Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.
Ülésnapok - 1927-352
66 Az országgyűlés képviselőházának 31 látunk abnormisan nagy jövedelmeket, látunk abnormisan magas fizetéseket egyes vezető pozíciókban levő egyéneknél és nem tartozik a ritkaságok közé, hogy egyes iparvállalatok jövedelme úgyszólván négy-öt embernél koncentrálódik, vagy azoknál, akik magukat mint részvénytársasági igazgatók, vagy végrehajtó bizottsági tagok illetékesnek tartják ezen jövedelem felosztása tekintetében rendelkezni. Igen kívánatos volna, ha a kormány ezzel a kérdéssel behatóan foglalkoznék és a részvényjog reformjával lehetővé tenné azt, hogy egy-egy igazgatóság, vagy végrehajtóbizottság szinte magántulajdonjellegű tulajdonát ne képezze ilyen nagy vagyon, amely ezer és ezer ember szorgalmas munkája révén adódott össze, és hogy azok ne diszponálhassanak ezen jövedelmek felett. Csaik egy pár számot említek fel arra vonatkozólag, hogy a termelt áru hogyan viszonylik a munkabérhez. Azt látjuk, hogy míg 1913-ban az átlagos munkabér évenként 1453 pengő volt, ezzel szemben a termelt áru értéke — ezek a gyáriparosok, a munkáltatók statisztikai adatai, nem a mi statisztikai adataink — 8684 pengő volt, 1928-han 1529 pengő munkabérrel szemben 11.400 pengő a termelt; áru értéke. Tovább folytathatnám ezeknek az adatoknak felsorolását, amelyek kikívánkoznak a nyilvánosságra, de az az idő, amely rendelkezésemre áll, sokkal kevesehJb, semhogy ezt a nagy kérdést teljesen fel lehetne ölelni. Kérdést kell intéznem a kormányhoz, mit szándékozik tenni ennek a nyomornak enyhítésére 1 ? Végre mégsem lehet tétlenül nézni, hogy nao-nap után emberek százai jelennek meg a különböző szolgabírói és alispáni hivatalokban és váltiák ki útlevelüket és mennek külföldre. A múlt hetekben körülbelül 500 bányamunkás ment el egy elzászi bányatelepre dolgozni, ezek a munkálok aligha térnek valaha vissza Magyarországra; Ezek Örök időkre elvesztek a nemzet számára. Már pedig úgy vélem, hogy a legértékesebb erő éppen az a szakmunkásréteg, amely nekünk itt az országban az évek folyamán az inarhan kifejlődött. Ezeket a szákmunkásokat külföjdön előszeretettel alkalmazzák az autógyártásnál, az építőiparban, a bányaiparban. A magvar munkást mindenütt megbecsülik és értékelik énpen szaJktudása révén. Egyedül Magyarország volna az az ország, amely ezt a nasy nemzeti kincset, ezt a nagy nem jeti vagyont nem. tudná megbecsülni és konzerválni arra az időre, amidőn megint munkaalkalmat le^et adni a munkásoknak é« lehetővé tenni nekik, hogy kenverüket itthon tud/iák megkeresni? Hiáiha lendítjük fel az ipart és hiába igyekszünk megint munkaalkalmat teremteni a későbbi években, ha elvesztettük a szakmunkásoknak ezt az értékes rétegét, a szakmunkások ezreit, mert akkor már nem lesz lehetőség arra. hogy ezeket olvan g-vorsan és könnyen pótoljuk. "Ennen ezért szükségesnek tartom, hogy felhívnám a kormány figvelmét arra. hogy a főváros ezen a téren már jgvekezett valamit tenni- Nem lehet eqyedül és kizárólag a munkások által alanított é« a munkások által fenntartott szakszervezetekre bízni a mnnkanélkü]ipk segélyezését, mert e^ek az egyesületek sem Iç^niiopilç a zt az abnormálisan nagv munkanélküli «éget az anyagi tárnokatáqp/al úgy ellen«úlvn-7,ni, mint ahogy az előző években lehetővé vált Vannak szakmák, ahol a dolgozó munkások, azok. akik a gyárakban vagy műhelvekbon benn vannak, nem ritkán heti egv pengőt külön adnak azért, hogy segélyezzék azokat a 2. ülése 1930 február 12-én, szerdán. munkanélkülieket, akik az alapszabály szerint járó segélyeket már kimerítették, de nem 10 hét óta vannak munka nélkül, hanem már évek óta és nincs is rá remény, — mivel idősebb munkások — hogy valaha is munkát tudjanak találni a szakmájukban. A kormánynak foglalkoznia kell ennek a kérdésnek alapos rendezésével s a munkahiány esetére szóló biztosítás nem halasztható tovább. Ezzel a kérdéssel foglalkoznunk kell s ha a mai kapitalista társadalom a maga változásaival a dolgozó emberek ezreit arra kényszeríti, hogy az utcára kerüljenek ki, akkor egyúttal gondoskodni kell arról is, hogy ezek az emberek valami módon meg tudjanak élni. ha a legminimálisabb támogatásban is részesülnek. Nem lehet azt mondani: ez a szabadverseny, ez engem nem érdekel s ez a kérdés majd elintéződik az idők folyamán. A munkahiány esetére szóló biztosítás minden államban rendezést nyert. Ausztriában, Cseh-Szlovákiában, Franciaországban és minden államban történtek erre nézve törvényes intézkedések. Olyan helyen is életbeléptették a munkahiány esetére szóló biztosítást s a munkanélküliek segélyezését, ahol — mint Angliában — konzervatív kormány csinálta meg ezt, jól átgondolva és megfontolva azt hogy a legértékesebb erő: a munkaerő, amelyet meg kell védeni azzal a válsággal szemben, melyről nem tudjuk, hogy mikor ér majd véget. A másik kérdés, amelyet véleményem szerint sürgősen meg kellene oldani s amelyre nézve a népjóléti miniszter úr már tett is itt a Házban Ígéretet: a 8 órai munkaidő törvénybeiktatása. Sajnálattal kell látnunk, — itt ezt is meg kell említenem — hogy állami üzemek, közüzemek is vannak, amelyek nem tartják be a 8 órai munkaidőt s ma, amidőn a munkanélküliség óriási nagy, túlórázással és egyéb módon kívánják elvégezni azt a munkatöbbletet, amely időközönként jelentkezik. Ugyancsak ezt látjuk a kisiparban is, ahol a helyzet félreismeréséből ma a 16 órai munka sem tartozik a ritkaságok közé. Ott látjuk a nagy vasipari telepeket, az ózdi telepet, a diósgyőri telepet, ahol szinte rendszeressé vált már az, hogy szombaton 16 órát dolgoznak, normálisan 12 órát dolgoznak és ahol a minden külön díj nélkül való túlórázás is már rendszerré vált. Ez ellen a szokás ellen vagy ezek ellen a törekvések ellen védekezni kell s itt törvényes védelmet kell nyújtani, mert a munkás egyedül nem képes szembeszállni azzal a hatalmas ipari vállalattal s különösen a mai gazdasági viszonyok nem alkalmasak arra, hogy a maga gazdasági érdekeit meg tudja védeni. . Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Szíveskedjék befejezni beszédét. Peyer Károly: Azonnal. De egyúttal szükségesnek tartom a kormány figyelmét felhívni arra is, hogy nagyarányú közmunkákkal, az állami rendelések sürgős kiadásával, oly intézkedésekkel, amelyek alkalmasak az építkezési tevékenységet előmozdítani, igyekezzék a munkásokat munkaalkalmakhoz segíteni. Ebből a célból szükség van egy helyes és célszerű kamatpolitikára is, mert úgy látom, hogy rendkívül megnehezíti a munka megkezdését és a munka további vezetését az is, hogy amíg a nagybankok ma folyószámlahitelekre 4'5%-ot adnak, egyáltalában nem tartozik a ritkaságok közé a 10—12 és ennél magasabb százalékkal adott hitelek nyújtása. Ennek a nagy differenciának meg kell szűnnie. Ha áldozatot kell hozni, akkor hozzanak ott áldozatot elsősorban, ahol erre sokkal nagyobb lehetőség van, mert
