Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-359

Az országgyűlés képviselőházának 359. ülése 1930 február 25-én, kedden. 273 helyzet, hogy egyes pártok önkényesen járnak el s úgy bírálják el a megválasztottak jogosultságát, ahogy jónak látják. Nem lehet azt mondani, hogy ezt rá lehetne bízni a bürokráciára, mert hiszen láttuk éppen a miniszter úr előbbi felszólalása kapcsán, hogy a központi önkormányzati bürokrácia és a főváros bürokráciája is mennyire laza, mennyire közömbösen veszi a nagy dolgokat is, mi pedig gyakorlatilag láttuk a megválasztottak mandátumainak elbírálásánál, (hogy mennyire belekapaszkodtak törvénytelen, látszatbeli dolgokba s mennyire nem vették figyelembe azokat a törvényes intézkedéseket sem, amelyeket egyes törvények tartalmaznak, másrészt pedig mennyire nem vették figyelembe a választójogi törvény végrehajtásánál^ azokat a miniszteri rendelkezéseket, végrehajtási utasításokat, amelyek azt célozzák, hogy a választópolgár minél könnyebben hozzájuthasson a maga jogához. Nyilvánvaló tehát, hogy ezt a szakaszt nem lehet elfogadni. Ezért kérem a t. Házat, méltóztassék az eredeti szöveggel szemben elfogadni a mi indítványunkat, amely azt célozza, hogy a törvényhatósági bizottság az elnököt is és a tagokat is az általános választások alapján megválasztott tagokból válassza meg, mert csak ez felel meg őszintén az önkormányzat elvének, csak ezen keresztül tud érvényesülni az Önkormányzat szelleme s csak ez lehet a garanciája annak, hogy ez a testület minden körülmények között jól fogja végezni a maga dolgát. Amúgy is nagyon szűkre van szabva minden jog ebben a törvényvaslatban, az önkormányzat jogköre minden területen szűkítve van. (Pakots József: Az Önkormányzat Trianonja!) Nyilvánvaló tehát, hogy amennyire lehetséges, ebben a szűk keretben... Elnök: Képviselő úr, lejárt a beszédideje! Farkas István: Kögtön befejezem, ... a törvényhozás hozzon olyan intézkedést, amely lehetővé teszi azt, hogy az önkormányzat szelleme ebben a kis szűkített keretben jobban tudjon érvényesülni. Kérem indítványom elfogadását! Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Gál Jenő! (Nincs jelen.) Elnök: A képviselő úr nincs itt! Indítványa töröltetik. Szólásra következik? Pitz Arthur jegyző: Baracs Marcell! Baracs Marcell: T. Képviselőház! A szóbanforgó szakasznak olyan [helyesbítését, vagy ha úgy tetszik: módosítását vagy szabatosítását óhajtanám szóvátenni, amelyre vonatkozóan indítvány nem terjesztetett elő, s éppen azért ennek a gondolatnak helyességéről elsősorban azt óhajtanám meggyőzni, aki ilyen indítvány előterjesztésére még joggal bír: magát a belügyminiszter urat. Az^ igazolóválasztmány választását illetőleg a törvényszakasz semmiféle intézkedést nem tartalmaz. Megtörténhetik tehát, hogy az igazolóválasztmányit több párt összeállása, szövetkezése következtében úgy alakították meg, hogy az igazolóválasztmány az ellentétes pártok, vagy azok valamelyike egyszerűen kihagyatik. Már pedig pont az igazolóválasztmánynál — talán jobban, mint a szakbizottságoknál — fontos az, hogy abban lehetőleg minden párt képviselve legyen, mert hiszen ez az Összetétel az, amely a sokszor bírósági jellegű döntéseknek e pártegyoldalúságtól való mentességét emberi előrelátás szerint biztosítani képes. Hiszen a gyakorlatban ez meg is történt. A mostani igazoló választmányt is a városnál úgy, úgymint a többig bizottmányokat, úgy állítattuk össze, a választás azzal az eredménynyel járt, hogy a pártok számarányukhoz képest delegáltak, és azután választotta meg a közgyűlés összesége az illető bizottságnak, tehát az igazolóválasztmánynak is a tagjait. Ez az egyetlen lehetőség, amely a közgyűlésen is, de az egyes bizottságokban is, különösen pedig olyan bizottságban, amely bírói funkcióval bír, a békülékenységnek, az igazságosságnak szellemét meghonosítja, amely kiemeli abból a pártegyoldalúságból, amely különben érdessé teszi a levegőt és amely a békés együttműködést a törvényhatóság kebelében lehetetlenné teszi. Nem szívesen utalok újból arra, hogy volt már egy ciklus, amelyben a többségi pártnak vagy pártoknak egyoldalú elgondolása az ellenzéket teljesen kirekesztette a bizottságokból. Ez azután igen természetesen nem volt alkalmas arra, hogy a pártok között az objektív, az egymásiránt előzékeny, az egymást^ megérteni akaró tárgyalási módot meghonosítsa, mert ez bizonyos hátratolódást, legkisebbítést jelent, amit pedig el kell kerülni. Hiszen a törvényhatósági bizottságban lehetőleg kerülni akarjuk a politikát, lehetőleg azt akarjuk, hogy a pártok együtt, vállvetve, egymás argumentumai^ iránt fogékonysággal, hajlamossággal, sőt szívesen győzessék meg magukat egy másik oldalról jövő jó gondolat, helyes eszme, találó argumentum által. Felfogásom szerint tehát, ha mi csakugyan r biztosítani akarjuk a fővárosi törvényhatóság jövő működésében azt a békülékeny séget, azt az engedékenységet, azt a kölcsönös respektabilitást, amelyet a most működő fővárosi törvényhatósági bizottságban éppen azzal tudtunk megteremteni, hogy az egész vonalon, az igazolóválasztmányban, az összes bizottságokban a beválasztást a pártok arányában eszközöltük, ha megint nem akarjuk ezt a lehetőséget csak idealiter is elhagyni, akkor intézményesen kell gondoskodnunk arról, hogy a mai — helyesnek is bizonyult — gyakorlat a jövőre nézve törvényintézkedéssel biztosíttassék. En tehát kérném a belügyminiszter urat, kegyeskednék fontolóra venni és azután maga indítványozni, hogy ia 12. $ második bekezdé-' sének egyik mondata úgy módosíttassék, hogy: «Az igazoló választmány nyolc tagját a törvényhatósági bizottság saját kebeléből arányos választási rendszer szerint választja». Kérem a belügyminiszter urat és a t. Házat, méltóztassék ezt a gondolatot fontolóra venni és megvalósítani. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Ház! Engem és azt hiszem, a Képviselőház minden egyes tagját, aki a legutóbbi városi közgyűlést figyelemmel kísérte, nagyon élénken megleptek a belügyminiszter űr szavai. Nagyon élénken meglepett az, hogy a belügyminiszter úr nyilatkozata szerint 1928. július havában a belügyminiszter úr Budapest székesfőváros közönségéhez, a polgármester úrhoz leiratot intézett, amely leiratban azt követelte, hogy Budapest székesfővárosában a nagy üzemek vezérigazgatója ne kaphasson több fizetést, mint a polgármester, a középüzemek vezérigazgató]a^ ne kaphasson több fizetést, mint az alpolgármester és a kisüzemek vezérigazgatója ne kaphasson több fizetést, mint a tanácsnok. Igazán mélységes megdöbbenéssel állunk itt azért, mert arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi lett ezzel a belügyminiszteri leirattal.