Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-342

Az országgyűlés képviselőházának ÈU&. azonban olyan akcióban, amely az országra nézve igen súlyos kárt és. igen súlyos hátrányt okoz. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Majd a bíróság megállapítja!) Olyan belügyminisz­ter, akinek nincsen meg a kellő kritikai érzéke, akinek nincsen meg a kellő judiciuma, ne vál­lalkozzék ilyen felelősségteljes állás betöltésére, az. magánüzleteit és magánvásárlásait elintéz­heti, ellenben az állam ügyeinek kezelését ne vegye gondjaiba. A belügyminiszter úr úgy tünteti fel most megint a dolgot, mintha ő nem tudott volna az egész Titán-féle bútorakcióról. Ezzel szemben állítom, hogy igenis tudott, mert az a beadvány kellő időben került a belügyminiszter úrhoz, és ha a belügyminiszter ; úr ; látta és tudta, hogy itt, megint arról^ a vállalatról van szó, amely­ben ő igazgatósági elnök volt, ha el akarta volna kerülni a személyével kapcsolatos ezeket a feltevéseket, akkor első kötelessége lett volna, hogy ezt az akciót megakadályozza és a rendőr­tisztviselőket és^ a rendőrlegénységet ilyen kellemetlen hátrányos üzlet megkötésébe nem viszi bele. Ismétlem, azért tartottam szükségesnek fel­olvasni ezt a kötlevelet, (Scitovszky Béla bel­ügyminiszter: Sablon!) amelyet a belügyminisz­ter úr által kedvezményezett vállalat javára aláírattak, hogy kitűnjék az, hogy ilyen ked­vezményes feltételek mellett nem lehet szó arról, hogy atyailag gondoskodott volna, és így ez a legrútabb visszaélés azokkal az emberek­kel szemben, akiknek illetménye igenis a bel­ügyminiszter úr kezében van. (Zaj:) Elnök: A képviselő urat újabban használt sértő kifejezéseért rendreutasítom és figyelmez­tetem, hogyha hasonlókép folytatja, kénytelen leszek erélyesebben intézkedni. (Helyeslés jobb­felŐl.) Györki Imre: A belügyminiszter úr most úgy tünteti fel a dolgot, hogy csak később, két véletlen eset következtében jutott abba a hely­zetbe, hogy a Titán bútorüzletét megtekint­hesse. (Scitovszky Béla belügyminiszter: így van!) Ezzel szemben áll az, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Amit mondtam!), amit már interpellációmban előadtam, hogy a kiállítást megtekintette, (Scitovszky Béla belügyminisz­ter: Nem tagadtam!) tehát ott is alkalma és módja lett volna a belügyminiszter úrnak, hogy azt lefújja és megakadályozza a rendőr­legénységet, hogy egy ránézve káros üzletbe belevigyék. Tisztába vagyok azzal, t. belügyminiszter úr, hogy az ön ottmaradása vagy ott nem ma­radása nem az én szavazatomon múlik és nem azon, hogy tudomásul veszem-e azt a választ, amelyet adott, igen vagy nem. Tisztában va­gyok ezzel, az én etikai felfogásom azonban, ismétlem, az, hogy olyan ember, aki ilyenekét elkövet, nem maradhat a belügyminiszteri székben. (Nagy zaj és mozgás a jobboldalon. — Farkas István: Uraim csak üzleteskedjenek, csak dicsőítsék!) Ebben a tekintetben még megerősít felfogá­somban az igen t. miniszterelnök úr véleménye, aki a közeli napokban egy folyóirat részére in­terjút adott, és amelyben a panamákkal kap­csolatosan véleményét a következőkben össze­gezte (olvassa): «Panamákról esett szó. Ki­vizsgáltam, lehet, hogy maradtak fedetlen rész­letek, de ahol visszaélést láttam, ott intézked­tem. Néha úgy intézkedtem, hogy kellő bizonyí­ték sem volt a kezemben, csak éppen gyanús volt a dolog. A mellett nagyon óvatos vagyok. Azt tartöm, hogy valamely intézkedés vágy sze­ülése 1929 december 18-án, szerdán. 210 mélycsere akkor is szükséges, ha kézzelfogható bizonyítékunk nincs.» >«- T. Képviselőház! T. belügyminiszter úr és t. miniszterelnök úr! Itt ez az üzlet és ez az akció az építéstől kezdve a bútorakcióig már több, anini gyanús. (Ellenmondások a jobbolda­lon.) Itt már igenis sokkal messzebb kell menni. (Zaj a jobboldalon. — Peyer Károly: Miért vá­lasztotta éppen ezt az egy céget! Hát ez a kér­dés! Ott van a Thék, ott van egy csomó aszta­loscég, előkelő régi százéves cégek. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Peyer képviselő urat kérem, maradjon csendben. (Zaj a jobboldalon.) Csendet kérek a jobboldalon. (Krisztián Imre közbeszól.) Krisztián képviselő urat is kérem, maradjon csendben. (Zaj.) Györki Imre: Itt a miniszter úrnak minden óvatossága mellett is igenis elérkezett az ideje, hogy a személycserét megcsinálja, mert ha más esetben azt mondja, hogy akkor is meg kell csinálni, ha kézzelfogható bizonyíték nincs, még inkább meg kell tenni akkor, ha ilyen súlyos és kézzelfogható bizonyítékok is van­nak. A választ nem veszem tudomásul. (Helyes­lés a szélsőbaloldalon. — Zaj a baloldalon.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a miniszter úr válaszát tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik. — Farkas István: Álljanak fel a szállítók!) Többség. A Ház a választ tudomásul vette. (Élénk felkiáltások jobbfelől: Éljen a bel­ügyminiszter. — Felkiáltások a szélsőbalolda­lon: Titánpárt! — Peyer Károly: Ezzel nincs a dolog befejezve! — Farkas Gyula közbeszól.) Következik Bródy Ernő képviselő úr inter­pellációja a belügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat,.szíveskedjék az inter­pelláció szövegét felolvasni. Perlaki György jegyző (olvassa): «Inter­pelláció a m. kir. belügyminiszter úrhoz. 1 Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a Nyíregyházán 1929. december 10-én meg­tartott megyei városi képviselőtestületi válasz­tás alkalmával az összes ellenzéki szavazatokat érvénytelenítették : és ezzel megakadályozták azt, hogy az ellenzéki többség ereje szerint érvé­nyesüljön. 2. Tudja-e a belügyminiszter úr, hogy az ellenzéki többség jogfosztása folytán a kor­mánypárti törpe kisebbség jelöltjeit jelentették ki érvényesen megválasztottaknak? 3. Haj­landó-e a belügyminiszter úr törvényben meg­állapított jogánál fogva intézkedni aziránt, hogy addig is, míg az illetékes fórumok az egész választás és az^ összes megválasztottak ellen be­adott felszólalást elbírálják, ez a képviselőtes­tület semmi hatósági funkciót ne gyakoroljon és így legelsősorban a december 23-ára kitűzött tisztújítás elhalasztassék? Budapest, 1929. évi december hó 17-én. — Dr. Bródy Ernő országgyűlési képviselő.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Bródy Ernő: T. Képviselőház! Nyíregyhá­zán 1929 december 10-én volt a városi képviselő­testületi választás. Ebből az alkalomból (Hall­juk! Halljuk! a jobboldalon.) leszavazott 4745 választó, akiknek szavazatai közül 3168-at ér­vénytelenítettek és csak 1577­et mondottak ki érvényesnek. A választáson a kisgazdák, polgá­rok és munkások blokkj demokrata blokk négy kerületben 100%-ban és három kerületben 80%-ban győzött, (Fábián Béla: Papíron!) papí­ron. Mégis az összes szavazólapokat megsemmi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom