Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-378

420 Az országgyűlés képviselőházának 378. ülése 1930 április 3-án, csütörtökön. hogy ez a felhatalmazás a terminusok megállapítására van korlátozva, akkor is más megoldási módot kellett volna találni. De kérdem: miért akar a belügyminiszter úr ilyen nagy felhatalmazást, amikor ilyen hatalmas többség áll a háta mögött? Ügylátszik, nem elég a kormánynak ez az óriási támasz, amelyet egy ilyen hatalmas, nagy párt nyújt, nem ülnek elég biztosan 'helyükön az igen t. miniszter urak, mert még egy külön felhatalmazást akarnak arra, hogy a törvénytől eltérően is rendelkezhessenek. Ilyent az ember nem szíve sen olvas, még kevésbbé szívesen szavaz meg. Es ha én a belügyminiszter úr iránt való teljes bizalommal állanék is itten, akkor is mit tudom én, hogy majd annakidején ki fog a belügyminiszteri székben ülni, és ha ma bizalommal vagyok a miniszter úr iránt, kérdés, leszek-e bizalommal az utóda iránt. Megszavazhatok-e tehát egy ilyen törvény javaslati szakaszt, amelyben a mindenkori belügyminiszter urat felhatalmazom arra, hogy a törvénytől eltérően rendelkezhessék? Megint nincsen erre semmi szükség. Ez túlságos óvatosság és' megint a parlament félretaszítása, hogy ne kelljen igénybevenni bennünket, ne kelljen határozatot provokálni abban az esetben, ha felmerül egy probléma, amelyet a kormány a maga hatáskörében nem tud megoldani. En tehát ezt is kifogásolom és indítványozom, riogy a 2. és 4. bekezdés töröltessék. A szakasz utolsó bekezdése tartalmazza a mandátumok meghosszabbítását. Itt szavazzuk tehát meg azt, hogy mindenféle fajtájú bizottsági tagnak megbízatása hatályban marad, hatályban marad pedig a törvényhatósági bizottság újjálakításáig. Meg visszaemlékezni is rossz ezekre a mandátum-meghosszabbításokra. Nem volt rá semmi szükség. Teljesen hamisan informálták a belügyminiszter urat, akik azt állították, hogy ha 1928 decemberében választottunk volna, akkor a polgári társadalom bukott volna el, vagy a kereszténység szupremáciája veszélyeztetve lett volna. Nem és százszor is nem. Egyszerű kicsinyes pártérdekek sugallták azokat az információkat és jelentéseket, amelyek óva intették a kormányt attól, hogy a törvényhatósági bizottság felének lejárt mandátumát újra a nagyközönség ítélete alá bocsássa. Megbocsáthatatlan könnyelműség, súlyos mulasztás volt ez és nem is sokat nyert vele a mai rezsim, mert éppen abba a kényszerhelyzetbe került, hogy kétszer, adagonként — mindig egy-egy évre, egy-egy évi adagban —meghosszabbította a törvényhatósági bizottság tagjai felének lejárt mandátumát. Végeredményben oda zsugorodót minden össze, hogy három év helyett kétévi időről volt szó, s annak folytári, hogy meghosszabbították a mandátumokat, mindössze egy esztendő veszett el a régi mandátumokra nézve! Igen t. belügyminiszter úr, amikor megszavazza a törvényhozás a bizottsági tagok számára ezt a mandátummeghosszabbítást, igenis mégegyszer le kellett szegezni azt, hogy itt a mandátum-meghosszabbítások körül mozgott eredetileg minden. Ha van ennek a törvényjavaslatnak sok rákfenéje, akkor azok nagy része a mandátummeghosszabbításoknál követett helytelen eljárásnak, helytelen taktikának a következménye. Ismételem tehát, kifogásolom az örökös tagok megválasztásánál azt az arányt, amely a régi bizottság jogosultsága és az új bizottság jogosultsága között fennáll. Alsóbbrendű helyzetbe szorítottriak látom itt is a fővárost a vidéki törvényhatóságokkal szemben. Kifogásolom az elöljáróknak és a főlevéltárnoknak átmentett ülési és szavazati jogát. Kifogásolom a belügyminiszter úr számára tervezett korlátlan meghatalmazást a törvénytől eltérő rendelkezésekre. Végül pedig a mandátum-meghosszabbításnál — mint mondottam — már a tanulság okából is, a jövendő kormányzati bölcseség tanulságául is le kellett szegeznem azt, hogy milyen helytelen eljárást tanúsított a kormány akkor, amikor nem bocsátotta a nagyközönség ítélőszéke elé azokat a bizottsági tagokat, akiknek a mandátuma 1928 december 31-ével lejárt. (Ügy van! Ügy van! a szélgőbáloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Gróf Hunyady Ferenc! Elnök: A képviselő úr nincs itt. Töröltetik. Szólásra következik? Perlaki György jegyző: ßothenstein Mór! Rothenstein Mór: T. Képviselőház! A 100. §-nál Farkas István és társai azt indítványozzák, hogy a Ház azt törölje és helyébe a következő szöveget tegye (olvassa): «Az e törvény alapján elsőízben megalakítandó törvényhatósági bizottságba két örököstagot a törvény hatálybalépése idején működő törvényhatósági bizottság az arányos képviseleti rendszer alapján titkos szavazással választ. Szavazni csak azokra lehet, akiket a törvényhatósági bizottságnak legalább 14 tagból álló csoportja jelöl.» Az az intézkedés, amely a 100. § első bekezdésében foglaltatik, hogy mindannak ellenére, hogy a belügyminiszter úrnak itt a Házban olyan nagy többség áll rendelkezésére, és mindannak ellenére, hogy ezidőszerint a törvényhatósági bízottságban is többség áll rendelkezésére, mégis már a törvényhatósági bizottság első ülésén gondoskodni kell arról, hogy a törvényhatósági bizottság huszonkét örököstagot megválasszon, a mellett bizonyít, hogy az igen t. belügyminiszter úr, mindazok ellenére, amiket most elmondottam, mégsem bízik abban, hogy a többség mindenesetre fennáll, és nem kell semmitől sem tartania. Mert ha ez nem így volna, akkor nem lehetne belátni, miért olyan sürgős az, hogy a 32 örököstag közül mindjárt a törvényhatósági bizottság első ülésén 22 örököstagot megválasszanak. De ettől függetlenül Farkas István és társai az új szövegezésben csak két örököstagot kívánnak meg választatni, és pedig olyképpen, hogy egy 14 tagból álló csoport jelölése alapján az arányos képviseleti rendszer szerint történjék a választás. Igen t. Képviselőház! Már az illető, szakaszoknál, ahol az örököstagokról volt szó, megmondottuk véleményünket. A t. Képviselőház tudja, hogy mi egy biztosítási szelepnek tartjuk azt, hogy a törvényjavaslat örököstagokat és kinevezett, hivatalos tagokat is visz bele a törvényhatósági bizottságba. Már most azt látjuk, hogy e szakasz második bekezdésében — amint ezt már Szilágyi igen t. képviselőtársam nagyon helyesen elmondotta — a kormány, a belügyminiszter úr a régi elöljárókat kívánja átmenteni az új törvényhatósági bizottságba, hogy ott is meglegyen az az ülési és szavazati joguk, amelyet ez a bekezdés részükre biztosítani kíván. A 100. § 4. bekezdéseben pedig a belügyminiszter úr felhatalmazást kíván az első ízben készülő névjegyzék összeállítására. így kívánja a belügyminiszter úr magának azt a jogot biztosítan, hogy a hivatalos apparátus rendelkezésére álljon neki abból a célból, hogy a névi jegyzéket az ismert szabályok alapján hivatal-