Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-359

Az országgyűlés képviselőházának 359. ülése 1930 februá,r 25-én, kedden. 261 önkormányzatot rendezik, az országos politika és az országos szerencsétlenség szempontjából felfogni és nem lehet azt mondani: kisebb lett az ország, legyen kisebb a főváros képviselete is. Igazmondás ez csak akkor volna, ha azzal a fájdalmas tünettel állanak szemben, hogy ez a lóváros a maga jelentőségében és különösen európai vonatkozásában lesüllyedt volna — akár lélekszámban, akár intézményeiben — a világvárosi színvonal alá. Méltóztassanak csak Nyugat felé tekinteni. Ott van Wien példája, ahol majdnem a külön államiságig mennek el, hogy ennek a világvárosnak jelentőségét fokozzák. En azt tartom, hogy Budapest világvárosi jelentőségének kulturális intézményeiben és közigazgatási berendezettségében való fokozása, nívójának megtartása olyan nagy érdeke ennek az országnak és ennek a városnak, hogy ezt így — hogy azt mondjam — megnyomorítani, mint ahogyan ez a törvényjavaslat az önkormányzat összetételében megkísérli, valóságos bűn és merénylet az ellen a nagy cél ellen, amelyet mindig fennen hirdettünk s amely kormányzati politikánkban is folyton-f oly vast jelentkezik: kultúrfölény t mutatni, kultúrfölényt teremteni, azt mutatni ennek a városnak összetételében, hogy jelentőségében semmi sem süllyedt. Miért kell tehát akkor ezt az erőművi beavatkozást^ alkalmazni 1 Miért nem akarják, hogy egy természetes szülés történjék? Miért kell idő előtt világra hozni egy olyan intézményt, amely a főváros továbbfejlődésének gyökere, miért kell ennek a születendő magzatnak egészségét az időelőttiséggel veszélyeztetni? A mélyen i miniszter úr ne arra méltóztassék gondolni, hogy itt van egy ( ellenzék, amely a javaslatot okvetetlenkedésből ellenzi, banem méltóztassék átérezni, hpgy ez nekünk szilárd meggyőződésünk s a főváros népe érdekében való hadakozásunk és felszólalásaink nívóssága azt mutatja, hogy mi kutatjuk és kérésük az okokat, amelyek ezt az álláspontot megerősítik s amelyek megmutatják a miniszter iirnak azt, hogy az ezen a vonalon való engedékenység nem jelenti még az alapgondolatnak elejtését sem. Vájjon árt-e az, ha mi ezt az álláspontot tesszük magunkévá és kérjük a miniszter urat, hogy engedjen ebben és ne fokozza le annak a tanácskozó testületnek a létszámát, legalább a szabadon választottak létszámát? Ha kis kiegészítéseket akar, nézetem szerint helytelenül és az önkormányzatot megsemmisítő módon, ha azt keresi és kutatja a miniszter úr, hogy miképpen egészítse ki, ám próbálkozzék, de ne fokozza le a szabadon választott bizottsági tagok számát, ne fokozza le a polgárságnak, a váró«* adózó és dolgozó lakosságának azt az akaratát, amely earv 250 tagból szabadon választott testületet eredményez. (Ügy van! a szélsőbaloldalon-) A mélyen tisztelt belügyminiszter úr az indokolásában nem hoz fel jelentős érvet ezzel az állásponttal szemben. A mélyen tisztelt belügyminiszter úr és a törvényjavaslat inkább csak olyan megközelítő és magyarázó kitételeket mond, azonban a dolog velejébe illő és intézményes erővel ható argumentációja nincs velünk szemben. Hiszen Budapest székesfőváros jelentőségének emelésiét egyrészt a^ tanácskozó testületnek tanácskozási módja, másrészt annak öszszetétele adja meg. A tanácskozás módjával szemben alkalmazott drákói rendszabályokról később fogunk beszélni, de az összetételről itt kell beszélni. S ha én azt mondom, hogy az Összetétel erőszakolt, a valódi akaratot lenyűgöző és kijátszó, akkor a mélyen t. miniszter úr ezzel szemben akképpen nem érvelhet, hogy egyszerűen azt mondja velünk szemben: az nem áll, ez egyszerűen egyoldalú elképzelés. — Nem elképzelés, mert van múltja ennek a gondolatnak, van jelene ennek a gondolatnak, és csak ez a gondolat adhatja meg azt a garanciális elemet, amelyet minden önkormányzatnak mutatnia kell. Ezt csak nem lehet tagadásba venni, mélyen t. belügyminiszter úr, hogy minden önkormányzatnak egyetlen guvernementális alapja van: az, ha garanciális elemet képez. Garanciális elemet egy ország alkotmányában s egy főváros igazgatásában és minden igazgatásban csak olyan intézmény alkot, amely önállóságában, akaratelhatározásának abban a szuverén megnyilatkozásában jelentkezik^ amelyet látunk mindenütt, ahol valódi önkormányzat^ van. Erről nem lehet szó akkor, ha egy önkormányzati berendezkedés azt mutatja, hogy egy operáció, egy kicirkalmozás szükséges ahhoz, hogy a mindenkori többség miképpen álljon elő. Ezt a többséget pedig következetesen felépíti a miniszter úr úgy, hogy már a kijelölőbizottságot akképpen állította öszsze, hogy ott a főpolgármesternek mindig többsége van, aki pedig a kormány megbízottja, és folytatja ezt a miniszter a törvényhatósági bizottság összetételénél, ahol a súlypont nem a szabadon választottakon van, mert ez csak a látszat, (Bródy Ernő: Ügy vanï) hiába mondja, hogy 140—150 tag olyan majoritás, amellyel uralkodhatok a szabadon választott többség. Nem, mert az a szabadon választott többség pártok szerint oszlik meg és ehhez jön a pártok szerint soha meg nem oszló elemek bevitele, amilyenek az érdekképviseleti tagok, valamint a hivatali állásoknál fogva és az örököstagságoknál fogva a kormánynak tetsző egyének. Nagyon jól számít a mélyen t. miniszter úr, amikor azt mondja, hogy: «En az állami akaratnak, az állami felsőbbségnek, az állami ellenőrzésnek olyan hatalmát akarom ezzel az önkormányzattal szemben biztosítani, amilyenre az önkormányzattal szemben szükségem van.» Itt egy őszinte vallomást kell tennem, amely megnehezíti a mi helyzetünket. Beismerem, hogy az autonómiának az a működése, amelyet most látok a városházán, nem kielégítő. Azt látom, — és bevallom, mint az Önkormányzatnak őszinte híve — hogy a pártok ilyen összetétele és pártf el vonulásoknak ilyen taxációja mellett nem működik az önkormányzat úgy, mint ahogyati azt egy szabad önkormányzatnak a híve és egy közjogi meggyőződéssel bíró olyan törvényhatósági bizottsági tag akarja, mint amilyennek csekély magamat is számítani bátor vagyok. De szerintem nem úgy kell ezt orvosolni, mint ahogyan azt a törvényjavaslat megkísérli. A törvényjavaslat nem az önkormányzatot javító módon, hanem az önkormányzatot megsemmisítő módon kívánja a korrektívumot, holott ezzel szemben egy szabad választási rendszer mellett és a szabadon választott tagoknak minden egyéb beavatkozást mellőző korrektívuma mellett kétségkívül azt a működést biztosítaná, amelyet egy szabad város szabad polgársága a maga vagyoni és jogi elhelyezkedése és berendezkedése alapján a jövőbe látó felelősség mellett elvégezni tud. Itt ellenkezőleg történik. A mélyen t. miniszter úr törvényjavaslata valósággal lefokozza ennek a tevékenységnek a lehetőségét, kiöli az ambíciót az emberekből. Higyjék meg, nincs olyan tanácsadó testület a világon, — ahol ambiciózusan foglalkozik valaki törvényalkotással, vagy közigazgatással — amelyben ugyanez a rendszer volna, mint itt, amely rendszer megüli a Képviselőház tanácskozásainak menetét és nívóját.^ amelyet pedig -az ambíciónak kellene fűteni. Nézzék meg azt a 39*