Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-336

Az országgyűlés képviselőházának 336. annak a szellemnek, hogy nem akarják átvinni a köztudatba a becsületes, őszinte törvénymagyarázatot, a törvény becsületes végrehajtását, mert ha akarták volna, a vármegyei választásoknál mód nyílt volna rá. Mert ha senki más nem, én magam mutattam be adatokat és elismerte maga a belügyminiszter úr is, hogy igazat mondtam és ő állítólag intézkedett is. Az eredmény mégis az volt, hogy kétszínű szavazólappal szavaztak; az eredmény mégis az volt, hogy nekünk volt igazunk, akik feltártuk a dolgokat, de orvoslást kellő időben nem kaptunk. Ha felülről, az ország legfontosabb minisztériumába, (Jánossy Gábor: Mindegyik fontos! Nincs különbség! — Propper Sándor: Egynéhányat lehetne nélkülözni!) amelyik az ország közigazgatásának irányítására van hivatva, nem megy át egy átfogó egyetemes szellem, akkor természetes, hogy olyan lesz a közigazgatás is. Amilyen a feje, olyan a lába. Mert bizonyos dolog az, hogy itt nálunk nem ezzel a kérdéssel kellene foglalkozni, hanem mással. De mert belügyi igazgatásunk és egész igazgatásunk olyan, hogy csak arra van fejépítve, hogy biztosítsa ezt a párturalmat, egészen szemben áll az ország érdekeivel. (Jánossy Gábor: Nem! A törvény uralmát biztosítja, nem a párturalmat!) Nem a törvény uralmát, — most mutattam ki. Nem biztosította a t törvény uralmát, mert nem volt titkos szavazás a megyénél, nem lesz titkos szavazás egy csomó városban, noha a törvény elrendeli, mert ezt meghamisították kézzelfoghatóan, világosan és nem hajtották végre a belügyben úgy, amint végrehajtani kellett volna. En reklamálom, hogy hajtsák végre a törvényt, de nem hajtják végre. Reklamálom azt... Elnök: Képviselő úr kérem, méltóztassék a tárgynál maradni! Farkas István: Jánossy képviselő úr térített el. (Derültség-) Elnök: A szó most a képviselő urat illeti és nem Jánossy képviselő urat. (Jánossy Gábor: En nem térítettem el, inkább nagy gyönyörűséggel hallgattam okfejtéseit! — Derültség.) Farkas István: T. Ház! Nyilvánvaló, hogy itt hadjárat folyik az Önkormányzat ellen, hadjárat folyik a főváros ellen. Uraim, én nem ismerem el a miniszter jogát akikor, amikor itt tegnap egy interpelláció hangzott el és leleplezték a kormányt. (Jánossy Gábor: Ez is idetartozik a fővárosi törvényjavaslathoz?) Igen, ez is idetartozik. Amikor a kormányt leleplezték, hogy lapokat támogatott, amikor súlyos, nehéz per folyik az államtitkár ellen, amikor az ország ezer sebből vérzik, (Propper Sándor: Azért kell a hurok, hogy meg se lehessen mozdulni! — Jánossy Gábor: Mindenki annyit mozoghat, mint amennyi neki jól esik!) amikor a gazdasági élet pang, amikor tehát rettenetes, nyomorúságos állapot van az országban, amijkoir gazdaságilag és erkölcsileg lezüllött a közélet is: akkor nem a jogok megszorításával, nem az önkormányzat elkobzásával kellene foglalkozni, hanem azzal, hogyan állítsuk meg a gurulást azon a lejtőn, amelyen Magyarország e kormányzat révén elindult, hogyan emeljük fel az országot abból a kátyúból, amelybe a kormányzat juttatta és hogyan teremtsünk egészséges állapotokat. Mivel ez a javaslat sem szolgálja ezt a célt és mivel erre a javaslatra szükség nincs, mert választani kell, nem pedig meghosszabbítani a mandátumokat, azért én ezt a javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalonO Elnök: Szólásra következik? ülése 1929 december 6-án, pénteken. 39 Pakots József jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! A régi parlamenti szokás szerint nekem most az előttem szólóval vitatkoznom kellene, mert hiszen a vita, az érvek összecsapása az, ami az igazságot diadalra juttatja. Én azonban ennek kapcsán rögtön az elején konstatálom, hogy a legjellemzőbb arra a cselekedetre, amely most készül az önkormányzat ellen, az, hogy úgyszólván vita nélkül megy a dolog, ellenvélemény nélkül. Nincs, aki ezt a javaslatot védelmezné, noha egy csomó más pártállású olyan képviselő is ül itt a Képviselőházban, aki egyben fővárosi bizottsági tag is, akinek tehát ez a kérdés szív-ügye, legalább is annak kellene lenni, akinek ma itt volna a helye és itt kellene vitatkoznia: vagy támadni, vagy védelmezni a javaslatot, de valamilyen formában állást foglalni, hogy megmutassa, hogy legalább annyit mutasson a főváros közönségének, amelynek mandátumát köszönheti, hogy figyelemmel kíséri a főváros sorsát, törődik a fővárossal és érzékeny az olyan kérdések iránt, amelyek a fővárossal összefüggnek. (Jánossy Gábor: Még jöhetnek!) A helyzet az, hogy itt tárgyalunk egy javaslatot, amely a kisorsolt törvényhatósági bizottsági tagok mandátumát meghosszabbítja, amely tehát súlyos alkotmányjogi kérdés és az illető urak távollétükkel tündökölnek. Szeretnék vitába szállani valakivel vagy valakikkel, akik ezt a javaslatot védelmezik ilyen azonban nincsen. (Felkiáltások a középen: Az előadó!) Az előadó három perces beszédéből lejegyeztem egy-két mondatot, ezek azonban sajnos nem alkalmasak arra, hogy vele vitatkozzam, mert más formában ugyanazt mondják, amit a rövid lélegzetű indokolás mond. Szeretnék valakivel találkozni a vitában, aki ennek a javaslatnak védelmére kel, akinek vannak elfogadható érvei abban a tekintetben, hogy erre a javaslatra szükség van, hogy a mandátumokat meg kell hosszabbítani. Az eddig felszólalt szónokok ugyanis mind azt állították, hogy erre a javaslatra szükség nincs, hogy ez politikailag haszontalan és erkölcsileg el nem fogadható az, hogy lejárt mandátumot meghosszabbítsanak. A túlsó oldal a maga nagy mammuterejével még csak azt sem tartotta érdemesnek, hogy megvédelmezze ezt a javaslatot, vagy nem tudja megvédelmezni, úgyhogy a vita tulajdonképpen egyoldalú. Majd a végén, a szavazásnál az illető urak, akik a pártfegyelem alapján szavazni tartoznak, szavazni fognak, el fogják fogadni ezt a törvényjavaslatot, a többi urak pedig, akik más téren más álláspontot foglalnak el, idebent azonban vagy kormánypártiak, vagy kormányttámogató pártiak, szépen félre fognak vonulni, valamilyen más magánügyük lesz, amivel el lesznek foglalva, és nem fognak ebben a kérdésben állástfoglalni, úgyhogy a főváros közönsége majd homályban marad abban az irányban, vájjon kik azok, akik ezt a csúnya dolgot elkövették vele és azt elősegítették, kik azok, akik azt el akarták hárítani. T. Képviselőház! Az én felfogásom egyezik az előttem szólott képviselőtársaim felfogásával, hogy tudniillik erre a javaslatra semmiféle szükség nincs. Az 1924 : XXVI. te. elég világosan rendelkezik és ez egy még ma élő törvény. Ennek alapján a kisorsolt képviselőtestületi, illetve törvényhatósági bizottsági tagokat már 1928-ban újjá kellett volna választani. Akkor hoztak egy egyszakaszos törvényjavaslatot, az 1928 : XLIV. tc-et, amellyel egy esztendőre meghosszabbították a kisorsolt mandátumokat. Mi már akkor tiltakoztunk ez ellen