Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-367
Az országgyűlés képviselőházának 367. ülése 1930 március 13-án, csütörtökön. 19 szesek ebiben a bűnben, hanem még a levegőt is megtisztítani maga körül, feltétlenül a nobile officium, elvi alapján a közéletet végig purifikálni. Én nem személyeknek tulajdonítok minden bűnit. Része van ebben a kornak, része van a szerencsétlen háborúnak, része van annak az erkölcsi devalvációnak, amelyen sajnos, keresztülmegy ünk és amely még nagyon sokáig fog tartani, amelyben talán még nem is értük el a mélypontot, ha gazdasági viszonyaink nem változnak. (Fábián Béla: Csak tessék minket biztatni! — Farkas Elemér: Miazmás itt a levegő! — Jánossy Gábor: Túl vagyunk a mélyponton! Mélyebbre nem lehet zuhanni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Csák Károly: Minden egyes szavát, minden egyes mondatait, minden egyes gondolatát megvitattuk mi ennek az összeférhetlenségi paragrafusnak és valahányszor egy újabb gondolat vetődött fel, mindig tíz példát lehetett felhozni arasa, hogy hiszen ez is kijátszhaó, ennek is, meg annak is el Lehet bújni a háta mögé. Igenis, a hiba ott van, hogy a jogosulatlan magánérdekek a közérdek köpönyege alá! bújnak. A pártérdekek köpönyege alatt elfér sok mindenféle visszaélés és zsákmányolás. ' Én kétséggel elfogadnám Pakots .igen t. képviselőtársamnak azt a tételét, hogy minden 'olyan tevékenység összeférhetlen, amely anyagi előnnyel jár, akárkire nézve, akár az illetőre, akáir más valamelyik félre nézve. Csakhogy méltóztassék elképzelni, hogy egy iyen generális jogszabály végrehajtására alkalmatos szerv vagy közület létezik, vagy létezett-e már. Valami ismérvet mégis csak le kell fektetni ebben a törvényjavaslatban. Ha ezek a rendelkezések nem is lesznek feltétlenül alkalmasak arra, hogy a közéletet purifikáljuk, ez mégis tilalomfa lesz a közélet mezején, amelyre rá lehet mutatni akkor, ha csak a gyanúja is merül fel annak, hogy valaki közéleti szereplését saját önző egyéni céljaira akarja felhasználni. Mégis itt én egy kifejezésnek törlését indítványozom. Nem tulajdonítok neki valami nagy fontosságot, mert akár azt mondjuk, hogy eljárás, akár azt mondjuk, hogy közbenjárás, kijárás vagy a hivatalokba bejárás, ez tulajdonképpen majdnem egyforma és mindegy. (Fábián Béla: Jár a madár, jár!) Mégis különbség van azonban abban, hogy például egy ügyvédnek szabad-e eljárnia egy székesfővárosi hivatalban, vagy szabad-e közbenjárnia? Eljárás alatt azt értem, ha a székesfővárosi törvényhatósági bizottsági ' tag mint ügyvéd bemegy a székesfővárosi árvaszékhez és azt mondja a referensnek, hogy intézze el ezt az ügyet, vagy elmegy máshová, valamit kisürgetni. Ezt rögtön az »eljárás« szóval kifejezni akart fogalom alá vonhatják, és inkompatibilissé válik. Ez feltétlenül sérelmes lehet az ügyvédekre nézve, habár ennek a szónak kihagyása sem fogja feltétlenül lehetetlenné tenni az ilyen közbenjárással való panamázást vagy visszaélést. Mindamellett tisztelettel indítványozom, hogy ezt az »eljárás« szót méltóztassék a szövegből kihagyni, mert tulaj donképen a »közbenjárás« szó fejezné ki azt az ominózus fogalmat, amelyet kijárásnak szoktunk nevezni. A közbenjárás valahogy precízebben kifejezi azt, amit akarunk mondani, hogy közbenjárni Valakinek javára, jogosulatlan előnyt kieszközölni nem szabad, de hogy egy tisztes ügyvédnek vagy akármelyik törvényhatósági bizottsági tagnak ne lehessen bemennie egy ügy elintézését megsürgetni, vagy az illető tisztviselőt bizonyos vonatkoza&Dan îniormaini, leiviiagositani, a körülményekről tájékoztatni, ezt tuiszigorúnaK iDartom. Tisztelettel Kérem tenat ezt az *eijarni» szót töroini, egyeDkent peaig a szakaszt változatlanul eiiogaüni. Amennyiuen azután kmek-kmek a maga natáskoreben es közéleti szereplése Körében módjában van ennek a szakasznak igazi intencióját vegrenajtam, tegye meg. üiz a legnagyobb orvosság es a legíQDD ceija. iNem tuuoni Kiiejezni eooen a szakaszban azt az intenciót, amelyet a törvénynozás eeioz, de szeretnem látni azt a kodiükatort, aki ennek tökéletes nangot ad. luüom, tiogy ez a szakasz tökéletlen, tudom, hogy annak náta möge még nagyon sok mmdenïeie dolog el fog bújni, bajnos azonban, mivel a magam rövid eszevei jobbat nem tudok, tisztelettel kérem, méltóztassék módosító indítványomat eiíogadní. Elnök; Szólára következik? Fitz Artur jegyző: Usetty Béla. Elnök: Az előadó úr kíván szólani. Usetty Béla előadó: T. Képviselőház! Csák Károly t. képviselőtársunk indítványával kapcsolatosan vagyok bátor a következő indítványt előterjeszteni. (Olvassa): Indítványozom, hogy a 26. t} 1. bekezdése 1. és 2. pontjának első sorában levő «vagy eljárást» szavak, továbbá 2. pontjának harmadik sorában lévő »vagy eljárás« szavak töröltessenek. Kérem méltóztassék ezen indítványomat elfogadni. Az indokoláshoz csak annyit vagyok bátor hozzáfűzni, hogy lehetetlen elképzelni, hogy az ügyvédek a közéletből egyáltalában kizárassanak. Az ügyvédek mindig egy alappillérét képezték a társadalomnak és magának a közéletnek. Ha pedig ki méltóztatnak itt mondani azt, hogy egy ügyvédnek még annyi joga sincs a fővárossal kapcsolatban, hogy iparigazolvány iránti kérést előterjesszen, amelyet szigorúan csak a törvény alapján lehet és kell elintézni, ha ki méltóztatnak azt mondani, hogy egy válóperben nem szabad neki egy helyhatósági bizonyítványnak, vagy egy szegénységi bizonyítványnak a beszerzését kérni, teljesen lehetetlen lenne az, hogy lenne egyetlen ügyvéde a fővárosnak, aki vállalkoznék erre a szerepre, ha csak nem gondolna arra, hogy annak ellenére, hogy ilyen szigorúan van megállapítva az összeférhetetlenség, mégis meg fogja találni az utat és módot arra, hogy eljárhasson vagy közbenjárhasson. De amint helyesen mutattak rá igen t. képviselőtársaim, egy társat fog maga mellé venni és annak a társnak nevében fogja beadni kérését. Már pedig én ezt sokkal jobban elítélendőnek tartom, mert sohasem ott láttam a panamát, ahol nyíltan járnak el és ahol kérvényeket adnak be és a kérvények alapján kell azt a kérdést elintézni, hanem ott, ahol zárt ajtók mellett titokban intézik el az ügyeket. Ezért, s mivel az ügyvédség nem is érdemli meg azt, hogy ilyen feltevés legyen itt hangoztatható, tisztelettel kérem indítványom elfogadását. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Gál Jenő! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetik. Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Viczián István! Viczián István: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Bár a magam részéről hajlandó vagyok az öszszeférhetlenség legmesszebbenő megállapítására, mégis azt mondom, hogy Pakots József t. képviselőtársunk az ő indítványával tévedésben van. ő talán nem veszi észre azt, hogy 3*