Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-346

302 Az országgyűlés képviselőházának S% 6. ülése 1930 január 31-én, pénteken. a többi között azt mondotta, hogy az autonómia folyik a nemzet szuverenitásából. Ezzel szemben az igen t. belügyminiszter úr kioktatja az előadót egy a Pesti Naplóban megjelent cikkében, hogy az autonómia mindig csak annyi és mindig csak olyan, amennyit és amilyent a hatalom, a mindenkori hatalom megenged. Ez tehát nem azonos, sőt nagyon is ellentétben van azzal, (amit a t. előadó úr mondott. Igaz, az sem igen könnyen érthető, hogy az előadó úr, amikor nagyon helyesen állapítja meg, hogy az autonómia folyik a nemzet szuverenitásából, síkra száll egy olyan törvényjavaslat érdekében, amelynek 107 szakasza közül egyik sem mutatja azt, hogy az előadó úr intenciója szerint van ez a törvényjavaslat (megalkotva. Inkább lehet megállapítani, — amint azt a t. belügyminiszter úr mondotta és ahogyan hasonlóképpen a miniszterelnök úr is nyilatkozott e tekintetben — hogy az állja meg nálunk a helyét, hogy mindig csak annyi szabad mozgást engedünk az autonómiának, amennyit mint ezidőszerint korlátlan hatalom, a magunk részéről jónak találunk. Ha végignézünk ezen a törvényjavaslaton, akkor az egész vonalon azt lehet látni, hogy ebben az a tendencia érvényesül, hogy még az a kis szabad mozgás is, amely most a városházán megvan, szemet szúr a belügvminiszter úrnak, a mai kormányzati rendszernek, mert hiszen csupa szűkítés az a reformjavaslat, amelyről most tanácskozunk. Ha ezt az idegen szót: «reform» analizálni akarnók, akkor szintén meg kellene állapítanunk azt, hogy reform csak a haladás jegyében történhetik. Reform az, amely visszafelé törekszik, amely abból a kevésből, abból a kevés jogból, amelyet eddig a főváros élvezett, még elvon a nélkül, hogy meg tudnók indokolni, legalább is a nélkül, hogy ennek a parlamentnek többsége, minisztere meg tudná indokolni annak szükségességét, hogy miért kell szűkíteni azt a szabad mozgást, amely ezidőszerint a városházán fennáll? Nem lehet azt mondani, hogy a főváros törvényhatósági bizottsága működésével lehetetlenné tette azt, hogy továbbra is úgy működjék, mint eddig. Sőt ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy az a két nagy párt, amely a főváros törvényhatósági bizottságában működik, egymással Jóformán nemes versengést folytat, hop^ a főváros érdekében minél többet tudjon létrehozni, minél többet tudjon Budapest közönségének adni és hogy minél jobban fejlődhessen maga a főváros. De úgy látszik, ez az, ami az igen t. belügyi kormányzatnak nem igen van inyére, máskülönben nem lehetne megérteni mindazokat a rendelkezéseket, amelyek eltobén a törvényjavaslatban találhatók. A t. belügyminiszter úr cikkében egy más helyen azt mondja, hogy a törvényhatóságoknak és így Budapest fővárosának is a törvényhozótestület szabja meg a működési körét. Ez a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, 107 szakaszt tartalmaz, és ha úgy volna, amint a belügyminiszter úr mondja, akkor azt kellene gondolni, hogyha tehát a főváros törvényhatósági bizottsága ennek a 107 szakasznak alapján működik, akkor neki baja a miniszterekkel vagy más hatóságokkal soha nem lehet. De nem így van, mert e 107 szakasz mögött vannak rendelkezések, amelyek azt mondják, hogyha ennek vagy annak a szakasznak értelmében a törvényhatósági bizottság határoz, akkor ezt a határozatot végrehajtás előtt (minden esetben fel kell terjeszteni a belügyminiszter úrhoz jóváhagyás végett. Ha már a törvényhozótestület autonómiát ad, akkor a szakaszokban f oglalt rendelkezéseknek az volna a feladata, hogyha ezeken a kereteken belül a törvényhatóság, a főváros határoz, akkor a meghozott határozatnak már életbe is kellene lépnie. Ez volna autonómia. De nem mondható autonómiának az, ha a határozatokat végrehajtás előtt fel kell terjeszteni vagy a belügyminiszterhez vagy a kereskedelemügyi miniszterhez vagy a pénzügyiminiszterhez és ezek húzhatják a dolgot, ahogy nekik tetszik. A huza-vonát, úgy gondolom, nem az a terminus eredményezi, amely ki van kötve, hogy azon belül a miniszternek válaszolnia kell, mert ha nem válaszol, akkor végre lehet hajtani azt a határozatot, hanem abban, hogy ad választ, ami nem is válasz, de mindenesetre életjelt ad, a terminus újból kezdődhetik és így ezt az ügyet a miniszter úr, ha akarja, — láttunk arra már ismételten több példát — évekig húzhatja. Evekig is eltarthat így, míar valamely ügy végrehajtásra kerülhet, ha ugyanakkor már nem volna felesleges, mert az idő halad, az nem áll meg. Ami ma helyes és jó és amit ma ezért határoznak el, az már egy év múlva esetleg idejét multa és ha egy év után megjön végre a miniszter úr végleges döntése, akkor már nem volna célszerű annak a határozatnak végrehajtásához ragaszkodni. Kérdem, milyen autonómia az, amely mellett megtörténhetik a következő eset? Emlékszem arra, — már régebben történt — hogy a főváros törvényhatósági bizottsága elhatározta egyszer, hogy az újév alkalmából az altiszteknek gratifikációt szavaz meg. Itt volt az újév, a polgármester ezeket a gratifikációkat folyósította, de azután lejött a imagas belügyi kormánytól a leirat, hogy nem járul hozzá. Így néz ki a fővárosnál az autonómia. Ha azután azért, mert ezek a dolgok nincsenek rendben, mert ez nem lehet jó, mert ez csak a főváros ártalmára lehet, jön a miniszter úr egy reformjavaslattal, akkor az embernek azt kellene hinnie, hogy ez tényleg a haladás jegyében kiküszöböli mindezeket a dolgokat, (Esztergályos János: Hogyan jön össze a belügyminiszter úr és a haladás?) és a jövőben a kornak inkább megfelelő törvény fog intézkedni. Ha a fővárosi törvényhatóság összetételét nézzük, akkor az új törvényjavaslatban a múlttal szemben semmiféle haladást nem bírunk megállapítani. Hiszen végre itt volna már az ideje, hogy a főváros közönségének testületébe is csak választás útján és csak egyenlő választó

1 jog alapján juthassanak be reprezentánsok, mert ha választás útján kívánja is a javaslat az örökös tagokat és az érdekképviseleti tagokat megválasztani, akkor is rá kell mutatni^ hogy ez nem olyan választás, amilyen választási módot egy fővárosban 1930-ban joggal meg lehetne kívánni. Ha nem a főváros közönsége az, amely megválasztj örökös tagokat és az érdekképviseleti tagokat, akkor az már nem egyenes választás, akkor ez már megrostált és nem közvetlen választói jog, amelyet csak azok gyakorolnak, akik ennek a törvényjavaslatnak alapján hivatva volnának ezeket az örökös tagokat és érdekképviseleti tagokat megválasztani. Ha a főváros közönségének testületét általános titkos választójog alapján választják is meg, akkor e mellett a kormány a választási geometriával, a választókerületek beosztásával, a névjegyzékek összeállításával, hogy úgy mondjam, biztosíthatja a maga előjogait. Miért van mindamellett az, hogy ez a törvényjavaslat fenntartja azt a szabályt is, hogy a határozatokat csak akkor lehet végrehajtani, ha az illetékes miniszter azokat jóváhagyja? Hiszen a választókerületeket úgy oszthatják be, hogy abból az ez-