Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-377
372 Az országgyűlés képviselőházának En csak arra kérem a t. túloldalt, hogy ne méltóztassanak ezt a kérdést (Rassay Károly: Pártszempontok szerint kihasználni! Ez a napirendi kis-kátéban így van megírva!) szenvedélyesen és napi jelenetek hatása alatt tárgyalni. A munkanélküliség súlyos problémája megvan. Ezt senki le nem tagadja, ezt mindannyian egyformán érezzük s tudjuk, egyformán fájlaljuk s egyforma jóindulattal és megértéssel kell ennek a problémának a megoldására törekedni. (Reisinger Ferenc: Meddig várjunk?) önöknek nem szabad a kétségbeesést fokozni, mert az, sajnos, ez a kétségbeesés a munkanélkülieknek a lelkében úgy is megvan. Önöknek ezt a kétségbeesést nem szabad fokozni, mert ezzel a bajokon nem segítünk, ^ (Propper Sándor: Ott fokozzák!) önöknek épúgy, mint nekünk, a hitet és a bizalmat kell hirdetni, mert hinnünk kell, hogy ebből a nyomorúságból közös erővel mégis ki fogunk lábolni. (Rassay Károly: Közös erővel?) Ezt egyformán érezzük, és ez az érzés sem az önök, sem a mi kiváltságunk, ennek a kérdésnek szerencsés megoldása mindanyiunk közös feladata, ez nem pártkérdés, ez az egész ország feladata. Minthogy meg vagyok győződve, hogy a kormány mindent megtesz, ami e tekintetben megtehető, ez alkalommal magam is arra kérem a kormányt, hogy e mai szomorú eset is, amely itt a parlament közelében történt, szolgáljon figyelmeztetőül arra, hogy tényleg minden erőt és eszközt összefogva, megfelelő kormányzati intézkedésekkel igyekezzék a munkanélküliség kérdését enyhíteni és ha lehet, az adott viszonyolk között megfelelő eszközökkel a munkanélküliséget a minimumra csökkenteni. Én az elnöki napirendi indítványt fogadom el. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: T. Képviselőház! Nem tudom elfogadni az előttem szólott igen t. képviselőtársam elgondolását ebben az olyan súlyos kérdésben, amilyen súlyos kérdés a munkanélküliség kérdése. Nekem nagy hajlandóságom és nagy kedvem volna ahhoz, hogy kérdést intézzek az igen t. képviselőtársamhoz, hogy amidőn azt mondotta, hogy majd csak kilábalunk ebből a súlyos, nehéz helyzetből és a munkanélküliség kérdése meg lesz oldva, vájjon mire gondolt az igen t. képviselőtársam, vájjon a kihalási rendszer alapján szándékszik-e a f munkanélküliség problémáját megoldani? Másra nem gondolhatok. De nézzük igen t. Képviselőház, vájjon mi idézte elő, hogy ma ezt a kérdést, a munkanélküliség szörnyű kérdését, kénytelenek vagyunk itt szóvá tenni. Mi törtörtént? Nem időközönként feltűnő eset ez, nem ritka jelenség a munkanélküliség problémája itt minálunk, hanem állandó rendszerré vált tudatos és mesterséges megteremtése a gazdasági életnek olyan formában, amely következetesen magával hozza ezt az abnormális munkanélküliséget. Nyomor, éhség, kétségbeesés, lerongyolódás, az életek erőszakos pusztítása és pusztulása jelenti azt az utat, amelyet ez a rendszer megteremtett. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem meglepetésszerű esetről van ma itt szó, hanem egy rendszerbe foglalt szellemről, amelyet itt ezekből a padokból már említettem, hogy egy tudatosan gonosz szellemet táplálnak és^ növesztenek mindazzal szemben, ami nem fér bele a hivatalos keretekbe. Különösen megnyilvánul ez a dolgozni akarók nagy tömegével szemben. Nem Budapestről van egyedül szó; ha az ország bármely részébe elmegyünk, kitekin3 77. ülése 1930 április 2-án, szerdán. tünk, mindenütt panasz és jajszó van; tömegével jönnek a legkétsegbeesettebb eseteket tartalmazó levelek hozzánk és kérnek az emberek bennünket, hogy legyünk segítségükre. Mit tehetünk? Nem mi vagyunk a kormányon. (Krisztián Imre: Mi lenne akkor, ha önök volnának? Megint tök és káposzta. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Nekünk nem áll módunkban ezen a problémán segíteni, bár segítünk, ott vannak gazdasági szervezeteink, azok erejük megfeszítésével iparkodnak az irtózatos nyomort enyhíteni. Most a kormányon volna a sor és a helyett hogy a kormány előrelátva iparkodnék és iparkodott volna az ország dolgozó népe részére munkaalkalmat teremteni, utasításokat ad csendőreinek és rendőreinek, hogy a munkásság megmozdulásait vérbe gázolja. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly: Ugy van! Ezt tudja adni egyedül!) Csendőrökről szóltam, t. Képviselőház! A panaszok garmadája közül az elmúlt héten kiemeltem egy levelet, amely a legsúlyosabbnak látszott, lementem Tolna megyébe, a tamási járásban végigmentem egynéhány községben, megállapodtam Mezőkomáromban. (Eri Márton: Az nem Tolna megyében, hanem Veszprém megyében van! — Peyer Károly: Átment oda! — Zaj. — Elnök csenget. — Propper Sándor: Földrajztanár lesz az egyetemen!) Három vármegyében voltam, igen t. képviselőtársam. Tolnát említettem, de Veszprémben és Somogyban is voltam. A következőket állapítottam meg Mezőkomáromban: A földmunkások szerződés nélkül, munlka nélkül vannak; éheznek a családok, a gyermekek le vannak rongyolódva. Összejöttek vasárnap délután, összejöttek délutánonként, mert még hideg volt és esős idő járt; egyik-másik lakásában és megbeszélték, hogy ebből a szörnyű nyomorúságból, kétségbeejtő helyzetükből miképpen szabadulhatnak. Természetesen ott van a hivatalos spicli, akit szintén ez a rendszer teremtett meg. Az elmegy és a csendőröknek besúgja, hogy Összejönnek a község lakosai, titkos gyűléseket tartanak. Megjelenik a bölcs, hivatalos ész a esendőrtiszthelyettes formájában egy csomó csendőrrel és azokat, akiket a hivatalos spicli feljelentett, becitálják a községházára és a községházán a jegyző előtt faggatják őket. A vége az, hogy összepofozzák az embereket a csendőrök azért, mert szervezkedni akarnak. Szegedén összepofozzák az embereket, mert kenyeret kérnek; Almáskamaráson összeverik a földmunkásokat a csendőrök, mert kenyeret kérnek. (Propper Sándor: Keresztény nemzeti uralom!) Itt van Budapest, itt van a ma délelőtti eset. Szörnyű kétségbeesésében Budapest munkanélküliéi közül körülbelül kétezer ember eljött a Képviselőház elé, hogy egy küldöttséget vezessenek valamelyik miniszterhez és kenyeret, munkát kérj en ëk a miniszter uraktól. Nem jutottak el idáig; a rendőrség elzárta az utcákat s a jelentkező munkanélküliekbe belegázolt és tömegesen fogdosta össze az embereket. Itt voltam a Házban. Feljöttek hozzám és kértek, Ihogy jöjjek, nézzem meg, miként bánik el a magyar királyi rendőrség Budapest utcáin azokkal a munkásokkal, akik kenyeret és munkaalkalmat kérnek. Lementem s elvezettek a szomszéd garázsba. Bementem; ott állt egy csomó közrendőr s néhány fiatalember Összeszijjazva ujjnyi vastag szijjal (Zaj a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Szégyen, gyalázat! Aljasság!) s az egyiknek arcáról dűlt a
