a munkás puszta exisztenciájának fenntartásához szükséges. Nemcsak munkaalkalmat kell teremteni, bár ez elsőrangú feladat, hanem arra is törekedni kell, hogy azoknak, akik munkát kaptak a mai lehetetlen gazdasági viszonyok között, a bére olyan minimálisra ne essék, hogy szinte kénytelenek legyenek éhenhalni, a mellett, hogy dolgoznak. Igen nagy és súlyos probléma ez s kérem t. képviselőtársaimat, foglalkozzanak minél többet ezzel a kérdéssel, mert ennek a kérdésnek helyes megoldásától függ ennek az országnak jövője. T. Ház! Akár kétségbevonják, akár nem, kijelentem, hogy parázs felett járunk. (Graeffl Jenő: Mindenki tudja, nemcsak a képviselő úr!) Elnök: Csendet kérek, képviselő úr! (Söpkéz Sándor: Szitja a parazsat!) Csendet kérek! (Tobler János: Az a baj, hogy mindig hallgatunk és nem teszünk semmit. — Graeffl Jenő: Mit tegyünk, beszéddel nem lehet semmit csinálni!) Csik József: Egészen nyugodt lehet a t. képviselőtársam, hogy nem áll érdekémben a parazsat szítani. Legalább olyan magyar család szülötte vagyok, mint a t. képviselőtársam, legalább annyira érdekemben áll ennek az országnak jövő boldogulása, mint a t. képviselőtársamnak. De jegyezze meg t. képviselőtársain, hogy mindig a kellő szociális reformok elmaradása okozta még az egész világon mindenhol a forradalmakat. (Peyer Károly: Ugy van!) Ha ezeket a szociális problémákat megoldják, akkor nem kell félni ebben az országban a forradalomtól, de méltóztassék magát t. képviselőtársamnak egy olyan ember lelkületébe helyezni, aki négy hét vagy hat hónap óta nem dolgozik és hónapok óta nincs kenyér az asztalán. Amikor eljönnek hozzám munkát kérni és azt mondom: «Nem tudok adni» — akkor azt kérdezi az illető: «Uram, mit csináljak, a Dunának menjek, vagy lopjak?» Nem tudok rá semmitsem felelni, mert munkát adni nem tudok. (Egy hang a jobboldalon: Az egész világon mindenütt ez a helyzet! — Zaj a jobb- és baloldalon. —

: Egy hang jobbfelol: Ennek más receptje is van!) Majd én is meg fogom mondani, t. Ház. Áldozatot kell hozni. Mindig vitatkozunk a mai társadalmi és gazdasági élet megjavításáról, de úgy akarunk operációt végrehajtani, hogy senki ne szenvedjen az operáció alatt. Ugy gyógyítani és operálni nem lehet. Fizikai lehetetlenség, hogy úgy adjunk valakinek, hogy senkiéből ne vegyünk el. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgynál maradni és a szőnyegen lévő törvényjavaslathoz szólni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Csik József: T. Ház! Áldozatot kell hozni azoknak az embertársainknak és magyar testvéreinknek érdekében, akik szenvednek, nyomorognak, akik munka nélkül vannak, mert ezek is emberek, és ezek is magyarok, az ország vezető tényezőinek pedig legfontosabb érdeke az, hogy ezek az emberek legalább a mindennapi kenyeret megkaphassák. Nem hirdetek mást, t Ház, nekem ez a programmons ennek a programmomnak megvalósítására állítottam be az életemet. (Barthos Andor: A magáéból adjon, ne a máséból!) Adok annyit a magaméból, ha nem többet, mint amennyit a képviselő úr ad a magáéból. T. Ház! En csak azon csodálkozom, hogy ebben a kérdésben nem értünk egyet. Amíg nem értünk egyet, addig nagy dolgot nem cselekedhetünk. Nem azért húzom meg a vészharangot, mintha nekem abból különös kedvtelésem származnék, hanem azért, mert amint t. képviselőtársam mondotta, az a helyzet, amelyet elmondtam. Következőleg fogjunk össze, hogy a helyzeten változtassunk. Elnök: Ismételten kénytelen vagyok figyelmeztetni a képviselő urat, miután úgy látom, nem méltóztatott fi°-velembe venni az elnöki intelmet, hogy a szőnyegen lévő törvényjavaslatról szóljon. Csik József: Ami a szőnyegen levő törvényjavaslatot illeti, már a múltban is történtek olyan irányú kikötések, amelyek a legkisebb munkabér megállapítását célozták. így például 1907-ben 55.800 szám alatt jelent meg egy kereskedelemügyi miniszteri rendelet, amellyel mindazokat a vállalatokat eltiltották a közszállításoktól, amely vállalatok nem fizettek méltányos bért a munkásoknak. Ezt a rendeletet megismételték 1916-ban a »3870. számú miniszterelnöki rendelettel, amely a közszállításokból kizárta azokat a vállalkozókat, akik az alkalmazott ipari munkásaiknak kellő munkabért nem adtak. Ugyancsak 1916-ban a háború alatt bizonyos panaszbizottságokat létesítettek, amelyek később, mint döntőbíróságok a munkabérek megállapítására is befolyással voltak. De volt még ezenkívül egy más precedens is. 1923-ban a nemzetgyűlés törvényt hozott a mezőgazda-