Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-363

Az országgyűlés képviselőházának 363. lönben kénytelen leszek a képviselő urakkal szemben szigorúbban fellépni és a mentelmi bi­zottsághoz való utasítást indítványozni. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: T. Ház! Hogyan lehetne apró kis bűntettesek am­nesztiájának nevezni ezt az általános kegyelmi elhatározást, aimikor egy évig terjedhető sza­badságvesztésibünteté&ek kategóriájára terjed ki, mégpedig a nélkül a korlátozás nélkül, (Propper Sándor: De a felét előbb le kell ülni!) amely ezt kizárólag a vétségekre szorítaná, ellenben egyik pontjában kifejezetten kiterjed a 92. $ alapján vétséggé korrekciónálizált bűn­tettekre nézve is. Lehet, hogy t. képviselőtár­sam ezeket is apró tolvajoknak nevezi, én azon­ban egyet tudok: iha megnézem azokat a szá­mokat, amelyeket a statisztika mutat, akkor lá­tom, hogy 1926-ban 20.659 szabadságvesztés­büntetést szabtak ki ebben az országban, ebből egy évnél hosszabb időtartamú csupán 1039, és látom, hogy évről-évre visszatérő szám az, hogy a szabadságvesztésibüntetések évi száma átlagban 20.000 és ebből az egy éven felüliek át­laga csak 1000. Megállapítom tehát, hogy az egy évre (kiszabott szabadságvesztésbüntetések számát figyelembe véve, 5% az, amelyre nem terjed ki az amnesztia és 95% az a kör, ame­lyen ez az amnesztia-rendelet felépül, és amely­nek óriási széles kiterjedésével ezreket és ezre­ket érint. Méltóztassék 20.000-re és 1000-re gon­dolni és nem csupán egy esztendőre gondolni, hanem az évek sorozatára, amelyre vonatkozó­lag kiterjed ez az amnesztia. Ezren és ezren kapják vissza szabadságukat, ezreknek és ez­reknek feje felől hárul el az erkölcsi és anyagi romlás veszedelme; ennek az amnesztiának ke­gye ezer és ezer magyar hajlékba süt be, ahova visszatér az erkölcsi megujihodás lehetősége és ahova visszatér a kenyérkereső. Ezzel az am­nesztiával kapcsolatban, amely a magyar nép ezreinek új életet nyit meg, amit rajtunk köve­tel Propper t. képviselőtársam; amely meg­nyugvást kelt minden erkölcsösen gondolkodó magyar emberben, de nem kelt egyúttal erköl­csi megrendülést a nemzetért aggódó lelkek­ben, mondom, ezzel az amnesztiával kapcsolat­ban kell, hogy minden magyar ember hódolat­tal meghajoljék a kormányzó úr Ő.főméltósága magas elhatározása előtt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől, a baloldalon és a középen.) Méltóztassanak tehát ezt a kérdést elválasz­tani attól, hogy vájjon miért és mennyiben fe­lelős ez a kormány. Ennek is állok elébe, ennek is szívesen megfelelek. Mert arról lehet szó, amit t. képviselőtársam mondott, hogy bizonyos hiedelemben voltak-e ők vagy sem és hogy tör­tént-e e tekintetben megtévesztés vagy — aho­gyan az egyik lap szerint, ugyancsak a fővá­rosi ünneprontó felszólalás során mondták — «becsapás» a kormány részéről? Ezzel szemben igen szívesen és könnyen tudok helyt állni. (Peyer Károly: Ezért az ünneprontásért helyt­állunk! — Kot h en stein Mór: Az amnesztia volt ünneprontó!) Elnök: Rothen stein képviselő urat rendre­utasítom. Kérem, méltóztassék csendben ma­radni ! Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: Ha t. képviselőtársam folytatja t a közbeszólásokat, meg vagyok győződve, hiába beszélnék órákon át, nem tudnám nem meggyőzni, hanem meg sem értetni képviselőtársammal azokat a kér­déseket, amelyeket én itt igen röviden, igen vi­lágosan és igen egyszerűen igyekeztem a t Ház előtt feltárni. T. Házi Ez a kormány sohasem játszott az ülése 1980 március 6-án, csütörtökön, 365 amnesztia kérdésével, alku tárgyává nem tette, aminthogy nem is tehette, mert az amnesztiát nem lehet követelni, csak önként lehet megadni. Az amnesztiának nincs erkölcsi jogosultsága, ha azt pártalku, vagy pártpolitikai szempontok tárgyává teszik. (Ügy van! jobbfelől.) Ez az amnesztia mindettől függetlenül jött létre. Soha senkivel nem tárgyaltam a legszorosabban vett illetékeseken kívül, az amnesztia kérdéséről és részleteiről. Egészen másról beszélgettem; hogy miről másról, arra nézve el fogom mondani és fel fogom olvasni azokat az intézkedéseket, amelyeket ebben a más tárgyban meg is tettem. A miniszterelnök úrnak és helyettesének kije­lentéseihez kapcsolják azt a vádat, hogy a kor­mány megtévesztette volna azokat a képviselő urakat, akik érdeklődtek, igen helyesen kife­jezve itt is, hogy nem összefüggésben a kor­mányzói jubiláris amnesztiával, bizonyos ad­minisztratív intézkedések iránt. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) A miniszterelnök úr és helyettese azt a ki­jelentést tették, hofv lesz amnesztia és ettől függetlenül kívánatos a szökésben lévők ügyé­nek adminisztratív úton való revíziója és hang­súlyozták mindketten mindkét alkalommal az egyéni elbírálás szükségességét. Aki az egyéni elbírálás szükségességét hangsúlyozza, az ezzel mindenki előtt világosan megmondotta, hogy az egyéni elbírálás alá kerülő ügyek az általános amnesztia keretében el nem intézhetők. Ez te­hát annyira világos, hogy ebbe mást belema­gyarázni csak rosszakarattal vagy — bocsána­tot kérek — olyan feledékenységgel lehet, amelyre vonatkozólag én nem tudom megadni egykönnyen a felmentést akkor, amikor ezzel a váddal egy ünnepélyes aktus alkalmával léptek a nyilvánosság elé. (Ügy van! jobbfelől.) Az adminisztratív intézkedések tekinteté­ben a bizottsági együttes tárgyaláson én tet­tem nyilatkozatot. Ott kifejtettem állásponto­mat és hangsúlyoztam, hogv semmi összefüg­gés sem időben, sem tartalomban ez intézkedés közt és a jubileumi alkalom és az általános amnesztia között nincsen. Hangsúlyoztam azonban azt is, hogy milyen intézkedéseket kezdtem és milyen intézkedéseket szándékozom folytatni és bevégezni. Hogy pedig ne vitatkoz­zunk azon, mik voltak azok az intézkedések, amelyeket tenni szándékoztam, bemutathatom a már január 2-án kelt rendelkezésemet, amely­ben — tehát jóval a bizonyos pártközi konfe­rencia előtt — utasítást adtam a királyi ügyész­ségnek, hogy írják össze és gyűjtsék össze mindazokat az ügyeket, amelyek külföldön tar­tózkodó szökevény bűntettesekre vonatkoznak és pedig kifejezetten abból a célból, amelyet azután most a legutóbb, február 13-án kiadott rendeletemben körvonalaztam. Itt utasítottam a kir. ügyészségeket, hogy a kimutatásokba felvett ügyeket az alábbi szempontok figyelem­bevételével vizsgálják át (olvassa): «1. Minde­nekelőtt meg kell állapítani, hogy a kimutatá­sokba felvett ügyek között nincsenek-e olya­nok, amelyekben a vád tárgyává tett bűncse­lekmények büntethetősége már a vád törvé­nyes címe szerint is elévült. 2. At kell vizsgálni az ügyeket abból a szempontból is, vájjon az eddig lefolytatott eljárás bizonyítási adatainak lelkiismeretes és tárgyilagos mérlegelése ala<pján megyannak-e az eredményesnek Ígérkező vádemelés előfel­tételei, vagy előrelátható, hogy a vádemelés, illetve a vád fenntartása esetében a szükséges terhelő bizonyítékok hiányában a terheltet nem lehet elítélni. 55*

Next

/
Oldalképek
Tartalom