Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-370

100 Az országgyűlés képviselőházának £ Felolvassam?) Fel lehet olvasni, t. képviselő úr! Tessék ezeket a katholikus kérdéseket elsősorban reánk bízni; mi tudjuk mi a katholikus álláspont és ismerjük kötelességünket. Csak nagyon röviden akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől) Itt abszolúte nines arról szó, hogy a kegyúri jog bármely vonatkozásban érintessék. A^ javaslatnak ebbe a szakaszába ilyen tendenciát belemagyarázni, nem lehet. Ez tisztára gyakorlati kérdés. Gyakorlatilag meg akarja akadályozni azt, hogy a papválasztásnál félreértések, felekezeti súrlódások történjenek, és úgy akarja megoldani a kérdést, hogy a felekezeti béke bármely vonatkozásban e kérdésnél is mindenkor megóvassék, mégpedig lehetőleg intézményesen. Ez a szakasz két rendelkezést hoz be, mint nóvumot. Az egyik az, hogy a közgyűlés helyett egy kegyúri (bizottság gyakorolja a jus praesentandit, a másik pedig, hogy szentesítse azt a gyakorlatot, amely 90%-ban az összes városokban már eddig is, mint joggyakorlat fennállott, hogy csak katholikus bizottsági tagok válaszszák ezt a kegyúri bizottságot szintén csupa katholikus tagokból. Mármost az első kérdés, hogy ne a közgyűlés, hanem a kegyúri bizottság gyakorolja a jus praesentandi-t, tisztára a praktikum dolga. A gyakorlat mutatja, mennyire megalázó az illető jelöltekre, ha nehánv száz embert végig kell kilineselniök. (Györki Imre: Miért kell végigkilineselniök?) A praktikum azt mutatja, hogy végigkilincselték. Az urak emberei minden fővárosi választáson szintén végigkilincselik. (Györki Imre: Nekünk nincsenek embereink!) Panök és hívő katholikusok közt nincsen. De egyébként vannak önöknek is embereik. Csodálom, hogy megtagadja őket a képviselő úr. (Györki Imre: Azok nem kilincseltek végig!) Ön is végigkilincseli választóit. (Györki Imre: Nem kilincselem!) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék személyeskedni. Pintér László: Igenis végigkilincselt, különben meg sem választanák. Elnök: A képviselő úrnak szól az intelem, méltóztassék figyelmére méltatni. Pintér László: Milyen abszurditás, — hiszen maguk a másvallású képviselőtársaim hangoztatták éppen a túlsó oldalról és t. képviselő úrnak is egy-két kollégája szintén elismerte, milyen lehetetlen helyzet az, ha egy katholikus pap más vallásuhoz kény télen t fordulni, hogy szavazzon reá. Ezt az abszurditást akarja ez az intézkedés leépíteni és megszüntetni. En ebben abszolúte nem találok jogi szempontból semmi kivetni valót, a praktikum szempontjából pedig helyes; nem értem tehát, hogy ha mindenki elfogadja azt, hogy a gyakorlatban helyesebb, ha egy kisebb bizottság gyakorolja a jus praesentandit, akkor miért ne vennők fel, amikor új fővárosi törvényt hozunk, ezt a módosítást. A másik rendelkezés szintén praktikum dolga. Petrovácz t. képviselőtársam módosítása azt mondja^ hogy a katholikus bizottsági tagok válasszák meg a kegyúri bizottságot. Itt csak egy kérdésről: a tapintatról lehet szó, mert tessék elhinni, a felekezeti kérdés épp úgy, mint a kisebbségi kérdés, nagyrészt a tapintat kérdése. (Ügy van! Ügy van!) Most itt ne vitatkozzunk a jogról. A tapintat maga azt mondja és azt súgja mindenkinek: az csak magától értetődő dolog, hogy olyan közületben, mint a főváros törvényhatósági bizottsága, a katholikus törvényhatósági bizottságig tagokra bízzák rá, hogy egy lelkipásztori állást milyen személylyel óhajtanak betölteni. 0. ülése 1930 március 19-én, szerdán. Most az a kérdés, hogy ez idetartozik-e a törvényhozás elé vagy sem? Halász Móric t. barátom és úgy látom, Szapáry Lajos gróf t. képviselőtársam is azt mondja, hogy ez nem tartozik ide. Ha a kegyúri jogról lenne szó bármely vonatkozásban, akkor lehetne vitatkozni arról, hogy a kérdés idetartizik-e, vagy sem? De itt nem e jogróhhanem e jognak mikénti gyakorlásáról van szó és éppen itt téved Halász képviselőtársam. De tegyük fel, hogy úgy volna, ahogy ő mondja, akkor sincs igaza. Mert: itt kétféle felfogás van. Az egyik azt mondja, hogy a kegyúri jog tisztára egyházi jogosítvány. Ezt mondják az urak és ellenünk fordítják. Én visszafordítom. Ha egyházi jogosítvány és ezen a címen nem tartozik a törvényhozás elé, akkor és — ezt önökkel szemben mondom — milyen címen tartozik a másvallásúak elé? Ha pedig elfogadjuk azt, amit Halász képviselőtársam mond, hogy közjogi jogosítvány, akkor eo ipso ide tartozik. Mi itt most fővárosi törvényt hozunk. A fővárosnak van kegyúri joga, ez a módosítás nem kegyúri jogról, hanem a kegyúri jog gyakorlásának megnyilatkozásáról intézkedik. Miután ez a módosítás megfelel úgy a gyakorlatnak, mint a jogfejlődésnek, a modern jognak, de megfelel a királyi dekrétumoknak is, amelyek törvényhatállyal bírnak Magyarországon, éppen ezért e módosításban semmiféle tekintetben kivetni való nincs, tehát ezt a módosítást jogsérelem nélkül egész bátran el lehet fogadni, sőt mert tiszta helyzetet teremt, el kell fogadni. T. Ház! Vannak jogok, amelyekkel bírhat valaki, de hogy az illető gyakorolja-e ezeket a jogokat, az már az illendőség és tapintat kérdése. (Ügy van! a belközépeM.) Ilyen jog ez a jog is. Ezzel feleltem Farkas István képviselőtársam felszólalására, aki azt akarta itt vitatni, hogy ez a módosítás a jogegyenlőségnek sérelmét jelentené. T. Ház! Szó volt többféle felszólalás keretében a felekezeti békéről is. A felekezeti békét szólamokkal nem lehet, azt tettekkel kell szolgálni. Ilyen tett ez a módosítás is, éppen azért én Petrovácz t. képviselőtársam módosításához csatlakozom s ajánlom azt elfogadásra. Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Ház! Az a vita, mely a 33. % 6. pontja körül kifejlődött, legjobb bizonyítéka annak, hogy a kormány milyen szerencsétlen kézzel nyúl azokhoz az ügyekhez, melyeket neki meg kell oldania. Amikor már mindannyian azt éreztük, vagy legalább is abban a hitben voltunk, hogy a felekezeti ellentétek elsimultak ebben az országban és amikor már úgy éreztük, hogy eltávolodtunk attól a felfogástól, amely 1919-ben és 1920-ban uralta ezt az országot, amikor keresztény és keresztyén jelszóval igyekeztek különbséget tenni az állampolgárok között, sőt igyekeztek különbséget tenni még a jogosítványok adományozása körül is, akkor jön a belügyminiszter úr és ilyen szerencsétlen szövegezéssel megint a felekezeti kérdést tolja előtérbe, és ezzel megint lehetőséget és tápot ad arra, hogy a felekezeti ellentétek kirobbanjanak. • Semmi szükség sincs arra, hogy ezt a kérdést törvényhozás útján rendezzük. Ahogyan ez a kérdés eddig rendezve volt, az mindenkit megnyugtatott (Pintér László: Ott, ahol megnyugtatott!) s ebben a kérdésben újabb rendezésre mindaddig nincs szükség, amíg el nem érkezünk ahhoz az ideális állapothoz, amikor mindenki felemelkedik arra az álláspontra,