Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-367

Az országgyűlés képviselőházának 367. ülése 1930 március 13-án, csütörtökön. 11 ben. Az is helytelen és lehetetlen állapot, hogy nyugalomba menő főtisztviselők, akik — mond­juk — a közigazgatás területén töltötték el egész életüket, egy másik üzem élére menjenek, amellyel talán soha életükben nem foglalkoz­tak, olyan díjazással, mint amilyen díjazással Folkusházy ment a Beszkárt élére. Nyilvánvaló azonban, hogy az a függőségi viszony, amelyet itt vitatnak, egész sor fővá­rosi tisztviselőre fennáll, ha azon a csapáson megyünk, amelyen mentek az előttem felszó­lalkók. Hiszen a törvényjavaslat külön kiveszi a függőségi viszony alól a nyugdíjasokat, a kegyúri javadalmazásban részesülőket, az üzemigazgatóság tagjait és a törvényhatósági tanács tagjait. A törvényhatósági bizottság tagjaira vo­natkozólag* nem oszthatóim azt a felfogást, amelyet Szilágyi Lajos képviselő úr képvisel itt, még pedig a következő okokból nem oszt­hatom. Hogy a vármegyénél nem kapnak dí­jazást a kistanács tagjai, ez a törvényben van. Ha itt a kistanács tagjainak díjazást akarnak adni, ez nem jelent függőségi viszonyt, sőt állítom, hogy függetlenséget jelent. Mert mit akarunk mi ebben a tanácsban? Azt akarjuk, hogy a pártok küldjék ibe oda a maguk kép­viselőit. Függőséget jelent Szilágyi képviselő­társamra nézve az, hogy képviselői minőségé­ben fizetést, tiszteletdíjat kap? Ép úgy nem jelenthet függőségeit a törvényhatósági tanács választott tagjaira nézve sem az az állapot, hogy díjazást kapnak, amnál kevésbbé, mert nem tudbk elképzelni olyan nagy díjazást, amely egyenértékű lenne az ő munkájukkal. (Szilágyi Lajos: És azok, akik mint bizott­sági tagok nem dolgoznak?) Aki nem dolgo­zik, ne kapjon semmit sem, ezen az álláspon­ton vagyok, ez világos dloíog. Nem tudom, hogyan kontemplálják ezt, nem foglalkoztam a kérdéssel, de én valami jelenléti díjat kép­zelek, mert mást neon tudnék elképzelni még az igazgatósági tagoknál sem. Sehol! Ellen­ben valami jelenléti díjat el tudok képzelni, s ez nem jelentené senkisek sem a függőségét, hanem egyenesen függetlenségét jelentené, azt a függetlenséget, hogy élhetne annak a gondolatnak, foglalkozhatnék vele, mert ki­vonhatná magát más foglalkozásának munka­köréből. Én a függőséget úgy képzelem, hogy a kistanáesnak, a törvényhatósági tanácsnak tagjai a várostól függjenek; ezt a függőséget tartom én fontosnak, és az a garanciája ennek a függőségnek, ha valaki a választóktól függ. Ha azzal a-kérdéssel foglalkozom, hogy mi minden kikötés van a függetlenség hiánya miatti szakaszban, akkor rá kell térnem arra, hogy a fővárosnak vannak nagy üzemei, vál­lalkozásai, amelyeknél kijárások lehetségesek. Vannak a szakaszban olyan rendelkezések, me­lyek helyesek. Tudjuk, hogy a fővárosi tör­vényhatósági bizottság tagjai között is van­nak^ kijárok, die nem lehet vagy csak nagyon ritkán lehet őket megfogni. Bocsánatot kérek, ha valaki annyira belevájódik a dolgokba, hogy részt vesz a kistanács munkálataiban, tehát közvetlenül intézi a főváros ügyeit, ak­kor ez az ember nyilvánvalóan kísértés éknek lesz kitéve. Ha fizetése van, akkor függ a pár­toktól, a választóktól, akkor nagyobb e tekin­tetben a függősége, és ez a függőség jelenti az őszámára a tisztaságot, jelenti azt, hogy kény­telen hozzájuk ragaszkodni. Most ellenben az a helyzet fővárosnál, hogy vannak emberek, akikről tudjuk, hogy kijárnak, — én tudom, hogy vannak községi képviselők, akik jó üzle­teket csinálnak a fővárossal — idle nem lehet őket megfogni, mert megkerülik a rendelkezé­seket, megtalálják annak a formáját, hogy üzleteket csinálhassanak. Én csak a demokrácia szempontjából, a de­mokratikus felfogás szempontjából beszélek, semmi más szempontból. Mi a nagj fizetéseket teljesen elítéljük, részvénytársaságokat nem akarunk. Mi azt akarjuk, hogy az önkormány­zat intézze a főváros összes ügyeit, az üzemek ügyeit is, de tegyék lehetővé a kispártoknak, a szegény polgári pártoknak, hogy ne legyenek arra kényszerítve, hogy maguk közül kiválo­gassák a jobbmóduakat, a gazdag embereket és ezeket küldjék be oda, hanem azokat küld­hesséik be, akiket akarnak, akiket megfelelők­nek tartanak, és akik azután éppen azért, mert díjazást kapnak, egzisztenciális szeinpontból nem lesznek kitéve semminemű kisértésnek. Ennél a szaaksznál azonban más szempont is van. Ez a szakasz átveszi a választójogi tör­vény intézkedéseit, a választójogi törvénynek azokat a politikai rendelkezéseit, amelyek a vá­lasztókat a választhatóságból kizárják.' A ki­záró okoknál még mindig, látjuk, hogy ellenforradalmi mentalitás, amely az 1925. évi XXVI. t.-c. tárgyalásánál érvényesül, itt taxa­tíve felsorakoztatja azt, hogy melyek azok a dolgok, amelyek miatt valaki nem _ választható meg képviselővé; ezt ez a törvényjavaslat tel­jesen átveszi. (Usetty Béla előadó: Egészen jó!) Én a politikai okokat nem tartom olyanok­nak, amelyek miatt valakit ki lehetne a vá­lasztójogból és választhatóságból zárni. A poli­tika elvégre is a közélet porondján zajlik le. Á politika jön magától, adódik, kitermelődik egy adott társadalmi szituációból és ez a társadalmi szituáció mindig megvolt, meglesz, ha akarjuk, ha nem. Ilyen adottság volt a háború, a háború utáni események, az összeomlás, a forradalom és az ellenforradalom. Megengedem, hogy ép­úgy a forradalom, mint az ellenforradalom a maga képére inarkodik átformálni! a törvé­nyeket és iparkodik természetesen a maga céljainak megfelelően berendezkedni, ehhez formálni az egész társadalmi és állami éle­tet. Ámde bizonyos idő múlva mindenkinek be kell látnia, hogy lehetetlen állapot az, hogy ezeket az elmúlt, lezajlott politikai eseménye­ket törvényes rendelkezésekben is fenntartsuk, amely törvényes rendelkezések azután a bosszú­állás jellegével birnak. Bocsánatot kérek, ha megnézzük az 1925. évi XXVI. te. 10. §-ának azt a részét, amelyre itt hivatkozik ez a most tárgyalás alatt lévő sza­kasz, azt fogjuk látni, hogy olyan kizáró okokat tartalmaz a hivatkozott törvénynek 10. §-a, amely kizáró okok tisztán és kizárólag politikai okok és éppen mert ilyen okok, azokat most már fenntartani nem lehetne. Nyilvánvaló, hogy 1925-től 1930-ig 5 esztendő telt el és ennek az 5 esztendőnek tanulságai alapján is más­képpen kellene megítélni most már az esemé­nyeket, — mert hiszen 5 évet haladtunk — mint ahogy megítélték 5 esztendővel ezelőtt. Ezek a kizáró okok eh át, amelyek itt egy tői-hatig fel­sorolják azokat a pontokat, amelyek alapián valaki kizárható, olyan természetűek, amelye­ket fenntartani nem kellene és- nem volna szükséges. Nem akarom most mindezeket felsorolni, mert hosszú volna, csak egynéhányat veszek ki belőlük. Azt mondja a hivatkozott törvénysza­kasz (olvassa): «Tanítók, tanárok, ügyvédek, a tanácsköztársaság alatt tanácsosok, népbizto­sok, vagy helyetteseik, forradalmi törvényszék 3"

Next

/
Oldalképek
Tartalom