Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-377

388 Az országgyűlés képviselőházának lését tűrhetnók. Én azt a fizetésrendezési módszert, amellyel az igen t. kormány hozzányúlt a rendőrség illetmény kérdéséhez, csak útnyitásnak látom, amely teljesen abban az irányban mutatja az utat, amely irány ezekben a hírekben is mutatkozik, hogy itt diktatúrát akarnak, hogy katonai szellemű átszervezését akarják a polgári rendőrségnek, amelynek pedig a polgári társadalom és az ország közbiztonsága, a bűnügyi szolgálat és egyéb közigazgatási kérdések felett kell a maga ellenőrző és végrehajtó szolgálatát elvégezni. Nincs szükség arra, hogy itt militarizáljunk, és kérem a t. kormányt, hogy ebben az irányban méltóztassék megnyugtatni a közvéleményt. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván szólani. Scitovszky Béla belügyminiszter: T. Képviselőház! Az interpelláló képviselő úr nem hiába belletrisztikus... (Pakotg József: Nagyon jó! Ezt tudom! Ha más volna a foglalkozásom, akkor azt a foglalkozásomat hozná fel a miniszter úr!) Nagyon jó, ha. képviselőtársam is elismeri, hogy az. (Fábián Béla: Hogyne volna az! — Gál Jenő: Ezt érdemül ismerje el!) Sokkal jobb, ha az olvasóközönség ismeri el. (Gál Jenő: Az is ismeri!) Én csak el akarom ezt ismerni, mert a belletrisztikához mindenesetre fantázia kell és ezzel képviselőtársam bőségesen rendelkezik, aminek tanúbizonyságát adta interpellációja előterjesztése alkalmával. A legnagyobb nyugalommal kívánom képviselőtársamat felvilágosítani és azokról a fantasztikus utakról letéríteni, amelyekre képviselőtársamat akár a maga fantáziája, akár pedig mások mende-mondái vezették. (Gál Jenő: Nagyon tagadja a miniszter úr! Félünk, hogy igaz!) Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy a magam resszortjának ügyeivel behatóan szoktam foglalkozni és tudtom nélkül a fontosabb ügyekben döntés nem történik. Áll ez természetesen az illetményrendezésre, illetőleg arányosításra is, amely resszortomat illetőleg három kategóriát érdekel, és pedig a csendőrséget, rendőrséget és a folyamőrséget. Ezeknek a rendelkezéseknek a kiindulási pontja az volt, hogy a honvédelmi miniszter úr elhatározta, hogy a saját tárcája megtakarításaiból a honvédség tisztikarának és altisztikarának illetményeit rendezni fogja. Ezzel természetesen nem szeparáltathatott a kérdés, mert hiszen törvényes rendelkezéseim vannak arra, hogy ugyanazon elvek alapján rendezendő a csendőrség illetménykérdése is. Ennek kapcsán felmerült azután az a kérdés, hogy ha már ebben a terjedelemben történt ez a rendezés, akkor ki kell azt terjeszteni az összes karhatalmi alakulatokra, amilyen karhatalmi alakulatok á honvédelem, a csendőrség, a folyamőrség és a vámőrség. En csak a hisztorikumát adom elő a dolognak, amelyről képviselőtársamnak nincs tudomása, mert nem lehet róla információja. Azokat az információkat ugyanis, amelyeket kapott, nem kaphatta autentikusan, mert hiszen ezeket az ügyeket a hivatalos pecsét titka őrzi. Éppen ezért nem lehettek információi autentikusak és nem is hiszem, hogy olyan kézből kaphatta, aki ebben a kérdésben autentikusan informálhatta; nagyon sajnálnám, ha ez így volna. Amikor tehát ezen kategóriákra ki terjesztetett a rendezés, a magam részéről lehetetlennek tartottam, hogy a rendőrségre is, mint karhatalomra ki ne terjedjen. Azonban, mint karhatalom csak a felügyelői kar és az őrszemélyzet jöhettek tekintetbe, ezekre kellett 3 77. ülése 1930 április 2-án, szerdán. tehát elsősorban kiterjeszteni ezt a rendezést. Hosszas alkudozások voltak ezen a téren, míg végre arányosítások, kiegészítések és az illetmények egységesítése révén megállapodás jött létre és ezekre mindegyik t arca a maga költségvetésében a fedezetet meg tudta találni. En a magam részéről kötöttem magam ahhoz, (Helyeslés a jobboldalon.) hogy, ha az összes karhatalmi alakulatok megkapják a fizetésrendezést, akkor a felügyelői k ar és a rendőrségi őrszemélyzet, amely ebből a szempontból egészen speciális és különleges kategória (Ügy van! a jobboldalon.) szintén megkapja. Akkor vétettem volna és lettem volna joggal támadható, ha ebbe nem mentem volna bele. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ennek a kivívása nem volt olyan egyszerű dolog. Kijelentem, hogy állásomat kötöttem hozzá (Fábián Béla: Nem ezért támadják.) annyira fontosnak tartottam. Nem tudtam volna a közvélemény előtt megállani és szükségesnek is tartottam, mert úgy is tudom, hogy fúrják ezt a testületet, hogy gyengíteni akarják minden vonatkozásban, nem akartam tehát ennek tápot adni, hogy az a testület, amelyen a városoknak, a székesfővárosnak békéje, csendje és rendje nyugszik, ilyen alapon joggal legyen megfúrható és joggal lehessen benne az erkölcsi erőt legyengíteni. Így állván a helyzet, a magam részéről teljesen tisztában voltam azzal, hogy a fogalmazói kar fizetésrendezése sokáig nem várhat. Hiszen ennek a kérdésnek a megoldása már a költségvetés elkészítését és nyilvánosságra hozatalát is késleltette. Nem volt azonban mód és lehetőség arra, hogy a fogalmazói kar illetményrendezésével a kérdést még komplikáljuk. Ugyanakkor, amikor ebben a megállapodás megtörtént, a belügyminisztériumban azonnal megindítottam az eljárást, hogy milyen úton-módon tudhatnánk a fogalmazói kar illetményrendezését hasonló módon és méretek között keresztülvinni. Ez a hisztórikuma a kérdésnek. Azt hiszem, képviselőtársam nem fogja most azt mondani, hogy nem vagyok informálva az ügyek tekintetében. Az Összegekkel is teljesen tisztában vagyok, a tabellák is megvannak, az erre vonatkozó fedezetről is tudom, hogy honnan kell előteremteni a szükséges összegeket, tehát nem helyes képviselőtársamnak erre vonatkozó megállapítása. Ha én erre vonatkozólag nem nyilatkoztam, úgy ennek csak egy oka volt: engem megdöbbentett a fogalmazói kar eljárása. Mindjárt az első napon jelentkezett a maga elégedetlenségével. Vidéken ez nem fordult elő, mert meg volt a helyes érzékük, megbíztak a saját felügyeleti és ellenőrző hatóságukban, a saját miniszterükben, hogy gondoskodni fog róluk, mert nem szolgáltattam eddigi működésemmel okot arra, hogy velem szemben bizalmatlanok legyenek. Büszkén állítom, hogy nem volt még ezen a helyen miniszter, aki annyit tett volna ezeknek a testületeknek érdekében, mint én. (Ügn van! Ügy van! a jobboldalon.) Tessék megcáfolni. Éppen azért, mivel ettől a fogalmazói kartól vártam volna a legkevésbbé ezt az eljárást, amely teljes fegyelmezetlenségre, indisciplináltságra, és teljes inkollégialitásra vallott, ezért használtam azokat az erős kifejezéseket, amelyeket a lapokban is kifejezésre juttattam és nem tettem nyilatkozatot abban az irányban, hogy igenis, gondoskodom róluk. Itt most a nagy nyilvánosság előtt megteszem a nyilatkozatot, de ugyanakkor kijelentem azt is. hogynagy megdöbbenést keltett bennem az ő eljárásuk. (Zaj.) Tudom azt is, hogy ez nem az alsóbb kategóriákban levőktől indult ki. (Fel-