Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-341
156 Àz országgyűlés képviselőházának zoltnak tekinteni méltóztassék. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Helyeslés ) A Ház tehát az interpelláció előterjesztésének elmulasztását igazolta. Napirendünk szerint következik a Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló törvényjavaslat (írom. 865, 880) folytatólagos tárgyalása. Ki a következő szónok! Perlaki György jegyző: Gróf Hunyady Ferenc! Gr. Hunyady Ferenc: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt bárki az itt tárgyalás alatt álló törvényjavaslat lényegéhez hozzászólhat, el kell döntenie önmagában egy kérdést. Ez a kérdés, amely a magyar közéletben immár évtizedek óta forog, úgy hangzik, hogy az ország közigazgatásában az autonómiának, vagy a centralizációnak híve-e az illető és hogy az ősi magyar alkotmányjog alapján a magyar nemzet ősi tulajdonságaiból kifejlődött önkormányzati hatáskörök leépítését vagy fenntartását tartja-e az ország érdekében állónaki (Szilágyi Lajos: Ez a törvényjavaslat zűrzavaros! Hogy ez mi, azt senki sem tudja!) Sajnos, azt hiszem, eléggé világos. — A magam részéről ebből az alkalomból is vallomást akarok tenni az önkormányzati elv mellett. Nem óhajtok ennek az immár évtizedes vitának kiemelkedőbb mozzanatairól megemlékezni, vagy a szembenálló tételeket itt mérlegelni. Egyszerűen ki akarom jelenteni, hogy amint az egész emberi társadalom összes államalakulatainál helyesnek tartom a hatalom megosztásának elvét, ugyanúgy fokozottabb mértékben tartom ezt hasznosnak hazánkban, ahol a történelem fejlődése is azt bizonyítja, hogy a végrehajtó hatalomnak megoszlása a magyar nemzeti géniusznak megfelel. A területi autonómia a magyar nemzet katonai és közjogi küzdelmeiben egyaránt jelentős szerepet játszott a múltban és szerény véleményem szerint nagyon fontos ezerepet fog játszani a jövőben is, amikor az egyéni iniciativákat és az egyéni különbségeket elfojtó centralizmussal és etatizmussal szemben meg fog kelleni védenie egészséges társatalmi különállóságát. Ma, amikor egy teljesen egészségtelen hipertrofiában szenvedő állami hatalom már nemcsak a közélet terem óhajt kizárólagos jogokat gyakorolni, hanem minden egyéb téren is, így a közgazdaság- terén is az egészséges iniciativ megmozdulásoklat elfojtani törekszik, fokozott jelentőséggel bír az a körülmény, hogy az állam végrehajtó hatalmának jelentékeny része nem közvetlen, az állam túlfejlődött miniszteriális szerveinek befolyása alatt áll, hanem a polgárság közvetlen befolyásától függő önkormányzati szervek által gyaikoroltatik. Az egyéni jogok, az egyéni felelősség, az egyéni kezdeményezés, amely az állam életében mindinkább kialakul, beleszorul, beléniélyed az önkormányzatba és véleményem szerint egy egészséges és erős önkormány zati élet hozhatja csak meg az individializmusnak erősödését és ezáltal az ország közigazgatására nehezedő nyomás alóli felszabadulást. Éppen azért a főváros közigazgatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál ezzel a javaslattal kizárólag az autonómia szempontjából fogok foglalkozni és töreikvésem kizárólag az, hogy az autonómia gondolatát szolgálhassam és az autonómiai jogokat szerény képességemhez képest megvédhessem. Ennek a törvényjavaslatnak politikai el%1. ülése 1929 december 17-én, kedden. gondolásával és x>olitikai tartalmával a lehetőséghez képest foglalkozni fogok. Az én pártomnak a főváros közönsége bizalmából mandátumot nyert kiváló tagjai, intenzive foglalkoztak ennek a törvényjavaslatnak politikai részével a bizottságban és fognak vele foglalkozni kétségkívül a plénum előtt is, részükről tehát joggal érhetne engem szemrehányás, ha beleavatkoznám ebbe a kérdésbe. Ügy hiszem ^azonban és meg vagyok róla győződve, hogy ők is csak örömmel veszik, ha az általuk is nagyratartott és az általuk is megvédelmezett autonómiának szolgálatában emel szót egy vidéki képviselő. Én tehát a tulajdonképpeni politikával csak annyiban fogok . foglalkozni, amennyire a törvényjavaslatban foglalt adminisztratív intézkedésekből ez szükségszerűen folyik. Mielőtt azonban a törvényjavaslatnak tulajdonképpeni bírálatához fognék, kénytelen vagyok megemlékezni a belügyminszter úr taktikájáról, (Szilágyi Lajos: Halljuk! Halljuk!) amely megnyilvánult ennek a törvényavaslatnak beterjesztése alkalmával, és amely hasonló ahhoz a taktikához, amely az 1929 : XXX. te. benyújtásánál is megnyilvánult. A mélyen t. belügyminiszter r úr, aki a vezetése alatt álló minisztérium évtizedes tapasztalataira és kiváló szakemberek tudására támaszkodhatok, olyan előadói tervezetet nyújtott be, amelyet íme a törvényjavaslat bizottsági szövegében igazán csak részleteiben láthatunk viszont. Egészen kétségtelen, hogy az első előadói tervezet és az itt fekvő törvényjavaslat szövege között a különbség óriási. Már most el tudom azt képzelni, habár igen nehezen, hogy egy miniszternek; egy ilyen fontos törvényjavaslat céljaira és irányelveire nézve nincsen meg a megalapozott és megállapodott nézete s el tudom képzelni, habár igen nehezen, hogy a rendelkezésre álló adminisztratív apparátus által egy ilyen törvénynek csak a kereteit akarja elkészíteni, hogy tartalommal azt a törvényhozás bölcsesége telítse meg. Ez a törvényjavaslat azonban nem ilyen kerettörvény. Azt is el tudom képzelni, hogy egy törvényjavaslatot olyan rosszul készítenek elő, hogy az a kritika tüzében néhány percig sem tud megállni ^éppúgy, mint ahogy e törvényjavaslatnak előadói tervezete a kritikának napfényében percek alatt olvadt széjjel, változott meg és^ vált teljesen felismerhetetlenné. De én igazán túlmagasra, sokkal többre becsülöm a belügyminisztérium kiváló szakembereinek tudását, semhogy feltételezzem, hogy egy gondatlan, felületes és a kritikával szemben védhetetlen törvénytervezettel akartak volna előállani;, bár mindenesetre ez az észleletet indokoló egyik hipotézis leihet. A másik hipotézis az, hogy a belügyminiszter úr egy szerinte alaposan előkészített, gondos törvényterviezetet nyújtott be, amely véleményét és felfogását híven tükrözi vissza, de túlgyenge volt ahhoz, hogy a megnyilvánuló helyes kritikával szemben azt megvédje ós így meghátrálva, belenyugodott abba, hogy a saját jobb belátásával szem'ben ez a törvényjavaslat immár kétszer teljesen átdolgoztassék. (Szilágyi Lajos: Nekünk meg az a panaszunk, hogy a leglényegesebb dolgokban nem engedett a belügyminiszter úr! — Zaj.) De ha ez sem áll fenn, akkor arra gondolok, hogy az előadói tervezetet ebben a formában bizonyos célzattal terjesztették elő, szá^ mítottak a közben kirobbanó elégedetlenség megnyilvánulására és bizonyos kiszámított taktika következtében jártak el így. Arra kell