Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-377

360 Az országgyűlés képviselőházának azokat és azután visszahozza á fővárosba. (Petrovácz Gyula: Nem szervezett munkásokkal készítteti!) Nem szervezett munkásokkal készítteti, az igaz, mert a szervezett munkások nem papirosbakancsot szállítanak, azok jó, rendes munkát készítenek tisztességes munkabérért, ezek a munkáltatók viszont kiviszik a munkákat vidékre és ott falusi, nem szakmabeli munkásokkal, hanem betanított emberekkel készíttetik el a munkákat. Parasztembereket, meg ehhez hasonlókat tanítanak be ezekre a munkákra és azokkal végeztetik el. (Egy hang a balközépen: Rokkantakkal!) Ismerjük ezeket a módszereket, hogy milyen rokkantak ezek. Szellemi rokkantak ezek, csak a zsebük nem rokkant; a zsebük iránt nekik igen jó érzékük van, csak nem tudnak rendes munkát szállítani. Megállapítottuk egyéb alkalmakkor is, például, amikor a főváros karácsonykor szeretetadományokat adott, hogy milyen munkákat adtak és milyen munkákat szállítottak. Osak egy példát akarok felemlíteni annak illusztrálására, hogy az az agitáció, amelyet egyes polgári pártok a közüzemek ellen folytatnak, milyen eredményre jut. Máris vannak egyes befolyásos és összeköttetéssel bíró egyének, akik már hajlandók volnának például egy részvénytársaságot gründolni csak azért, hogy a községi élelmiszerüzemet átvegyék. Ezt tehát ismét nem a kisemberek kapnák meg, hanem megkapná megint egy konzorcium, amely megfelelő politikai összeköttetésekkel rendelkezik, és a különbség csak az volna, hogy az & jövedelem, amely ma akár az árszabályozás folytán, tehát az alacsonyabb áru és jobbminőségű élelmiszerek folytán, akár pedig hozzájárulás fejében a főváros lakosságának jut, a magánkonzorciumnak jutna és nem a főváros lakosságának jutnának ezek az előnyök. (Kálmán István: Sándor Pál is követelte a fővárosi üzemek feloszlatását!) Sándor Pál nem tartozik hozzánk, mi Sándor Pál politikájával teljesen ellentétes felfogást követünk. (Kálmán István: Azután meg az iparosok és kereskedők is követelték azok feloszlatását!) Azért magyaráztam meg éppen az előbb, hogy milyen káros és téves ez a propaganda, amikor azt mondják, hogyha feloszlatják ezeket a közüzemeket, ez a kereskedőknek vagy iparosnak jelent valamit. Ha ezt a kvantumot szétosztjuk a sole kereskedő közt, akkor mindegyikre jut talán 10 deka sajt, amennyivel többet naponta el fog adni. Ez nem fogja őket a bajból kirántani. (Gáspárdy Elemér: Drágábbak a fővárosi üzemek! — Propper Sándor: Olcsóbbak! — Usetty Béla előadó: Mégha olcsóbbak is, akkor is inkább r a magánvállalkozásnak adom azokat!) Azoknál az uraknál, akik a magánvállalkozást hirdetik, nem a közérdek a fontos, hanem azoknál az a fontos, hogy vagy valamely politikai párthívük, vagy egyéb összeköttetéssel rendelkező egyének kapják meg ezeket az üzemeket, akik azután tényleg kifosztják a főváros lakosságát (Ellenmondások jobbfelől.) és azért a pénzért rosszabb árut adnak, mint amilyet az üzemek ma adnak. (Gáspárdy Elemér: Olcsóbbak a magánüzemek!) A másik kérdés az, hogy ezek az üzemek jól vannak-e vezetve, vagv pedig nem. A legutóbbi közgyűlésen volt egy vita az egyik előkelő bankvezérrel, aki mindenáron azt akarta bizonytíani, hogy a fővárosi üzemekben milyen botrányos állapotok vannak. Távol áll tőlem, hogy én ezt a gazdálkodást egy pillanatig is védeni akarnám. A legélesebben el kell ítélnem egy olyan eljárást, hogy akkor, amikor ma az emberek ezrei azért szaladgálnak, hogy naponta 377. ülése 1930 április 2-án, szerdán. legalább éhségüket csillapítani tudják, egy közüzemben van vezető pozícióban levő ember, aki 138.000 pengő fizetést kap nyugdíjjal és egyéb illetményekkel együtt, a mi azonban nem elég, hanem még azonkívül van egy egész csomó ember ottan, akik 30—40—50—60.000 pengős fizetést kapnak. Nagyon helyesen mutatott rá Sándor Pál t. képviselőtársam, a kapitalista világ egyik képviselője arra, hogy ilyesmit külföldön nem ismernek, ott van Svájcban a Baseler Bank, a Züricher Bank, meg a többi magánbankok, amelyek nekünk hiteleket adnak, s amelyeknek nagy nemzetközi összeköttetéseik vannak, de jóhírnevüknek alapját az képezi, hogy gazdálkodásuk iránt olyan bizalom nyilvánul meg belföldön is, külföldön is, hogy tényleg joggal megy oda mindenki és helyezi el takarékbetétjét. Amikor azt látom, hogy a Svájci Nemzeti Bank kamatlába — azt hiszem — 1925 óta 3*5%, nálunk pedig ez a kamatláb hivatalosan 6—7%, és ha pénzt akar valaki igénybevenni, akkor 11—12%, (Strausz István: Tizenhat százalék!) akkor tényleg csodálkozni kell azon, hogy itt még nem fordult fel mindenki és nem fordult fel minden, (Strausz István: Vidéken 18% a kamat!) mert ilyen kamatuzsorával tényleg nem lehet sem kereskedelmet, sem ipart fenntartani. (Bárdos Ferenc: A pénzügyminiszter úr védelmezi! — Zaj.) Ezeknek az üzemeknek gazdálkodásában rendet kell teremteni. Elsősorban nem az képezheti valamely állás betöltésénél a főszempontot, hogy az illető melyik párthoz tartozik, hogy jó pártember-e az illető, vagy nem, vagy hogy vállalja-e azokat a kötelezettségeket, amelyeket a keresztény párt Folkusházy alkalmazása alkalmával írásban kikötött, s amelyeket — úgy tudom — későbben azután nem tartott be. Jellemző tehát, hogy az állások betöltésénél az a szempont a döntő, hogy hajlandó-e az illető kiszolgálni az illető pártot, hajlandó-e annak igényeit kielégíteni, es nem túlzás az, amidőn azt mondta a városházán, hogy a kereszténypárt ezekből az üzemekből politikai kortestanyákat csinált. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt kell megszüntetni, ezt a korteskedést kell onnan kiküszöbölni. A rátermettség, a hozzáértés legyen a mérvadó. Igaza van Sándor Pál képviselő úrnak, senki sem ellenzi azt, hogy azok, akik kiváló képességekkel bírnak, hozzáértő szakemberek, megfelelően legyenek fizetve. Mert a magánkapitalizmustól úgy lehet áthozni a megfelelő és kiváló szakembereket, ha legalább anyagilag megadjuk azt, amit egy magánvállalat ad, vagy ha nem is annyit, de legalább megközelítőleg azt adjuk meg. De az illető legyen kiváló szakember, az illető legyen tehetség, aki ért a dologhoz, ne legyen valaki, aki nyugdíjba megy az egyik helyen, és akkor nyugdíjazása után megy a másik állásba. (Petrovácz Gyula: Hívják Deutschnak, vagy Beichnek, akkor szakember!) Deutsch-hoz, meg Beich-hez a képviselő úr sokkal közelebb áll, mint én, mert Deutsch az ön által protezsáltakat felveszi, az énáltalam protezsáltakat pedig nem. (Petrovácz Gyula: Egyetlen-egyet sem!) Ez kettőnk között a különbség. En sohasem szeretem az ébredő zsidókat. (Gál Jenő: Petrovácz zsidói Nem is tudtam, hogy Petrovácz zsidó! — Derültség és zaj.) Ezeket a szempontokat képviseljük tehát mi az üzemi politikánál, amikor azt mondjuk, hogy az üzem nem lehet cél arra, hogy a fővárosnak óriási jövedelmeket biztosítsunk, hanem az üzemeknek az a hivatásuk, hogy azt, amit