Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-354

130 Az országgyűlés képviselőházának 3, a kormány szükségesnek tart oda delegálni. Mi nagyon jól tudjuk a múltból, hogy rendsze­rint a három ember kijelölése akként történik, hogy tulajdonképpen a választás csak egy em­berre szólhat, mert a másik kettő csak a sta­tiszta szerepét szokta betölteni az ilyen kijelö­léseknél. A legbiztosabb és a leghelyesebb dolog az lenne, hogy ezt az állást, minthogy semmi szükség nincs rá, eltöröljék, vagy pedig ameny­nyiben m'ëgis a belügyminiszter úr fenn kí­vánja tartani, akkor teljesen az önkormány­zatra bízza azt, hogy kit kíván választás által ezzel a méltósággal felruházni és semmiféle in­ger enciát ne gyakoroljon a kormány a tekintet­ben, hogy a kijelölés által megkösse a törvény­hatóság kezét, hogy kit akar felruházni ezzel az állással. T. Ház! Ellenzem azonban a főpolgármes­teri intézményt, azért is, mert ma, amikor min­denki takarékosságról beszél, amikor minden gondolatunk az, hogyan lehetne az adóterhet csökkenteni és hol lehet megtakarításokat esz­közölni, akkor íme, itt adva van olyan lehető­ség, hogy nagy költséget lehetne megtakarítani azon a címen, hogy a főpolgármesteri állást nein szervezik meg s ennek folyományaképpen elmarad annak szükségessége, hogy kifej lesz­szék azt a nagy fiókminisztériumot vagy fiók­fővárost, amelyet maga a főpolgármester te­nyészt ki maga mellett, csak azért, hogy hatal­mát minél jobhan tudja érvényesíteni, minél jobban tudjon reprezentálni. Tisztán költségkímélés szempontjából is az az álláspontom, hogy ennek az állásnak betöl­tésére semmi, de semmi szükség nincs. A múlt­ban nagyon jól láttuk, nem is egyszer, hanem több ízben, hogy a főpolgármesteri állás és a polgármesteri állás egy kézben összpontosult s a főváros ügyeit akkor is nagyszerűen el lehe­tett látni. Semmiféle hátrány nem származott a főváros életére abból, hogy átmenetileg viagy ideiglenesen a főpolgármesteri állás nem volt betöltve. Ha a főpolgármesteri állást, mint intéz­ményt teljesen megszüntetjük, akkor óriási költséget tudunk megtakarítani, márpedig ma ezeket^ az összegeiket sokkal jobban tudjuk fel­használni, semmint annak a reprezentatív ál­lásnak fenntartására és a melléje delegált in­tézmények, hivatalok fenntartására. Akkor, amikor éppen az elmúlt héten, de e hét elején is, a főváros közönségének lelkét valósággal felzaklatták azok a botrányos álla­potok, amelyek itt a kórházak körül vannak, amikor azt látjuk, hogy a főváros a szülő nő­ket nem tudja a kórházakban elhelyezni, ami­kor a kórházakat nem tudja teljesen rendbe­hozni és európai nívóra felemelni, amikor az egész vonalon a legnyomorúságosabb állapotok vannak a fővárosiban; amikor' a főváros nem tudja a lakásszükséget kielégíteni és e téren feladatát betölteni, amikor az iskoláztatás te­rén még Budapest székesfővárosban is bajok vannak s egész tömeg analfabéta van, mert nem tudnak építeni, különösen a külső perifériákon, akkor egy embernek díszt és méltóságot adni a nélkül, hogy komoly állása, komoly hivatala, komoly ügyköre volna, — én ezt teljesen feles­legesnek és lehetetlennek tartom. Méltóztassék a takarékoskodást itt meg­kezdeni. Ez a helyes módja a takarékoskodás­nak, nem pedig az, hogy ott takarékoskodja­nak, ahol a kormányzat megkezdeTte, különösen az utóbbi időben, amikor a betegeken takaré­koskodnak, trachomásokat kidobnak a kórház­. ülése 1930 február 14.-én, pénteken. ból, elmebetegeket szélnek eresztenek, szülőnő­ket nem tudnak a kórházban elhelyezni. Senki sem fogja megérezni, senkinek sem fog fájni, hogy Budapest székesfőváros élén nem áll főpolgármester. Mondhatom, ez csak hasznára lesz a közületnek, mert kevesebb lesz egy hivatallal, amely ma még csak arra szol­gál, hogy a polgárok elintézés alá kerülő ügyeit még egy hivatalban megakasszák és még egy hivatal ügykörét beillesszük, hogy az emberek minél későbben jussanak az ügyek elintézé­séhez. Ezért tehát magamévá teszem azt az indít­ványt, amelyet szocialista képviselőtársaim­mal együtt magam is beterjesztettem, amely azt a célt szolgálja, hogy a7j teljes egészében, mint felesleges és mint költséges, töröltessék. Abban az esetben azonban, ha a kormány mégis ragaszkodnék a főpolgármesteri intéz­mény bevezetéséhez, a 7. § 2. bekezdését ki kell egészíteni s e tekintetben ajánlom elfogadásra azt a kiegészítő módosítást, amelyet beterjesz­tettünk s amely szerint megszűnik a főpolgár­mester megbízatása abban az esetben is, ha a törvényhatósági bizottság az összes választók * közül választott tagjainak kétharmad szótöbb­ségével a főpolgármester ténykedéseivel szem­ben bizalmatlanságát -nyilvánítja. (Usetty Béla: Labdázni?) Ha megérdemli, akkor igen, labdázni, hogy erősebb kifejezést ne használ­jak. Ha olyan főpolgármestere van a városnak, akivel szembenall a választóközönség bizalmából a törvényhatósági bizottságban helyet foglaló bizottsági tagok kétharmadrésze, s akiről nyil­vánvaló, hogy azért áll szemben, mert meg­akasztja a főváros ügykezelését azzal, hogy ott kötekedő vagy egyéb gátló tevékenységet fejt ki, akkor legalább is megkell adni azt a lehetőséget a főváros közönségének, hogy ilyen esetben meglegyen a visszahívás lehetősége, amely lehetővé teszi, hogy eltávolíttassák a főpolgármester a város éléről. Teljesen lehetet­lennek tartom ugyanis, hogy mikor ez a lehető­ség nincs meg, a kormány tisztán presztizs-kér­désből ragaszkodjék a főpolgármester ott­tartásához, amikor pedig a főpolgármester sze­mélye szembenall az egész törvényhatóság aka­ratával és ennek következményeképpen szem­benall az egész főváros választóközönségével. (Jánossy Gábor: Ilyen eset úgy sem fordulhat elő! — Usetty Béla előadó: A miniszter a fő­nök!) Ezért indítványozom, méltóztassék az egész 7. §-t töfrölni, amennyiben pedig ez az indítvá­nyom nem menne keresztül, akkor méltóztas­sék hozzájárulni ahhoz, hogy a második bekez­déshez pótlásként beadott indítványom fogad­tassák el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Farkas István! Farkas István': Az idő előrehaladottságára való tekintettel kérem a t. Házat, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy beszédemet a legkö­zelebbi ülésnapon mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e hozzájárulni, hogy a képviselő úr beszédét a legközelebbi ülésnapon mondhassa el? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a ha­tározatot. Az idő előrehaladottsága miatt a vitát meg­szakítom és előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket f. hó 18-án, kedden délelőtt 10 órakor tartsuk és an­nak napirendjére tűzessék ki a mai napiren-

Next

/
Oldalképek
Tartalom