Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-350

434 Az országgyűlés képviselőházának 350. ülése 1930 február 7-én, pénteken. hozott határozatok nem hajthatók végre. Kérdezem, milyen címen ül Buday Dezső képviselő úr és milyen címen ülnek a többi urak ott az igazgatóságban úgy, mintha itt minden rendben volna. (Petrovácz Gyula: Ez egyáltalában nem tartozik oda!) Igenis, odatartozik. (Petrováez Gyula: Ez nem tartozik oda! Ez magánjogi része a dolognak!) T. képviselőtársam, a főváros vagyona, akár vasút, akár épület, akár jog, igenis odatartozik! (Ernszt Sándor: Ez a rész nem tartozik ide!) — Igenis, idetartozik — mert a főváros vagyona a nemzet vagyonának egy része. (Ernszt Sándor: A főváros vagyona az, ami a fővárosé!) Ismétlém, a főváros vagyona a nemzet vagyonának egy része, legfeljebb az ön szemében és az ön pártjának szemében nem az, és lehet azt így elkótyavetyélni. (Ernszt Sándor: Nem kótyavetélte el senki! így nem lehet beszélni!) Én várom Ernszt képviselő úr felszólalását. (Ernszt Sándor: Ilyen beszéd nem járja! Ez nem parlament!) Bocsánatot kérek, én ítélem meg a magam beszédét, és hogy az parlamentáris-e, azt csak onnan az elnöki székből lehet megbírálni. Önnek ehhez semmi joga nincsen. (Petrovácz Gyula: Az, amiről a képviselő úr beszél, nem tartozik a fővárosi törvényjavaslathoz!) Nem tartozik? (Rothenstein Mór: Hát az elnököt is terrorizálni akarják? — Zaj.) Az üzemi kérdés ennek a fővárosi törvényjavaslatnak integráns része, és azért én a főváros legnagyobb üzemének kérdésével foglalkozhatom. (Folytonos zaj minden oldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urakat,^ hogy nyugalmukat megőrizni és a közbeszólásoktól tartózkodni méltóztassanak. Ami a képviselő úr felszólalását illeti, én nem találtam szükségesnek, hogy a képviselő urat figyelmeztessem arra, hogy eltért a tárgytól, mert hiszen a fővárosnak üzemei és vagyoni kérdései tárgyalhatók a fővárosi törvényjavaslattal kapcsolatban. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha a képviselő úr személyeskedéseket vagy sértéseket tartalmazó kijelentéseket tesz, akkor igenis, fogom figyelmeztetni a képviselő urat a hászabályok pontos betartására. Gál Jenő: A másra szimplicitásában úgy áll ez a kérdés, hogy a fővárosi törvényjavaslatnak elfogadása vagy el nem fogadása kérdésében igen fontos szempont az. hogy a felügyeleti jog gyakorlása mit jelent. Ha a mélyen t. belügyminiszter úr azt a javaslatot, amelyett itt inaugurál, majd ha törvény lesz belőle, úgy fogja maa-yarázni és úgy él vele, mint ahogyan élt a jelenleg érvényben levő törvénnyel a mostani szolgálatkész autónnmikus többség rendelkezésére, akkor rmm kérek az ilyen felügyeletből. Ez a rikító nélda is azt mutatia, hogy hiába van kodifikálva a felügyeleti jog, s hiába adja ki a miniszterelnök a maga rendeletét, hogy^ a kormány által való jóváhagyás megtörténtéig nem szabad a fővárost érintő vagyonnal rendelkezni, ha ennek végrehajtási szankciója nincs. Miért hever öt esztendő óta ez a megegyezés, ez a szerződés a belügyminisztériumban'? Hiszen még az is megtörtént, ami jellemző erre a közigazgatási rendszerre, hogy nem is a belügyminiszter úrhoz terjesztették fel, hanem először felterjesztették a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, és csak amikor a kereskedelemügyi miniszter úr azt mondotta, hogy: a főváros vagyonát érintő e kérdésben nem én határozok, mert én c«ak a közlekedés kommerciális és vasútpolitikai ügyeivel foglalkozom, a vagyoni kérdések azonban oda tartoznak a belügyminisztériumhoz, — csak akkor küldték át a belügy. minisztériumba. Azóta nincs elintézés, nem is lehet. Utasíttassa a mélyen t. belügyminiszter úr . a fővárost arra, hogy indítson pert a független bíróság előtt e vagyonok visszaszerzésére. Nekem nincs erre hatalmam. A miniszter úrnak azonban csak egy szavába, egy intézkedésébe kerül, s a független bíróság elé kerül ez az egész kérdés. Nem lehet és nem szabad megengendi, hogy a mai állapot fennmaradjon. Mert méltóztatik tudni, hogyan állunk ima a Beszkárt vagyonnal? Nagyon szeretném, ha e tekintetben is méltóztatnék nyilatkozni. A Budapesti Székesfővárosi Közlekedésügyi Rt., a Beszkárt, minden ellenérték nélkül kapta meg ezt a vasutat, a nélkül, hogy fizetett volna érte a város. Az ölébe hullott, csak tűrte és megengedte a Nova. alakulását. Ez benne az immorális: szemethúnyni az előtt, hogy mások óriási vagyonhoz jussanak, amely a főváros polgárságáé és lakosságáé. Állítom, hogy ennek a vagyonnak visszaszerzése s a főváros közönségére való átruházása a Nova. megsemmisülésével együtt, jelenti Budapest közlekedésének egészségessé tételét. Összehasonlításképpen arra szoktak hivatkozni, hogy például Bécsben drágább a közlekedés. Nézzék meg, hogy lekoldusodott város annak idején mit fizetett a megváltásért, emlékezzenek vissza, milyen súlyos milliókat adott a vasútiáért. Itt ellenben egy szerződést kötöttek, amellyel eldicsekedtek, hogy: nem fizetünk érte, idehullott ölünkbe ez a nagy vagyon még 1948 előtt. Valójában azonban drágán fizettük meg azt, mert megengedtük, hogy magáncélokra, magángazdagodásra, magánintézkedésre, részvénytársasági keretbe bujtatva, elvigyenek olyan vagyonokat, amelyek idetartoznak. Csak jellemzésül mondom t. Képviselőház, — méltóztassék erre az egy szempontra figyelni — hogy például a Beszkárt székházát, a Lipót körút 22. szám alatti házat, ahonnan igazgatták a vasutat, ahová befutott minden intézkedés, elvitte a Nova. Kérdezem: hogyan került hozzá, hogyan lehetett oda átengedni egy ilyen épületet, egy ilyen vagyonkomplexumot? Azután hogyan lehetett átengedni a Nová-nak mindazt, ami tartalékokban mutatkozott, olyan magyarázattal, hogy az a szerződés, amely 1948-ban lett volna likvidálandó, Jellinekék szerződése a fővárossal, amely szerződésre fi;tytyet sem hánytak, s amelyet a közgyűlés elé még azóta sem hoztak? Megengedem, hogy a főváros közgyűlést pótló tanácsa az átmeneti időkben intézkedhetett olyképpen, hogy előkészíthette ezt a kérdést, de a főváros közigazgatásának ujjáalkotása, az autonóm testületek töryényszerinti megalkotása óta, az alkotmányos éra, a közigazgatási bizottság élettartama alatt hogyan lehet az, hogy ez a kérdés a polgármester és a tanács útján sohasem került oda a főváros közgyűlése elé? Hogyan tűrheti ezt a belügyminiszter úr? Amikor a belügyminiszter úr a leiratában azt mondotta, hogy: «nem hagyom jóvá ennek a parcellának átírását, mert ingatlanról van szó, tessék előbb a közgyűlést megkérdezni», és a közgyűlés izzó hangulata akkor nem adta volna meg ennek a jóváhagyását, egyszerűen megfutamodtak és levették a kérdést a napirendről, s azóta ennek a parcellának ügye nem került oda. Legyen konzekvens a mélyen t. belügyminiszter úr és tanítsa ki azokat, akiket illet, arrahogy a törvény megtartása annyit is jelent, hogy csak közgyűlési határosat, minősített több-