Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-340

144 Az országgyűlés képviselőházának 31*0. ülése 1929 december 13-án, pénteken. meggondolás tárgyává kell tenni, vájjon tovább álljuk-e ezt a retenetes szomorú és majdnem azt kell mondanom, bennünket ideáljainkban demorizáló küzdelmet, amelynek eredményét mindig a kormányzati többség és a kormánvzati terror akadályozza meg. Ez a javaslat maga a jogfosztások egész sorozata. Helyesen és jól mutatott reá a kisebbségi vélemény előadója, hogy a kormányzat itt olyan rendszert inaugurál, amelynek szomorú emléke van ebben az országban. A bolsevista rendszer hűséges és kitűnő lemásolói azok a kodifikátorok, akik ezt a javaslatot megszerkesztették, mert ennek célja és lényege az, hngy a kisebbségből többséget alkosson, (Igaz! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy a kisebbségi terror uralkodjék a többségi közvélemény felett. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Már a vármegyei törvényjavaslatnál is rámutatott az ellenzék arra a végzetes veszedelemre, amely a javaslat törvényerőre emelkedésével be fog következni. Hangoztatta, hogy oly ellenállóképességet törnek le n, nemzet lelkéből és erejéből, amely ellenállókénességre az elkövetkezendő időkben nagy szükség lehet. Kossuth mondotta az emigrációban, hogy a municipium lerombolása egyenlő a nemzetgvilkolással. Kossuth Lajosnak az önkormányzatról igen klasszikus megnyilatkozásai vannak. (Fábián Béla: Kossuth csak egy szobor, az urak pedig élnek.) Kossuth akkor, amikor Magyarország egy teljesen idegen centralista nyomás alatt vergődött, az emigrációban nézte a magvar nemzet vergődését és szomorú életét. Már akkor figyelmeztetett arra, hogy virtuális, régi, ősi jogait a nemzetnek meg kell óvnia, mert ezeken a jogokon lehet majd újra feltámadnia egy elbukott és elnyomott nemzetnek, ö határozta meg klasszikusan az Önkormányzat jelentőségét, mondván, hogy az önkormányzatnak a népképviseleti akarat szabad kifolyásának kell lennie, és csak ott van igazi alkotmányosság, ahol ez érvényesül. Alkotmányosságról beszélni ma nálunk, Magyarországon merő fikció és talán naivitás^ is. A kormány maga is egészen cinikusan állapítja meg azt, hogy neki nem célja az alkotmányosság, és a törvényjavaslatnak parlamenti vitáját jellemzően harangozta be az egységespárt tegnapi értekezleten gróf Bethlen István miniszterelnök úr megnvilatkozása, (Halljuk! a balés a szélsőhalnldalon.) aki a következőket jelentette ki: ((Szilágyi Lajos: Az előadónak ismertetnie kellett volna, hogy tegnan miben állapodtak meg. mert kár nyitott aitókat döngetni. — Fábián Béla: Zárt ajtókat döngetünk. Becsukták az összes ajtókat. — Br. Podmanïczky Endre: Nyitva voltak az ajtók. Fábián Béla: Pártfegyelem alá helyezték a kén viselőket, akik a bizottságban a miniszter ellen szavaztak. Nem maradt nyitott ajtó! A kisülést is becsukták!) A miniszterelnök úr először egy konkrét vádat hangoztatott, amellyel alá akarja támasztani £ jogfosztásoknak azt a sorozatát, amely érvényesül ebben a törvényjavaslatban, azt mondván, hogy Budapesten indult meg a kommunista mozgalom, és hogy ennek a szomorú, gvászos és végzetes uralomnak visszajövétele ellen megvédték az országot, azért tartotta szükségesnek, hogy ezzel a törvényjavaslattal ajándékozzon meg bennünket. Ismét a kommunizmus rémét festi tehát elénk. Ebből a morális tőkéből él az egész politikai rendszer. Elfelejti az igen t. miniszterelnök úr, hogy épDen ennek a demokratikus polgárságnak, amelynek mi képviselői vagyunk, egyik vezérlő szelleme volt az, aki a kommunizmusnak elkövetkezendő veszedelmét jó előre megjósolta, (Ügy van! a baloldalon.) tehát egy városi politikus, olyan városi politikus, aki 30 éven keresztül a városi közélet fórumán harcolt a kispolgári jogokért és a demokráciáért. Ö volt az, aki megérezte és megsejtette a világtörténelmi konvulziókból kisugárzó ama végzetes, sötét veszedelmet, amely már jelentkezett keleten az orosz politika, a cár izmus szerencsétlen és sötét tanulságaként. A bolsevizmusnak ez a megérzése és az ellene való védekezésre szóló felhívás, innen a demokratikus baloldalról hangzott el először, tehát éppen ezzel a demokratikus baloldallal szemben nem kell megvédeni ilyen jogfosztó törvényjavaslattal a fővárost a t. miniszter úrnak és a t. kormányelnök úrnak, és nem kell megvédenie vele szemben a nemzetet, mert hiszen a legtragikusabb és^ a legveszedelmesebb korszakban éppen a polgári demokrácia vezére volt kénytelen elmenekülni a kommunizmus és a forradalmak elől. ö volt az a férfiú, akinek hisztériás agyréme rovására írták a bolsevizmus megjósolását. Amikor tehát a többségi oárt a maga bolsevistaellenes kormányzati politikáját jogfosztó és polgári jogokat megnyirbáló javaslatával akarja biztosítani, akkor gondoljon arra, hogy ne velünk szemben érvényesítse ezt, és ne a polgári társadalommal szemben, amely mindig legerősebb támasza volt a nemzeti konszolidációnak, a nemzeti javaknak, azoknak az erkölcsi nagy tőkéknek, amelyek a nemzeti lélek ősforrásából fakadnak. Azt mondja továbbá a t. miniszterelnök úr, hogy két jelszó az, amely mindenkire nagy befolyást szokott gyakorolni. Az egyik az autonómia, amely szó mögé bújnak és amelyet noli me tangere-nek tekintenek, amelyhez nem szabad hozzányúlnia semmiféle magyar politikusnak. Azt mondja, annyi autonómia van, amenvnyit az államhatalom és a törvényhozás koncedál. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez a diktátori fölény és az a cinizmus, amely megnyilvánul a t. kormányelnök úr megnyilatkozásában, és amely a régi magyar joggal, az ősi alkotmányossággal ellentétben van, mutatja, hogy mennyire végzetes lejtőre jutott a kormány. Maga sem érzi már, hogyan megy a jogfosztás terén előre és előre, maga sem tudja, hogy elveszti teljesen az alkotmányosság leggyengébb alapját is, már a diktátornak egészen közömbös és érzéketlen lelkületével intézi az ország sorsát. Vakmerőség ez a törvényjavaslat azért is, mert olyan várossal, olyan fővárossal szemben próbál előre preventív intézkedéseket tenni, hogy a maga szabad, öncélú, ragyogó életét pe élhesse, amely város a nemzet életében majdnem azt kell mondanom, az a lobogó, amely a magyar kultúrának fenséges gondolatait méltán képviseli az egész világon. Engedje meg nekem a t. miniszter úr. hogy én, aki falusi születésű ember vagyok, állapíthassam meg azt, hogyha Budapestet kivennék Magyarország egészéből, akkor a magyar kultúra igen fogyatékosan jelentkeznék a külföld előtt, akkor nem nagyon dicsekedhetnénk azzal a kultúrfölénnyel, amelyre építjük a magunk igazságának érvényesítését. Budapest óriási aránya és fejlődése, az a kultúrbőség. amelyik itt fel van halmozva, igazán nem szolgál rá arra a mostoha, kegyetlen lenéző bánásmódra, amelyet a kormány vele szemben tanúsít. Érdemes volna ezzel foglalkozni és engedje is meg a t. Ház, hogy egészen röviden képet adjak arról, hogy az alatt a 60 év alatt, amely az