Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-342

208 Az országgyűlés képviselőházának 842. ülése 1929 december 18-án, szerdán. mondja: «A hitelbiztonság helyzete nem javul. Az utolsó évek átlagában, szeptember hónapban fordult elő a legkevesebb fizetésképtelenség, s az üzleti élet ilyen alakulása érthető. Az idén azonban szeptemberben a fizetésképtelenségek száma magasabb volt, mint akár júliusban, akár augusztusban és közel háromszor akkora volt, mint a múlt év szeptemberében. Október hónapban a fizetésképtelenségi esetek száma 158-ról 204-re ment, a passzívumok összege szeptemberben 6'8. millió pengő, októberben már 11'1 millió pengő. A váltó-óvatol ások száma ijesztő mértékben nő, 52'9%-kal.» Nem elég ez? Még mindig nem elég? A miniszter úr megint fel fog állani, meg fog engem vigasztalni és azt fogja mondani, hogy minden lehetőt el fog követni. Inkább ne mondjon semmit a miniszter úr! Ne vigasztalja a kereskedőket — cselekedjék már egyszer és mondja meg, hogy a kamattörvények módosítása a kereskedőkre nézve a legelső feladat Mit szól a mélyen t. kereskedelemügyi kormány, ha megnézi azt a statisztikát, amely a kereskedelem támogatására hivatott bankok mérlegeit mutatja? Itt azt láthatja a mélyen t. miniszter úr, hogy míg a magyar kereskedővilág sírbahanyatlik és elpusztul s a gondtól és kíntól nem tud létezni, addig azok a bankok, amelyek az ő istápolásukra s az egészséges hitelélet kifejlesztésre volnának itt, hogyan kövérednek és gazdagodnak. Nézze meg a mélyen t. miniszter úr a kereskedelmünkről és iparunkról szóló hivatalos kamarai jelentésben, hogy a budapesti tíz bank jövedelme a múlt évihez képest 25.63 millióról 32.72 millióra emelkedett. 27 százalékkal növekedett tehát a bankok jövedelme akkor, amikor a gondjaikra bízott magyar kereskedelem elpusztult, tönkrement s a kereskedők földönfutókká lettek. Hát ebbe nem lehet .belenézni? Nemcsak a kereskedelemügyi miniszter úrnak, hanem az egész kormánynak Ibele kell ebbe látni és azt kell mondani, hogy fel kell emelni a földről ezeket az embereket. Mert ha pusztulni hagyják őket, akkor ne higyje a mélyen tisztelt miniszter úr, hogy ön, akár a pénzügyminiszter úrral egyetértésiben is, adómérséklés éket és adóbehajtási kíméleteket rendelhet el. Nem lesz értelme sem a kíméletnek, sem a mérsékletnek, mert egy fillért sem fognak tudni fizetni a földönfutó', koldussá tett kereskedők, iparosok és alkalmazottak. Azt hiszem, ezeknél a számioknál világosabban beszélni teljesen lehetetlen. Ezek a számok ^azt mutatják, hogy itt kézzelfogható nyomorúsággal állunk szemben, nem is szólva arról, hogy ha megnéznék az öngyilkosok statisztikáját, látnák, hogy a kereskedők, az iparosok, a tönkrement emberek hogyan ugrálnák a Dunába, hogyan vetik el maguktól az életet. Méreg, forgópisztoly úgy járja, hogy már közönséges napiesemény, amely felett a reggeli kávénál csak továbblapoz az olvasó. Pedig mennyi sorstragédia húzódik meg ezekben! Egy ideig, t. miniszter úr, ezek egyéni bajok. Egy ideig. De amikor a járvány már ekkora méreteket Ölt, itt már izolálással ön nem fog segíthetni. A kereskedővilág, a kereskedői testületek, a kereskedői tömegek és adóalany-tömegek ellene forldulnak ennek az irányzatnak és azt mondják: a türelemnek is van határa. Mert nem elegendő, ha itt egy interpelláció keretében az ember visszhangot ad ezeknek. Próbálják ínég, próbálja meg a miniszter úr a közvetlen érintkezést. Próbálja . meg a megkérdezést, meglátja, megesik o iszíve, meg kell, hogy essék a szíve és kétségbe kell esnie a magyar jövendő felett, a magyar gazdasági élet jövendője felett, ha ezt az osztályt, ezt az annyit tűrt, szenvedett, verejtékező osztályt meg nem kíméli és meg nem segití. Középiparosok, kereskedők kopogtatnak a bankok ajtaján éls azt mondják: «Uram, nézd meg, itt az üzletem. Nekem nincs ingatlanom, nekem csak üzletem van és becsületes nevem: segíts meg.» És ha a mélyen t. miniszter úr a Kereskedelmi Bankban, a Hitelbankban, az Országos Központi Takarékban, a Leszámítoló Bankban, vagy a Pesti Első Hazaiban egyetlenegy ilyen kereskedői váltót mutat nekem, amelyet tisztes kamatra eszkomptáltak, akkor meg fogom követni ezért az interpellációért a miniszter urat. De én állítom és bebizonyítom, hogy ez így van: soha egyetlenegy kereskedelmi váltó hitelre nem számíthat, amely közép-, vagy kisebb kereskedőtől származik, hanem annak vagy kis, törpebankhoz kell elmennie, vagy vidéki bankhoz, s ha ön megkérdezi a vidéki bankigazgatót, az azt mondja: «Nem bírok neki adni 14% -on alul, mert én 8-at, meg 10-et fizetek a nagybanknak.» Ez a circulus vitiosus, ez az egészségtelen hitelélet az, a mibe bele kell pusztulnia nemcsak a kereskedővilágnak, hanem az egész magyar társadalomnak is, h a ezen nem segítünk. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Szíveskedjék beszédét befejezni! Gál Jenő: Mélyen t. Képviselőház! Ezekben csak egy reflektor fényével akartam rávilágítani a helyzetre s egy mementót akartam mutatni, hogy álljon meg a mélyen t. kormány ezen a végzetes úton. Folyton beruházásokról és hasznos befektetésekről beszélnek. Majd rávilágítunk arra is a következő félórában, hogy ezek elfecsérelt milliók, ezek nem hasznot hajtók és nem segítőeszközök. En pedig azt kérem, hogy a kereskedő-osztályt, a földön fetrengő, megbukott, inzólvenciában, csődben -sinylődő kereskedő-osztályt, — amely csak kétféle: egyik az, amely nyíltan fizetésképtelen, a másik. amely titokban fizetésképtelen — ezt a szemérmesen szegény osztályt emeljék fel és mentsék meg bennük, ha mást nem, az ország adóalanyait, mert különben az urak végzetes pusztulást készítenek elő. Elnök: A keresiked elem ügyi miniszter úr kivan szólni. Bud János kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház! őszintén megvallva, gondolko^ dóban vagyok, hogy válaszoljak-e tulaj donképen az elhangzott interpellációra. Hogy gondolkodóban vagyok, annak oka az, hogy az igen t. képviselő úr előre azt a nyilatkozatot tette: tudja, mit válaszol a miniszter s az őt nem fogja megnyugtatni. Ilyen körülmények között fel kell tennem a kérdést, hogy miért intézte hozzám ezt az interpellációt? De másrészt gondolkodóba kell esnem azért is, mert egészen határozottan mást vártam az interpellációtól. En egyrészt azt vártam az interpellációból, hogy a képviselő urat. érdekelni fogja, mik a kereskedelmi kormányzat elhatározásai és szándékai ebben a tekintetben, másrészt pedig reméltem azt is. hogy talán ő is fog gondolatokkal szolgálni. Sajnos mindkettőt nélkülöztem ebben az interpellációban. Én megszoktam azt az igen t. képviselő úr részéről, aki egyike nagyon kiváló jogászainknak, hogy interpellációját is mindig úgy tartja, mintha legalább is egy periratot terjesztene