Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-351

4 Az országgyűlés képviselőházának sítanók és ott egy fürdőkerületet létesítenénk, akkor talán megindulhatna ez a koncepció. Azt értem ez alatt, hogy ezeket a területeket erre a célra rezerváljuk, hogy ott például ne épüljenek felhőkarcolók, ne épüljenek nagy bérkaszárnyák, szóval a parkjelleget tartsuk ott meg, s akkor talán még le tudunk nyúlni a Gellérthegyig és a többi fürdőig. De ha a Szent Gellértfürdő ott áll egy nagy forgalmú tér csúcspontján, akkor alkalmatlan arra, — bármilyen nagy; szerű is a vize, bármilyen kulturált és gyönyörű hely is — hogy egy külföldi ember ezt mint fürdőt és üdülőhelyet használhassa. Emlékszem, hogy tavaly is elintéztük itt a parlamentben a fürdőügyet. Tárgyaltunk egy fürdőjavaslatot. Annak is az volt a célja, hogy a magyar fürdőket fellendítsük. Azzal foglalkoztunk, hogy hogyan fogjuk a fürdővendégeket adminisztrálni, milyen adókat fizetnek majd a fürdővendégek, de a fürdőkérdést egy lépéssel sem vittük előre. Azok tehát, akik annyit beszélnek Budapestről, mint fürdővárosról, nem fognak előbbrejutni addig, amíg a főváros és a kormány egyetértéssel, ezt a dolgot dűlőre nem viszi, hiszen ezt sem a főváros külön, sem az állam külön nem fogja tudni megoldani. Azt mondják, hogyha fürdőváros volnánk, akkor az idegenforgalom is fejlődnék. Hiszen az idegenforgalom fejlesztése érdekében tényleg sok ankét volt, de a belügyminiszter úrral még odáig sem tudtunk eljutni, hogy a vízumkényszert megszüntesse, a külügyminiszter úrral pedig odáig sem jutottunk el, hogy a vízum drágaságát megszüntesse. (Seitovszky Béla belügyminiszter: Meglesz, képviselő úr!) Azért reklamálni sohasem árt, miniszter úr. {Derültség. — Scitovszky Béla belügyminiszter: Nem fog sokat jelenteni ebbol a szempontból! Bennünket sem tart vissza a vizűm attól; hogy elmenjünk valahova a külföldre!) Beszélünk fürdővárosról, beszélünk idegenforgalomról. Egyik irányban sem történik semmi. Pedig történhetnék valami az idegenforgalom érdekében. Ez a vízum kérdése, amely ott van a miniszter úr és a külügyminiszter úr kezében. Egy kis elhatározás, és mehetnénk ezzel is előre. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Megvan már, képviselő úr!)- De nem egészen. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Egészen megvan!) Itt segítségül kellene venni megint Bud János miniszter urat, mert Bud János most kereskedelemügyi miniszter. Itt a személy- és podgyásztarifáktekintetében külföldi vonatkozásban Ausztria és Olaszország példájára szintén lehetne bizonyos programmot kidolgozni, amely a külföldiek ideáramlását megkönnyítené. Ezek könnyebb dolgok, amelyek tényleg keresztülvihetők volnának. Igaz, hogy azt mondja a kereskedelemügyi miniszter úr, hogy amikor most a személyvonati tarifát emelik, a gyorsvonati tarifát pedig nem, ez nem akadályozza a külföldiek ideutazását, mert hiszen a külföldi nem jön személyvonaton, hanem rendesen gyorsvonaton. Nem olyan egyszerű a kérdés. Itt vannak azok a szervek, amelyeknek hivatásuk volna, hogy a külföldiek ideözönlését előmozdítsák. Ezek nagyrészben teljesítik is hivatásukat, de éppen a kormánynak teljesen paszszív magatartása ebben a kérdésben lehetetlenné tesz minden nagyobb lendületet. Fürdőváros Budapestből így sohasem lesz, idegenforgalomból így sohasem lesz semmi, uraim. Most olyan részhez jutok, amelyben a miniszter úrral sok tekintetben egyet fogok érteni. A törvényjavaslat az üzemek igazgatásával is foglalkozik. Én helyesnek tartom, hogy . ülése Í9e0 február 11-én, kedden. ez a kérdés most ennek a törvényjavaslatnak keretében valahogyan megoldáshoz, rendezéshez jut, e kérdés mellett azonban sokkal nagyobb problémával kell foglalkoznia a fővárosnak és mint felügyeleti hatóságnak, a kormánynak — majd mindjárt megmondom, miért — az üzemek fejlesztése tekintetében. Nem lehet ugyanis tovább titkolni, hogy a vízművek és az elektomos üzemek nagyrészt elavultak, másrészt ha a várható fogyasztási szaporulatra is számítunk, rövid idő múlva nem lesznek elegendő teljesítőképességűek. Hatalmas tőkékre lesz itt szüksége Budapest városának. Ezek a tőkék majdnem olyan nagyok, mint azok, amelyek az Államvasutak rekonstrukciójához lesznek szükségesek. En nem tartozom azok közé, akik azt hiszik, hogy a hágai egyezmény után könnyű szerrel lehet adósságokat csinálni és kölcsönöket felvenni. (Malasits Géza: A szándék mindenesetre megvan!) Mert ha megvizsgálom, hogy 1924 óta mi történt ebben a tekintetben, akkor meg kell állapítanom, hogy a helyzet csöppet sem rózsás. Ezt azért mondom el, mert ez összefügg az üzemekkel. 1924 óta Magyarország külföldön 1400 millió pengő kölcsönt vett fel, minden kölcsönt együttvéve számítva. 1924-ben Magyarország összes külföldi adósságai csak 1200 milliót tettek ki, vagyis több mint 100%-kal emelkedett azóta eladósodottságunk. Jelenleg külföldi tartozásból nálunk több mint 300 pengő esik egy főre. Ezzel szemben Csehországban 141 pengő, Romániában 290 pengő esik egy főre. Eladósodási fejkvótánk tehát nagyon kedvezőtlen. (Reischl Richárd: Van hitelünk!) Ha még tekintetbe veszem, hogy 1920 óta — nem 1924, hanem 1920 óta — kereskedelmi deficitünk 2000 millió pengőt tett ki, én is csak azt hangsúlyozhatom, hogy külföldi kölesönt ezentúl, ha nagy bajba jutni nem akarunk, csak produktív célokra lehet felvennünk. Azért említettem ezt itt fel és azért ajánlom a kormány figyelmébe a fővárosnak az üzemek fejlesztésével kapcsolatos tőkeszükségletét, hogy amikor a kormány megállapítja azokat a hitelkereteket, amelyeket a külföldről igénybe akar venni, a fővárosnak erre az igényére is legyen tekintettel. En helyeslem, — mint ahogyan az előbb mondottam — hogy a törvényjavaslat az üzemek adminisztrációjának kérdését igyekezik rendezni. Ki kell azonban jelentenem, hogy ebből csak akkor fog Budapest polgársága előnyt élvezni, ha a főváros is megteszi a maga dolgát az üzemkoncentráció, az üzemadminisztráció racionalizálása tekintetében és végre gondoskodik arról, hogy a főváros összes üzemei egy nagy átfogó gazdasági üzempolitikának legyenek alávetve. Ha ez, amit most ez a törvényjavaslat statuál, csak előjele annak a munkának, amelyet a főváros részéről, az autonómia részéről e tekintetben várunk, akkor azt hiszem, szép eredményekre lehet kilátás. En e tekintetben Ripka Ferenc főpolgármestertől sokat vártam, amikor a főpolgármesteri széket elfoglalta. Meg is indította a főpolgármester úr az üzemek ellen a vizsgálatok egész légióját. Ezeknek a vizsgálatoknak eredményei a mai napig nagyrészben ismeretlenek, az azokból levont konzekvenciák pedig irott malaszt maradtak. Es ebben a dologban zavarólag hatott a főpolgármester úrnak az az ambíciója, az a törekvése, az a nagy hibája, hogy a polgármesteri székre .pályázott. Erre még nem volt példa, hogy egy főpolgármester a polgármesteri székre pályázzék. Nem hiszem, hogy a vármegyékben lett volna példa arra, hogy a főispán az alispáni székre pályázott volna. Nincs ilyen precedensről tudomásom. (Krúdy Ferenc: Lesz!) Lesz? Most már a prece-