Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-349

4'20 Az országgyűlés képviselőházának è fogadóképesség adta meg, amely különböző felfogású, gondolkozású és érzésű embereket a magyar ideálok szolgálatában egyesíteni és a magyar ideálok szolgálatában asszimilálni bírt. (Rassay Károly: Régen volt! Ma már hazaáruló, aki nem fújja a követ! Ma már monopolizálva van a hazafiság és a bölcsesség. — Krisztián Imre: Egyesek is akarják monopolizálni! — Rassay Károly: Örüljön neki, az ön számára van monopolizálva.) Nem a demokrata, nem a szocialistapártofeat ajánlom a mélyen t. Képviselőház szíves figyelmébe és jóindulatába. Ha valaki ebben a Házban, úgy én mindenesetre kapitalista gazdasági alapon állok, politikailag pedig nincs kapcsolatom és összeköttetésem a parlamentnek egyetlen pártjával sem. Ami engem ebben a törvényjavaslatban érdekel, az kettő. Az egyik az, hogy az a törvényhozási hadjárat, amely a radikális irányzatokkal szemben érvényesül, a maga berendezkedéseivel lehetetlenné teszi a konzervatív irányzatok számára való érvényesülést is és nem marad más hátra, mint vagy valamely paktumra lépni és a kormánnyal megegyezni, vagy pedig, akinek ez nem tetszik, a közéletből visszavonulni. A másik, ami engem ebben a dologban érdekel, — és pedig általános nemzeti szempontból érdekel — az, hogy én károsnak ^ tartom az erőt és az energiát belső várak emelésére fordítani saját állampolgáraink egy részével szemben. Ne méltóztassanak sohasem elfelejteni, hogy az így emelt várakat, erősségeket t azután a felidézett ellenhatásokkal szemben állandóan védeni és fenntartani is kell. Az én nézetem szerint azt az erőt és energiát, amelyet a jelzett célra fordítunk, inkább arra kellene használnunk, hogy lemenjünk a néphez és ott a fórumon igyekezzünk meggyőzni a magunk igazáról és magunk mögé sorakoztatva, elvonni a talajt a radikális irányzatok érvényesülése elől. En megpróbáltam ezt a fővárosban is és tisztelettel jelenthetem, hogy nem is olyan túlságosan nehéz feladat. Bizonyos energia kell hozzá és azután olyan programm, amely nagyobb reménységet nyújt más pártok programmjában foglaltaknál annak az egyszerű polgárnak arra, hogy igyekezni fogunk jobbra fordítani a sorsát. Mondom tehát, nézetem szerint a védekezésnek ez az igazi módja. Ezzel szemben a törvényjavaslat félmegoldást ad: nem veszi el teljesen az autonómiát és nem vállal teljes felelősséget a főváros ügyeinek vitelére, másrészt azonban olyan berendezkedéseket létesít, amelyekben a jogok alanya, a választópolgárok összessége, a maga akaratát csak igen korlátozottan érvényesítheti. Meghagyja, mondom, a pártokat és megengedi azt, hogy ezek a pártok válasszanak polgármestert. Azonban nemcsak nekem, hanem még az előttem szólott Csák Károly t. képviselőtársamnak is aggályai voltak a miatt, hogy a főpolgármesteri állás és pozíció új kialakítása és különösen az új törvényhatósági bizottság szervezése után vájjon olyan egyensúlyi helyzet alakul-e majd ki, amelyben a polgármesternek egy koncepciózus várospolitika következetes érvényesítése mindenkor lehetővé válik vagy pedig kénytelen majd folytonos kompromisszumokkal megelégedni és ennélfogva állandóan félmegoldásokkal dolgozni. A tanácsi felelőtlenség intézményének, a városi tanácsnak _ megszüntetése igen helyes, de azt hiszem, teljes eredményt csak akkor érhet el, ha azt nem váltja fel egy más felelőtlenség, amely; annak következtében állhat elő, hogy a kormány, a főpolgármester útján, tehát köz.• ülése 1&30 február 6-án, csütörtökön. vetve és ezen közvetettség folytán az egyes konkrét esetekben szinte felismerhetetlenül és csupán csak sejthetőleg, állandó befolyást érvényesíthet az ügyintézésre. Azután igen érdekes rendelkezése ennek a törvényjavaslatnak az, hogy a választott törvényhatósági bizottságokra nézve a pártszervezkedést, a pártba való beállást szinte kötelezővé teszi. Legalább is igazi sansza a választásoknál csak a nagy, megszervezett pártoknak van. Nem kívánom, hogy félreértsenek. Teljesen méltányolom és elismerem a pártok szerepét a politikai életben; sőt továbbmegyek és azt mondom, hogy a magyar országos politikai élet legfőbb hiányát éppen abban látom, hogy ez a politikai élet nem tudott kifejleszteni olyan pártokat, (Zaj a szélsőbaloldalon. — Friedrich István: Nem lehet! A szolgabíró urak nem engedik!) amelyeket nem a kormány teremt, de amelyek magukból termelik ki a változó kormányokat. (Berki Gyula: Kiskőrösön bolsevista gyűlés volt. Tessék elolvasni a programmjukat! — Friedrich István: Elég szomorú! — Berki Gyula: Szomorú, de így van. — Zaj.) Elnök: Berki Gyula képviselő urat kérem, maradjon csendben. (Friedrich István: Mást mondtak nekem képviselőtársaim. — Berki Gyula és Meskó Zoltán közbeszólnak.) Ügy" Berki Gyula, mint Meskó Zoltán képviselő urakat kérem, maradjanak csendben. Kállay Tibor: Azt ihiszem azonban, nem hunyhatunk teljesen szemet a merev pártszervezetek hátrányaival szemben sem. En részemről nem tudok helyeselni olyan intézkedést, amely a pártszervezeten kívül való érvényesülést úgyszólván lehetetlenné teszi. Hiszen ne méltóztassanak elfelejteni, hogy maga a listás választás is már a pártszervezetnek kedvez. Ezenkívül az, hogy kerületenként ezer ajánló kell, továbbá az a körülmény, hogy szavazólapokkal, szavazócédulákkal szavaznak, f kétségkívül azoknak a pártoknak biztosít előnyt, amelyek megfelelő adminisztratív apparátussal és a szükséges anyagi eszközökkel rendelkeznek, ezeknek a nehéz és költséges munkálatoknak lebonyolítására. Ennek betetőzése azonban nézetem szerint az, hogy a fővárosi javaslat értelmében a listán lévő képviselő nem a reá adott szavazatok aránya szerint kerül be a megválasztottak közé, hanem csak a pártokra szavaznak és így bármily nagy is az ő egyéni súlya a választóközönség előtt, a szerint a kijelölés szerint érvényesül, melyet pártja eszközöl. így rendelkezik ugyanaz a törvény, mely a másik oldalon a nemválaszïtott tagokra nézve, különösen az örököstagokra nézve ennek az örököstagságnak a biztosításával, tehát a leghatályosahb eszközzel adja meg a módot és lehetőséget a tagoknak arra, hogyha nem akarnak, pártkötelékbe ne lépjenek. Mondom tehát, ezt az elgondolást nem értem; számolnom kell azonban azzal a helyzettel, hogy a választott képviselőre nézve ez a törvény a pártkötelékbevaló tartozást úgyszólván kötelezővé ;teszi. Mármost nem egy nyugati példából azt látjuk, hogy az ilyen túlmerev pártszervezet, az ilyen berendezkedés mennyire leszállíthatja az egyes képviselő súlyát és jelentőségét a pártszervezet súlyával és jelentőségével szemben. Már pedig ne feledjük el, hogy a pártszervezet nemcsak politikusokból áll, hanem mentül nehezebb és komplikáltabbá válnak az adminisztratív teendők, fizetett tisztviselőkből is. Ezeknek a fizetett tisz viselőknek, párttitkár oknak és legjobb esetben még az elnöknek intézkedései válnak jelentősekké; ők azok, akik intézik az ügye-