Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-379
442 Az országgyűlés képviselőházának 37 9. ülése 1930 április 4-én, pénteken. lis és kulturális helyzetének javítására irányulhat, szemben áll a másik álláspont, amely azt vitatja, hogy a munkások anyagi helyzetének javítása érdekében is, igenis nem csak joga, hanem kötelessége is az államhatalomnak irányi tólag beavatkozni. Még azoknál is, akik az államhatalomnak ezt a beavatkozási jogát elismerik, igen eltérő a felfogás abban a tekintetben, hogy ez a beavatkozás csak szükség esetén történhetik-e, vagy pedig az államhatalomnak jogában áll állandóan szabályzólag és irányítólag intézkedni ezekben a kérdésekben. Továbbá abban az irányban is igen eltérők a felfogások, vájjon minden egyes foglalkozási ágnál, minden iparágnál szükséges-e az államhatalom beavat kozási jogát biztosítani, vagy pedig csak olyan iparágaknál, csak olyan foglalkozási ágaknál, amelyeknél azok természeténél fogva a munkavállalók nem képesek maguk olyképpen szervezkedni, hogy az erősebb és szervezett munkaadóval szemben hasonló szervezetet állítsanak szembe. Amint méltóztatnak látni ebből a pár mondatból, ez a kérdés meglehetősen kényes és ennek eredménye az, hogy az 1928. évben Genfben angol kezdeményezésre összehívott munkaügyi szervezet, a Nemzetközi Szövetség mellett működő munkaügyi szervezet is hosszú ideig vitatkozott ezek felett az elvi kérdések felett és a résztvevő 98 állam képviselőinek felfogása is igen eltérő volt. Még azoknak az államoknak képviselői között is megoszlott a vélemény, akik az államhatalom beavatkozási jogát elismerték. így az angol-szász államokban az a felfogás uralkodik, hogy nemcsak a házi iparnál, az otthoni munkánál, tehát azoknál a munkavállalóknál, akik nem műhelyekben és gyárakban, hanem szétszórva, egyenként dolgoznak, akiknek tehát nincs megadva a lehetőség arra, hogy ők maguk kellő szervezeteket létesíthessenek, hanem a gyári és műhely munkavállalóknál is elismerik az államhatalom beavatkozási jogát. Ez annál inkább érdekes, mert éppen Angliában van igen erősen kifejlődve a kollektív szerződések és a békéltető eljárás rendszere. Azt látjuk, hogy annak ellenére, hogy az erősen fejlett iparú Angliában és f a többi angol-szász államban, a munkásságnak igen szépen kiépített szervezetei vannak, mégis itt kívánják az államhatalom messzebbmenő beavatkozását, aminek az a magyarázata, hogy bár a békéltető eljárás be van vezetve Angliában, a békéltető bíróság határozatainak végrehajtó szankciója nincs. Ezzel szemben a német állam képviselőjének álláspontja, amelyhez több résztvevő tagállam képviselői csatlakoztak, az volt, hogy ott, ahol a munkásoknak megvan a lehetőségük arra, hogy maguk szervezkedhessenek, — tehát a gyárakban, műhelyekben dolgozó munkásoknál — nincs szükség az államhatalom beavatkozására, hanem csakis az otthoni munkásoknál, a háziiparosoknál van erre szükség, akik — amint említettem — elkülönítve dolgozván, képtelenek arra, hogy kellőképpen szervezkedhessenek és így sokkal inkább ki vannak téve a munkaadók túlkapásainak. E^ két álláspont kompromisszumaképpen jött létre az 1928. év június 16-án aláírt egyezmény-tervezet, amely elismeri az államnaa azt a jogát, hogy szükség esetén a munkaadók és munkavállalók között felmerülő munkabér kérdésekbe beavatkozhass ék; hogy azonban ez a beavatkozás milyen mérvű legyen, valamint hogy e beavatkozás milyen iparokra terjesztessék ki, arra vonatkozólag az egyezmény-tervezet az egyes államoknak szabadkezet nyújt. Csupán annyit jegyez meg, hogy olyan iparoknál kell az államnak irányi tólag beavatkoznia és megfelelő eljárásokkal szabályoznia a minimális munkabéreket, ahol kollektív szerződések nem állanak fenn, vagy ha fenn is állanak, azok nem eléggé hatékonyak, vagy pedig ahol beigazoltam köztudomásúlag a bérek tényleg túlságosan alacsonyak. Hogy mely iparokra értelmezik ezt az egyes államok, N azt az egyezménytervezet a résztvevő államok szabad belátására bízza. A továbbiakban az egyezménytervezet az egyes államok elbírálására bízza, hogy milyen rendszabályokat és. eljárásokat léptetnek életbe, azt azonban irányelvül kimondja, hogy minden ilyen intézkedés megtétele előtt teljesen paritásos alapon meghallgatandók úgy a munkaadók, mint munkavállalók ^ szervezetei s ezek óhajai lehetőleg a legméltányosabban figyelembe veendők. Az egyezménytervezet rendelkezéseket tartalmaz továbbá arravonatkozólag is, hogy amennyiben visszaélések fordulnának elő és a tényleg kifizetett munkabérek - alacsonyabbak lennének annál, amit arra az iparágra nézve és arra a munkára nézve megállapítottak; abban az esetben a munkavállalóknak mód biztosíttatik, hogy bírói vagy más törvényes úton a neki járó munkabért záros határidőn belül tényleg meg is kaphassa. Az egyezménytervezet kimondja azt is, hogy az így megállapított minimális munkabérektől eltérni, vagyis azokat lejjebb szállítani semmi körülmények között sem lehet, sőt kollektív szerződések esetében is, amennyiben utólag ettől eltérően a munkaadók és a munkavállalók között kollektív szerződés köttetnék meg, e kollektív szerződés jóváhagyása szükségeltetik és az csak jóváhagyás esetén léphet életbe. A továbbiakban az egyezménytervezet rendelkezéseket tartalmaz arravonatkozólag, hogy azok az államok, amelyek ilyen eljárásokat életbeléptettek, kötelesek évenként a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak jelentést benyújtani az általuk életbeléptetett eljárások eredményeiről. Ehhez a jelentéshez statisztikai adatokat is kell mellékelni, e statisztikai adatoknak azonban nem szabad olyan részleteket tartalmazniuk, hogy ezen adatok alapján a kalkulációkra, az üzleti titkokra vonatkozólag lehessen következtetéseket levonni. Az egyezménytervezet további részében intézkedik az egyezmény életbeléptetésére vonatkozólag, amennyiben kimondja, hogy két résztvevő állam megerősítése után 12 hónappal lép életbe, az^ egyezmény 10 esztendőre köttetett, s 10 év lejárta után azt egyévi időtartamra fel lehet mondani; amennyiben felmondás valamely szerződő állam részéről be nem érkezik, az egyezmény további 5 évre hatályban marad. Még annyit bátorkodom tisztelettel megemlíteni, hogy ennek az egyezménytervezetnek elfogadása esetén a magyar kormány záros határidőn belül köteles erre vonatkozólag megfelelő törvényjavaslatot benyújtani, amelyben a legkisebb munkabérek kérdése részleteiben fog szabályozást nyerni. Ez tehát tulajdonképpen csak jogalapot biztosít a kormánynak arra, hogv az^ebben az egyezménytervezetben lefektetett irányelvek mellett törvényhozásilag rendezze ezt a kérdést. Megemlítem végül, hogy az egyezménytervezetet eddig. megerősítette Nagy-Britannia és Németország, a francia parlament már elfogadta, Svájcban pedig tárgyalás alatt áll,