Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-338

Az országgyűlés képviselőházának 338 sen, az ország- törvényeinek és rendeleteinek megfelelőképpen járt el, akkor a megfelelő vé­delmet is biztosítsa az illető személynek. (Ügy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon és a kö­zépen.) Ebben voltam bátor a t. képviselő úrnak választ adni. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon és a középen. — Propper Sándor: Jaj, de sovány volt! — Rot hens te in Mór: Vér­szegény válasz volt!) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszonválasz jogával élni. Györki Imre: T. Ház! A t. miniszterelnök úr azt az intelmet intézte hozzánk, hogy egyéni és személyi térre ne vigyünk át politikai kérdése­ket. Ha a t. miniszterelnök úr figyelemmel vé­gighallgatta az én interpellációmat, annak in­dokolását, akkor láthatta és megfigyelhette, hogy tőlem távol állott a meggyanúsítás. (El­lenmondások a jobboldalon.) Egész interpellá­cióm beállítása kötött volt és a részemről hely­telennek tartott szerződés körül mozgott. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek a vi­tatása, igenis, idetartozik a parlament elé még akkor is, ha ennek bizonyos nyúlványa más vo­natkozásban egy hírlapi támadással kapcsola­tosan a bíróság elé vitetett. A parlamenti fele­lősség kérdéséről ebben a Házban kell dönteni, ennek a kérdésnek eldöntése nem a bíróságra tartozik és az a meggyőződésem, hogy a parla­menti felelősség kérdését ceruzakopogtatással még a bírósági elnöki székből sem lehet elin­tézni; azt nekünk itt a parlamentben kell eldön­teni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök úr azt mondotta, hogy nem tudja megérteni, miképpen gondolom én azt, hogy lemondjon a belügyminiszter úr, de azért funkcióit gyakorolja. Nem tudom, honnan veszi azt az elgondolást vagy azt a feltevést a miniszterelnök úr, hogy én feltételeztem volna ilyen közjogi lehetetlenséget. (Gr. Bethlen Ist­ván miniszterelnök: Az interpelláció szöve­géből.) Természetes, hogy az én elgondolá­som az, hogy lemondjon^ és lemondásában maradjon mindaddig, amíg ez az ügy el nem intéződik és addig a belügyminisz­teri széket más töltse be, esetleg: a helyettesítést sem kifogásolom-ez ellen sincs kifogásom. (Far­kas István: Az ellen sem, ha egyáltalán nem jön vissza! — Kahók Lajos: Nem bai. ha nem jön vissza egyáltalán! — Pronner Sándor: Alig várja az utód. hogy már odaülhessen! — Zaj! — Elnök csenget.) Ebben az esetben, ismétlem, nem arról van szó, hogy a belügyminiszter ^ urat hírlanilag megtámadták, arról sincsen szó, hogy megrágal­mazták, mert ha ez a két szempont lenne a döntő, akkor többé-kevésbbé igaza lenne a mi­niszterelnök úrnak, hogy így lassanként a. ka­binet összes tagjait ki lehetne lőni. (Gr. Beth­len István: Nem lassanként, hanem egvszerre is! — Kí»hók Lajos: Az sem volna baj ! — Derült­ség. — Fark?» s István: Fedezik egymást! — Rothenstein Mór: Sokan vannak már, akik ezekre a helyekre váltakoznak! — Farkí»s Ist­ván: Megvan a szolidaritás! — Pakots József: Csontos bácsi beülne a belügyminiszteri székibe! - Zaj.) Elnök: Csendet kérek mindkét oldalon! Györki Imre: Itt azonban arról van szó, hosry az állam egy rossz szerződést kötött egy vállalattal, ami azt jelenti, hogy a belügymi­niszter úr nem azzal a köteles gondossággal járt el az állam pénzügyeinek intézésénél, ahogyan a belügyminiszteri székben ülő egyéniségnek el kellett volna járnia. (Ügy van! a széhőbalolda­lon. — Gr. Bethlen István miniszterelnök: Az KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXIV. ülése 1929 december 11-én, szerdán. 111 immunitás védelme alatt mondja el itt azt, amit a bíróság előtt kellene elmondania! — Farkas István: Tegyék le a Ház asztalára a szerződést! — Propper Sándor: 3 pengős telekért 80 pengőt adtak! — Esztergályos János: 3 pengős telekért 80 pengőt! — Gr. Bethlen István miniszterel­nök: Tessék ezt odakünn elmondani, ahol fele­lősségre is lehet önöket vonni! — Zaj. — Elnök csenget-) Ezért nagyon sajnálom, hogy a t. miniszter­elnök úr, bár tudta, hogy miről lesz szó inter­pellációmban, még sem jött ide az anyaggal; ilyen megvilágításban talán másképpen láttuk volna a kérdést, mint ahogyan én láttam. (Esz­tergályos János: Fejlett technikával kikerülte ezt!) Nagyon érdekes lett volna látni, hogy váj­jon a miniszterelnök úr, az adatok ismerete alap­ján, mennyire tudta volna megdönteni azokat a tényeket, amelyeket itt interpellációmban elő­adtam. Egyébként azt is említette az igen t. minisz­terelnök úr, hogy bizonyos mértékben burkolt gyanúsítás vagy sértés volt, amikor azt mon­dottam, hogy tegye le a belügyminiszter úr a tárcáját és ez által adjon módot és lehetőséget arra, hogy egyenlő félként álljon a bíróság elé, mert ebben az foglaltatik, mintha a magyar bí­róság előtt nem egyenlő lenne bárki, aki oda­megy a bíróság elé. A nélkül, hogy a legcseké­lyebb mértékben a bírói függetlenség kérdését érinteni akarnám, szükségesnek tartom az igen t. miniszterelnök úrnak felhívni a figyelmét az ugyancsak az ő miniszterelnöksége alatt történt esetre, amikor kabinetjének egyik volt tagja, aktív miniszter (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) egyik újságíró ellen sajtópert indított megrá­galmazás címén, ezt az újságírót elítélték első ízben hat hónapra, majd pedig, amikor már olyan időben került ez az ügy a felsőbíróságok ítélkezése alá, amikor az illető már nem volt miniszter, akkor ugyancsak ennek a miniszter­nek a becsületét csak két hétre értékelte a bíró­ság. (Zaj és felkiáltások jobbfelől: Hallatlan! — Rubinek István: Jogászember hogy mondhat ilyet?) . Elnök: A képviselő úr szavaiban burkolt, de nagyon is megérthető gyanúsítás foglalta­tik a bíróság pártatlanságává' szemben, ezért a képviselő urat rendreutasítom. (Helyeslés a jobboldalon. — Esztergályos János: De mér­ges az elnök úr ma!) Esztergályos képviselő urat ismételten rendreutasítom és ha folytatja közbeszólásait, kénytelen leszek a mentelmi bizottsáa: elé utasítani. Györki Imre: Azért tartottam és tartom szükségesnek, hogy a belügyminiszter úr le­mondjon, nehogy ez a lehetőség megismétlőd­jék és ez a gondolat az emberek agyában fel­vető diék. Eeyébként, t. miniszterelnök úr. néhány héttel ezelőtt történt, hogy a kabinetjének earvik tagi a, aki ellen támadást intéztek, ön­ként vállalta a lemondást. (Zaj jobbfelől.) Ez Osáky írróf honvédelmi miniszter úr volt, akit a lószőrmatrac-ügyből kifolyólag a T a­pok megtámadtak. Ö nem ment a bíróság elé, hanem a támadásoknak levonta a politikai konzekvenciáját és elhagyta miniszteri székét. Ezt kellett volna tennie a t. belügyminiszter ú:inak is. (Zaj.) Ami a Polónyi Géíza esetét illeti, szüksé­gesnek tartóim a miniszterelnök úr emlékeze­tét felfrissíteni, szemben azzal, ahogyan a mi­niszterelnök úr az imént ezt az esetet e'őadta és ahogyan ez az emlékezetében él. Én úgv tu­dom és úgy emlékszem az esetre, hogy a minisz­. terelnek úr volt az első azok között, akik köve­17

Next

/
Oldalképek
Tartalom