Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-341
Az országgyűlés képviselőházának 3U1. Bródy Ernő: Siralomház! — Jánossy Gábor: Miért volna siralomház?' — Szilágyi Lajos: Munkakerülők. — Jánossy Gábor: Hogyan lehet ezé mondani ? ! — j Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez parlament?! Ez Ház?! — Szilágyi Lajos: Csak egy páran dolgozunk! — Bródy Ernő: Miért fizetik a képviselőket?} Kérem a képviselő urakat, maradjanak csendben! (Rassay Károly: Ez az egyetlen kötelességük! — Friedrich István: Ez dicséretes dolog!) Sem a szónok, sem az elnök nem beszélhet, csak a kép viselő, urak szólnak közbe! Ez nem tárgyalási rend *és nem a házszabályok megtartása! Méltóztassanak csendben maradni! (Friedrich István: Házszabályok vannak, az bizonyos!) Baracs Marcell: Talán nem sértem sem a parlament méltóságát, sem a parlamenti ildomosságot, ha annak a szomorúságom meggyőződésemnek adok kifejezést, amelyet legjobban talán költőnk szavaival illusztrálhatnék, hogy itt a Házban él «... fajulva tengés Olcsó időnek hasztalan soka,» ott pedig a városházán az élet «vérben, érben a vidám kerengés, Egy szebb jövendő biztos záloga.» (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) (Friedrich István: No, Jánossy! — Jánossy Gábor: Színigazság, amit mond! Elfogadom! — Friedrich István: Előbb engem ezért rendreutasítottak!) Elnök: Csendet kérek! Baracs Marcell: Büszkéknek és boldogoknak kellene tehát lennünk, ^ hogy van egy törvényhatóság, amelyet polgári tudás, szorgalom, becsület, közéleti Önzetlenség, felelősségérzés képesített és képesít arra, hogy kötelességét állammal s polgáraival széniben egyaránt hűségesen teljesítse. (Jánossy Gábor: Aláírom! — Sándor Pál: Akkor miért változtatnak rajta?) E felismerések után azonban egyenes gondolkodással csak arra az eredményre lehet jutni, hogyha foglalkozunk is Budapest főváros közigazgatása és gazdálkodása technikájának reformjával, nincs semmi szükség arra, hogy ezt az alkalmat felhasználjuk a jelenlegi, történelmi alapon felfejlődött és kitűnően működő törvényhatósági szervezet fel forgatására, (Rassay Károly: így van! — Gáspárdy Elemér: Na, na!) nincs semmi ok arra és nincs semmi okos'ság abban, hogyha egyszer felismertük, hogy egy autonómia helyes, életképe's működésének előfeltétele az, hogy a népakaratnak legyen kifejezője keletkezésében és egész működésében, akkor elmessük vagy lazítsuk az összefüggést a törvényhatósági bizottság szervezete és a polgárság akarata közö'tt. Még érteném, ha ezt az alkalmat arra akarnák felhasználni, hogy ezt az alapgondolatot, ennek a helyes alapgondolatnak a tényezőit szilárdítsák, szilárdítsák olyanformán, hogy a jelenlegi törvényhatósági bizottsági szervezetből kiküszöbölnék az egyéb jogcímeken benn ülőket és csak azokra bíznák, akiknek a polgárság maga adja választás útján a bizalmat. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Annak azonban semmi értelme, — vagy nagyon sok értelme van — (Rassay Károly: Ez az!) ha eltépjük az összefüggést a főváros közönsége és a főváros képviselőtestülete között, ha mindent elkövetünk, hogy a választópolgárság akaratának megnyilvánulását a választásokon megnehezítsük, meghiúsítsuk, legalább is eltorzítsuk (Bródy Ernő: ülése 1929 december 17-én, kedden. 165 Meghamisítsuk!) és végeredményben elmegyünk még odáig is, hogy a választásokon megnyilvánult polgári akaratot a törvényihatóság ügyeinek intézésében már eleve csak egy statisztának a szerepére korlátozzuk. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: Csalás!) A törvényjavaslat nemcsak ezt teszi meg, hanem még tovább megy. A törvényjavaslat nemcsak a főváros közönsége és képviselőtestülete közötti összefüggést forgatja fel, hanem egyúttal meglazítja a fővárosi tisztviselőnek az autonómiától való lelki függését is. Nem elégszik meg azzal, hogy a kormány ellenőrző, felügyelő jogát szigorítja, hanem a kormány akaratát becsempészi az ügyek érdemleges elintézésébe is. A város gazdálkodását alkalmul veszi arra, hogy kormány körül szerzett érdemek jutalmazására használja fel. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A törvényjavaslat bénítja a bírálatot, korlátozza az ellenőrzést, (Gáspárdy Elemér: Sőt kiterjeszti!) — nem a felülről jövő, hanem a törvényhatósági bizottság és a polgármester részéről való ellenőrzést korlátozza, főleg pedig a törvényhatósági bizottság ellenőrző működését — letompítja a főváros polgáraiban az elvhűséget, megjutalmazza, prémiumot ad a szolgalelkűségnek, és alkalmas arra is, hogy a gazdálkodás erkölcsi érinthetetlenségét is bizonyos elhomályosításoknak tegye ki. (Rassay Károly: Szóval, erdőbe visz bennünket!) Ha hasonlattal akarnék élni, akkor azt mondanám: ma a főváros autonómiája egy életerővel előremenetelő, előrehaladó folyam és a kormány ezzel a törvényjavaslattal ezt a folyamot akarja menetelében megakadályozni, megakasztani és nem törődik azzal, hogy a megakasztott folyamnak helyén közéleti mocsár keletkezhetik. (Ügy van! Ügy van! a széls őbaloldalon.) T. Ház! En nagyon nagyra tartom a mi belügyminiszterünknek azt az egyéni sajátosságát, hogy ő a gyakorlati erőszakosságokra is szereti a doktriner magyarázatot, az elméleti igazolást megkeresni és megtalálni. Azzal a szemrehányással szemben, hogy a fővárosnak ma élő, jól és helyesen élő, r hasznosan és becsületesen dolgozó autonómiáját tönkreteszi ez a javaslat, a belügyminiszter úr azzal válaszol... (Zaj a baloldalon. — Sándor Pál: Hogy lehet ezt tagadni? Ezt nem lehet tagadni! — Jánossy Gábor: Hogy lehet állítani? Ügy lehet tagadni, ahogyan lehet állítani! —- Sándor Pál: Számokkal lehet igazolni! — Elnök csenget.) Bizonyítani fogom t. képviselőtársamnak, (Jánossy Gábor: Ezt várom!) akinek fogékonysága van az igazság iránt és remélem, hogy ezt a fogékonyságot az általános igazság iránt nem fogja majd a pártszempont elnémítani. (Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) A mi belügyminiszterünk arra utal, hogy az önkormányzat nem öncél, és minden önkormányzat tartozik azokkal a keretekkel beérni, (Gáspárdy Elemér: Ez az!) amelyek közé őt a törvényhozás szorítja. Ha a belügyminiszter úr ezzel merőben csak annyit akar mondani, hogy a törvényhozás szuverén és a meghozott törvényeknek magát mindenki alávetni tartozik, akkor jogilag tökéletesen igazat mondott. De a jogi igazoltság még nem jelent erkölcsi és nem jelent történelmi igazoltságot: (Rassay Károly: Es jogtudományi igazoltságot sem!) Legyen szabad a kérdést egy hasonlattal megvilágítanom: ha Herostrates véletlenül belügyminiszter lett volna Efezusban és az efezusi parlamenttel határoztatta volna el Artemis templomának felégettetéisét, úgy a belügyminiszter Herostrates a közönséges bűncselek26*
