Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-377

Az országgyűlés képviselőházának 3 77. ülése 1930 április 2-án, szerdán. 403 ket felszólítani nyilatkozattételre. (Helyeslés a jobboldalon.) Fábián Béla: T. Képviselőház! Emelés! Ez ellen az emelés^ ellen tiltakozunk! Tiltakozunk mi, ellenzéki képviselők, akik nyolc esztendő óta itt állunk néhányan és az általános eme­lési tendencia közepette, „a folytonosan emelt adók tengerében azt hirdettük, hogy ezeknek a költségvetési emeléseknek következménye Ma­gyarország gazdasági összeomlása lesz. Mi állíthatjuk azt, hogy ebben az óriási tengerben mindig azt hirdettük, hogy a kormány gazda­sági politikájának következménye egy rette­netes gazdasági válság lesz, amelyben a kor­mány is el fogja veszíteni a fejét. Sajnos, ez következett be. Hogy mennyire igazam volt és igazunk volt esztendőkön keresztül, azt bizo­nyították a mai tumultuózus jelenetek a kép­viselőházban, bizonyítják azok a jelenetek, amelyekkel ma az uccán találkoztunk (Zaj a jobboldalon), bizonyítják azok a jelenetek, ame­lyeket a vidéki kerületekben látunk (Zaj. — Elnök csenget.), amelyek Dorozsmatól véges­végig az egész Magyarországot, ahol — sajnos — az. emberek százai, ezrei és tízezrei élnek munka nélkül... '(Halász Móric: Miért nem milliók?) Nem akartam milliókat mondani. Azok, akik kellene, hogy munkát adjanak ré­szükre, gazdaságilag elpusztultak, egy rette­netes Moloch ölelő karjaiban. (Zaj a jobb­oldalon.) Én igenis, ideállok ma is, mint ahogy meg­tettem kötelességemet hosszú esztendőkön ke­resztül a kereskedelemügyi miniszter úrral fjzemben akkor is, amikor még pénzügyminisz­ter volt. Igenis, majdnem minden héten, de minden költségvetési vita alkalmával ideálltam és azt mondottam: az Istenért, urak, gondolja­nak a jövőre, gondoljanak arra, hogy mi lesz ebből az országból, ha kiszedik ebből az or­szágból költségvetési feleslegek céljára az utolsó garasokat. Ma pedig azt mondom: mi­niszter úr, akármilyen szép szavakba méltóz­tatik beleburkolni, akármilyen szép címletekbe, akármilyen állítólagos szükségletekbe méltóz­tatik is beleburkolni, nincs itt az ideje annak, hogy bármely közszolgáltatás árét felemeljék. A.z emberek ma utolsó napi gondjaikkal vannak elgyötörve; nem a holnapért vereked­nek, hanem a máért. Azt a telefondíjat, ame-. lyet eddig be kellett fizetni, az emberek keser­ves kínok között fizették be. Méltóztassék meg­kérdezni a telefónigazgatóságot: hány embert, lateinert, kereskedőt és iparost szólítanak fel arra, hogy ha idejében nem fizetik be a tele­fondíjakat, akkor kikapcsolják telefonjukat. Az emberek nem tudnak fizetni. Kérem a miniszter urat, hogy tessék félre­dobni azokat a terveket, amelyek a, telefon­díjak emelésével járnak; méltóztassék, igenis, a hivatalokban racionalizálni, méltóztassék a hivatalokban az embereket több munkára kész­tetni, méltóztassék kevesebb kiadással végez­tetni a telefonszolgálatot, de hogy a telefon­díjakat akármilyen cím alatt, akármilyen szép ezüstpapírba burkolva emelni lehessen, az ellen én nemcsak a magam nevében, hanem ebben az országban minden telefonnal rendel­kező ember nevében is tiltakozom. A miniszter úr válaszát nem veszem tu­domásul. Elnök: A pénzügyminiszter úr óhajt nyilatkozni ! Wekerle Sándor pénzügyminiszter: T. Képviselőház! A képviselő úr az előbb azt állí­totta, hogy csak szipolyoztunk és adókat emeltünk. Erre adtam meg válaszomat, amely­ben ezt az állítást az igazsággal ellenkezőnek mondottam. A képviselő úr fordított egyet és azt mondta, hogy emelkedtek az államnak be­vételei, tehát, ha emelkedtek a bevételek, akkor emelkedtek a közterhek is. A képviselő úr más­ról beszélt másodszor, mint először, mert én azt mondottam, hogy amióta én ezt a széket elfoglaltam, azóta csak olyan javaslatokkal léptem a Ház elé, amelyek azt célozták, hogy a közterhek csökkentessenek. Azt mondtam, hogy ez felel meg az igazságnak, az pedig, amit a képviselő úr mond, hogy mi szipolyoz­zuk a népet, nem helytálló. Bocsánatot kérek, ezt a képviselő úr nem cáfolta peg. Köztudo­mású dolog, hogy államháztartási bevételeink az előző években emelkedtek. Az is köztudo­mású azonban, hogy az idei évben, sajnos, visszafejlődtek, részben mindenesetre éppen azért, mert az adómérséklő javaslatokat a t. Ház a múlt esztendőben törvényerőre emelte. Ez felel meg az igazságnak. Minden, ami ezzel ellenkezik, bocsánatot kérek, nem felel meg az igazságnak. A képviselő úr második érvül felhozta azt, hogy a vasúti tarifát emelték. Ez természete­sen szintén köztudomású dolog, azonban — bo­csánatot kérek — ezt egy kalap alá vonni az adó emelésével (Fábián Béla: A közterhek emelésével!) és egy kalap alá vonni egyéb köz­terhekkel, amelyek adójellegűek, nem lehet. (Fábián Béla közbeszól. — Bud János keres­kedelemügyi miniszter: Menjen vissza az egyetemre, képviselő úr!) Felhozott a képviselő úr még egy dolgot, amellyel egy ígéretemre figyelmeztetett, ame­lyet tényleg a Házban is megtettem, és pedig azt, hogy a jövedéki büntetőrendeletet vissza­vonom. Vissza is fogom vonni. A képviselő úr azonban nem teljesen idézte akkori nyilatko­zatomat, mert én azt mondtam, hogy egyelőre nem hajtom végre, azután pedig vissza fogom vonni akkor, ha helyébe egy másik rendeletet vagy intézkedést tudok léptetni, mert vá­kuumot nem hagyhatok, (Egy hang jobb felöl: Ez természetes dolog!) mert nem lehet Mária Terézia-korabeli rendelkezéseket most újra visszaállítani. Sajnálom, hogy a képviselő úr a sajtóban és itt is ismételten szememre hányta ezt a dolgot, holott én kötelességemnek tartottam, hogy a képviselő úrnak megfelelő felvilágosí­tást adjak és megmondtam, hogy az ügy el­húzódásának az az oka, hogy az igazságügy ­miniszter úr ennek a kérdésnek tanulmányozá­sával annakidején boldogult Térfy államtit­kárt bízta meg", aki azonban szegény meghalt és ennek folytán az igazságügyminiszter úr kénytelen volt ezt az egész nagy anyagot az igazságügyminisztériumban másnak hatás­körébe áttenni, a pénzügyminisztériumban pe­dig ennek a referense: Pollermann államtitkár úr, sajnos, több mint háromnegyed esztendő óta siílyos operációval kapcsolatban beteg. Ennek folytán azok az emberek, akik ennek a kérdésnek tanulmányozásával s intézésével hosszú idők óta foglalkoztak, nem voltak abban a helyzetben, hogy ezt az újabb javas­latot elkészítsék. A magam részéről hosszú ideig természetesen nem akartam más referens­nek átadni ezt az ügykört, mert megvolt a re­ményem, hogy Pollermann államtitkár gyó­gyulásával újra az ő kezébe tudom ezt adni s nem volt okom mást tenni. Hangsúlyozom azonban, hogy ennek a rendelkezésnek azokat a részeit, amelyek nóvumok, amelyeket diffikuí­57*

Next

/
Oldalképek
Tartalom