Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-379
446 Az országgyűlés képviselőházának 379. ülése 1930 április 4.-én, pénteken. tudjuk, mikor fog ráérni a magyar parlament arr> hogy majd ezt a külön törvényt tárgyalja, s egyáltalában nem lehel tudni, hogy mikor lesz ebből vaiimi. A javaslat indokolásában arról is van szó, hogy arra, hogy megállapítást nyerjenek a legalacsonyabb munkabérek, s ezen alul ne lehessen menni, azért is van szükség, hogy azok a munkaadók, akik rendes munkabéreket fizetnek, a tisztességtelen versennyel szemben védekezést találjanak. Ez nagyon szépen hangzik, nagyon helyes, kérdem azonban, hogy, még ha 100%-ig meg is történik az, hogy talán munkabérhivatalok felállításával ellenőrizni is- lehet az így megszabott legalacsonyabb munkabérek tényleges fizetését, akkor is kérdem, biztosítva van-e egyedül ezzel a ténnyel az, hogy tisztességtelen verseny nem történhetik? Hát mi van a munkaidővel? Mondjuk, megállapítanak például 6 pengő napibért, de az egyik dolgozik 8 órát, a másik dolgozik 10 órát, a harmadik pedig dolgozik 12 órát. Ez nem mindegy! Ezeknek a legalacsonyabb munkabéreknek a megállapítása megköveteli azt is, hogy a munkaidőt is szabályozzák, mert a mai muhkaidőtörvény 1930-ban még mindig megengedi a napi 16 órás munkát. Ha valaki 16 óra mellett ugyanannyi munkabért fog kapni, mint az, aki csak 8 órát dolgozik, akkor a verseny nagyon is nem egyenlő. Meg fogják állapítani ellenőrzés útján, ki fogják hirdetni, hogy igenis, a megállapított munkabéreket mindenütt megtartják, azonban az egyik helyen ennyit, a másik helyen pedig annyit dolgoznak. Azért mondom, hogy nem lehet komolyan hinni abban, hogy ebből lehet valami, ha az előfeltételek nincsenek meg, és ha a munkáskérdés egész komplexuma szabályozást nem nyer. Hozzátartozik ehhez a tanonctartás is. Magyarországon a tanonckérdés korlátlanul, teljesen szabad. Itt meg van engedve az, hogy valaki csak tanonccal dolgoztathasson minden szakmunkás vezetése és felügyelete nélkül. Aki tisztességtelen versenyt akar, az végig keresztülviszi azt, hogy munkást nem alkalmaz, hanem alig, hogy a tanonc felszabadul a tanulási idő után, amely rendesen négy év, kidobja, az utcára teszi. Itt is meg kell mondani, hogy a grafikai ipar egy Jbeadványt nyújtott be, amely, nem tudom, talán már két éve ott hever a kereskedelemügyi minisztériumban és nem jutunk odáig, hogy ezt a kérdést valamiképpen meg lehessen oldani. Ez a javaslat valamely rendelkezésében azt is mondja, hogy ajánlja a tagállamoknak, hogy a férfi és nőimunka között ne tegyenek különbséget, amikor a munka egyenértékű és a fizetés ugyanaz lesz: Ennek alapján a törvény nem akadályozza a nyomdaiparban a mestert abban a tekintetben, hogy fiút, vagy leányt alkalmaz-e tanoncként; a szedőmesterséghez leányokat is alkalmazhat, akik részére pedig ez a szakma egészségügyi szempontból abszolúte nem alkalmas. Miután pedig rendes munkahelyen munkát nem kaphatnak, ia lelkiismeretlen mesterek éppen csak a tanulási idő alatt zsákmányolják ki őket, hogy majd ha felszabadulnak, az utcára kerüljenek és jóllehet négy évet töltöttek el a szakmában, sehol munkát nem kaphatnak. Ennek az állapotnak növeli áris úton való megjavítását kívánjuk mi, a kereskedelemügyi minisztérium azonban nem bírja ezt a munkát elvégezni, nem tudom miért. Folyton csak halogatják, nem tudják a kérdést megoldani, lehet, hogy talán azért, mert a kereskedelemügyi minisztérium, inkább, mint a többi mindig újabb főnököt kap s ezáltal ennek a kérdésnek megoldása mindig halasztódik. Ezek a körülmények itt ezekben a javasla tokban mind érintve vannak. Nagyon helyesen megmondják, hogy miként kell ezekben az ügyekben eljárni, nagyon helyesen megmondják azt, hogy a legalacsonyabb munkabérek megállapításánál melyek legyenek a fórumok, milyen legyen azoknak összetétele; nagyon helyesen meg van állapítva az is, hogy munkaadók és munkások paritásos alapon egyenlő számban vesznek részt ezekben a testületekben, hogy így tényleg az jöhessen létre, ami az illető iparágban, szakmában szükséges. Ezek mind nagyon szép dolgok, de éppen azért, mert ennek előfeltételei ebben az országban nincsenek meg, nem lehet arra számítani, hogy tényleg valami javulást fognak hozni ebben a tekintetben az ország részére. Igaz, hogy most ezeket a javaslatokat éppen olyan időben tárgyaljuk, amikor nagy szükség volna arra, hogy szabályoztassék az az állapot, amely a műhelyekben, a gyárakban mindenütt fennáll, mert hiszen azt látjuk, hogy ezekben a súlyos és nehéz időkben olyan szakmákban, ahol kollektív szerződések nem állanak fenn, a munkaadók egyszerűen diktálják a béreket, akinek nem tetszik, az mehet. A munkanélküliek tábora olyan óriási nagy, hogy egészen természetes, hogy új munkaerőt mindig tudnak kapni. Ezzel szemben a szakmában nincsen, aki a munkások érdekeit megvédje. Ezek ki vannak szolgáltatva a munkaadók kényekedvének, s ilyenkor dolgoznak minden áron. Ha itt ezzel a javaslattal rövid időn belül segíteni lehetne, — a mellett, hogy a szervezett munkásság beterjesztette kívánságait a miniszterelnök úrnak és itt a napokban a miniszterelnökhelyettes, Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter úr ígéreteket tett, hogy a nyolcórai munkaidővel foglalkozni fog, arról azonban egy szót sem szólt és semmi Ígéretet nem tett, hogy mi van a munkanélküliség elleni biztosítással — akkor azt mondanám, hogy ez a kérdés ezek szerint nagyon aktuális volna. De miután egyoldalú ez a kérdés és miután kizártnak tartom azt, hogy ezek a javaslatok alkalmasak volnának arra, hogy segítsenek, — de különösen nem segíthetnek rövid időn belül — nem mondom azt, hogy a törvényjavaslatot nem fogadom el, elfogadom a törvényjavaslatot, de azzal a megjegyzéssel, hogy nincs meg az a hitem, hogy ez a munkásságra nézve tényleg javulást jelentene. Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! A világháborúban résztvett tömegeket az egyéb kényszerítő eszközökön kívül két nagy Ígérettel biztatták a kitartásra. Az egyik a földéhség kielégítése volt azokban az országokban, amelyekben a társadalmi fejlődés még nem szívta fel a feudális életformát, a másik pedig a szociálpolitikai gondolat már átment a köztudatba: ahol a a kapitalizmusnak a munkaerővel való rablógazdálkodásával szemben már kialakult a szociálpolitikai közvélemény, ahol a munkásszervezeteknek támadó, szervező, sőt a szociálpolitikai intézményeket már a^ gyakorlatban is megvalósító munkássága révén a szociálpolitikai gondolat már átment a köztudatba, ahol a szociálpolitika gondolata már mint állami kötelességteljesítés nyomult előtérbe, annak az elvnek alapján, hogy a munkásosztály, amikor társad alomépítő munkát végez, ennek ellenében, e tevékenysége ellenében joggal követeli a társadalom gondoskodását, a társadalomnak erre a