Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-364

S98 Az országgyűlés képviselőházának 36U. ülése 1980 'március 7-én, pénteken. kat a képviselő urakat, akik a meghosszabbí­tást megadják, szíveskedjenek felállani! (Meg­történik.) A Ház a meghosszabbításhoz hozzá­járul. Kérem azonban a képviselő urat, szíves­kedjék a tárgyhoz beszélni. Propper Sándor: T. Képviselőház! Ügy érzem, hogy a tárgyhoz beszéltem. Elnök: A tárgyalás alatt lévő paragrafus­hoz méltóztassék szólni! Propper Sándor: Ez a paragrafus az érdek­képviseleti rendszert iktatja be a főváros auto­nómiájába, amit én ellenzék és azt indokolom, hogy talán elszólás volt csak Petrovácz Gyula képviselőtársam részéről, (Petrovácz Gyula: A legkevésbbé sem!) mert hiszen eddig tagad­ták és leplezték, hogy politikumot visznek bele a dologba, tagadták és leplezték, hogy nem a tulajdonképpeni érdekképviseleti szempontok és nem szakszempontok voltak dominálok, ha­nem az, hogy a polgárság akaratát így fel­vizezzék és a polgárság akaratán kívül vigye­nek bele bizonyos képviseleteket a törvényja­vaslatba, a haladás és a demokrácia ellensúlyo­zására. Eddig azt mondották, hogy csak szak­szempontok és érdekképviseleti szempontok jö­hetnek figyelembe, noshát mi nem kérünk a valódi hamisítatlan érdekképviseletből, erre nincs szükségünk, hanem majd küldjük azokat, akiket mi fogunk kiválasztani. Ez megbízhatóbb Petrovácz Gyula t. képviselőtársam felfogása •szerint, mert akit netalán az érdekképviseletek fognak választani, vagyis akik mint teljes jogú delegátusok mennek, illetve küldetnek a köz­gyűlésbe, talán még nem 100%-ig képviselői a reakciónak s lehet, hogy azok fejében világos pillanatokban demokratikus gondolatok is szü­letnek és nem 100%-ig képviselik ott a reakciós álláspontot. Ez Petrovácz képviselőtársain ál­láspontja, mert hogy az érdekképviseletek be­küldendő delegátusai öregek, vagy komótosak, vagy hogy lehiggadt korban vannak, ahhoz, ha ezt mi tör vény beiktatjuk, a közgyűlésnek semmi köze nincsen. Ha az öreg úr jó érdekképviselő­nek, akkor, mint érdekképviselet jó lehet a köz­gyűlésnek is, ha pedig nem' jó a közgyűlésnek, mert kiöregedett, mert rokkant, mert veterán, akkor valószínű, hogy nem jó az érdekképvise­letnek sem. Ez a logika tehát sántít. Megjegy­zem, én nem foglalok semmiféle irányban sem állást, mert álláspontom ezt kizárja. Az én ál­láspontom a tiszta választás s ez kizárja, hogy egyik vagy másik irányban foglaljak állást. Éppen azért csak rámutattam itt ennél az üt­közőpontnál arra a furcsa felfogásra, amelyet a kereszténypárt a maga részéről lanszíroz és be akar a törvényjavaslatba foglaltatni. (Pet­rovácz Gyula: Mi védjük az autonómiát önök­kel szemben! — Jánossy Gábor: Helyes! — Derültség a szélsőbaloldalon.) . Tréfának ez jó és azt hiszem, hogy «Az Ojság» című vicclapba ez lesz az a bizonyos legjobb vagy legblődebb vicc. Az autonómiát a keresztény gazdasági párt az én szerény felfo­gásom szerint hatalmi előnyök ellenében fel­adta és eladta. Ez az én meggyőződésem. Ha nem ez lett volna helyes, akkor közgyűlésen nem viselked­tek volna másképpen, mint ahogy itt a Képvi­selőházban viselkednek, nem fogadkoztak volna és nem. hoztak volna a többi pártokkal egyező határozatokat, nem vállalták volna a székesfő­város autonómiájától azt a megbízatást, hogy az ország törvényhozói házában az autonómiát meg fogják védeni. (Petrovácz Gyula: Most is védjük, önökkel szemben!) önök nem védelme­zik az autonómiát. (Petrovácz Gyula: Önök autonómiaellenes állásponton vannak! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Propper Sándor: Önök a közgyűlésen ve­lünk egyező álláspontot foglaltak el, határoza­tot is hoztak. (Petrovácz Gyula: S most önök megszegik azt! — Baracs Marcell: Ugyan ké­rem! Vicc ez? — Petrovácz Gyula: Ez autonó­miaellenes álláspont! De mi megvédjük az auto­nómiát!) Azután mentek a titkos ajtókon, érintkezést kerestek a kormánnyal és a belügy­miniszter úrral, lepáktáltak a főváros közönsé­gének bőrére és hátrányára. (Petrovácz Gyula: Bizonyítsa be!) Önök beismerték, felesleges minden bizonyítás. Itt van, ez a törvényjavas­lat a legjobb bizonyíték, amelyet önök véde­nek, amelytől csak nüanszokban térnek el és csak olyan külön követeléseket támasztanak, amelyek az önök messzebbmenő reakciós ét­vágyát elégítenék ki. Önöknek tudniillik ez a javaslat sem elég reakciós és bizonyos mérték­ben még reakciósabbat akarnak és szeretné­nek. Ha kell, ha kíváncsi rá Petrovácz képvi­selőtársam, igenis kimondom, hogy ha a köz­gyűlés választ érdekképviseleti tagokat, a megoldás igenis reakciósabb, mintha maga a testület választja a tagokat, mert ez már köz­vetett választás, az pedig közvetlen választás. (Petrovácz Gyula: Az autonómia! — Zaj a bal­középen.) Ha elfogadom, mint érdekképviseleti testü­letet és attól delegátusokat kérek törvényes alapon, akkor neon avatkozhatom bele a kivá­logatás!, kiválasztási jogába. Erről van szó. Ez tehát nem autonómikus. jog, amit ön akar, ha­nem a reakciónak még újabb biztosítéka, hogy mindenki, aki oda bekerül, meg legyen márto­gatva a reakciós szószban, hogy 100%-os meg­bízható támasza legyen a reakciónak. Erről van szó. En a magam részéről à szakasz törlését kí­vánom, csatlakozom ] ennél á szakasznál Far­kas István és társai javaslatához. De ha meg­maradna a szakasz, akkor igenis, jogot formá­lok arra, hogy a legnagyobb és a leghasznosabb dolgozó rétegnek, a munkásságnak is nyújtsa­nak megfelelő képviseletet. Lehetetlen, hogy mindenki kapjon képviseletet, csak éppen a munkásság nem. A miniszter úr azt mondja, — így érvelt az általános tárgyalás folyamán — hogy a munkásságot azért hagyta ki, mert a munkásságnak van külön politikai pártja és vannak pártszervezetei, a többinek nincs külön pártja és nincs külön érdekképviselete. Hát a polgári képviselő urakat sem a menny­országból (húzgálták le a padokba, hanem válasz­tották és vannak pártjaik és vannak különböző alakulataik, amelyek megmozdulnak választás idején és megfelelő módon, amennyire tudnak, érvényesítik akaratukat. Ez egy különleges jog, ez egy plusz, amit itt a törvényjavaslat nyújt. Ha tehát ez a plusz jár valakinek, akkor egé­szen természetesen jár a munkásságnak is, mint dolgozó rétegnek, mint dolgozó tömegnek, és ezért szintén csak csatlakozom Fábián Béla t. képviselőtársam gondolatmenetéhez, amely sze­rint a kisipar és a kiskereskedelem is méltóbb képviseletet kapjon. Van állítólag egy 100 tagú kisiparosmentő blokk a falakon belül, itt a Képviselőházban. (Fábián Béla: Csak papíron!) Ezt a blokkot én soha, sem m iféle formában megnyilatkozni nem láttam. (Fábián Béla: Csak gimplit csinál a kisiparosból!) Sohasem^ hallottam, hogy felszó­laltak volna a kisipar és a kiskereskedelem ér­dekében, valamely teher elhárítása, valamely könnyebbség kivívása érdekében. Kint a pódiu­mon a gyűléseken szavalnak (Fábián Béla: Jó

Next

/
Oldalképek
Tartalom