Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-321

Az országgyűlés képviselőházának 321. ülése 1929 október 2ú-én, csütörtökön. 79 interpellációra nyomban elhangzott olyképpen, hogy a Ház mélyen t. jegyzője a miniszter úrnak ide beküldött válaszát felolvasta. (Egy hang a jobboldalon: Ez a gyorsaság-) Kétségtelen, hogy a miniszter úrnak joga van egy interpellációra akár élőszóval, akár írásban válaszolna. A házszabályok értelmezése azonban azt parancsolja, hogy meg kell vizsgálni azt, hogy egy képviselőnek interpelláció nális jogát konszummálhatja-e egy írásbeli válasz; vagy pedig úgy értelmezendő-e a házszabály, hogy egy szóval előadott interpellációra a távollévő miniszter nincs jogosítva ide választ beküldeni. Az interpellációs jog egy nagy alkotmánybiztosítók s maga a házszabály, amely törvényerővel őrködik a jogrend megtartása felett, semmi^ szín alatt nem tartalmazhat olyan rendelkezést, amely a rezonnal, a képviselő tekintéllyel és magának az egész Háznak a tekintélyével össze nem egyeztethető. Méltóztassék elgondolni, hogy a képviselő előre beírja az interpellációs-könyvbe a házszabály rendelkezései szerint, hogy ő ekkor, ezen és ezen a napon interpellálni kívánja a minisztert és a házszabály 133. §-a értelmében köteles odaírni, hogy szóval kívánja megindokolni a maga interpellációját, s ez így közöltetik a miniszter úrral. Minden miniszter előre megkapja a képviselőnek azt a kívánságát, amelyet a Házhoz intéz, hogy élőszóval kívánja megindokolni a maga interpellációját. A miniszter urak tehát előre nem ismerhetik az indokolást, (Egy hang a baloldalon: Csak a tényt!) mert hiszen maga a törvényerővel bíró házszabály azt mondja, hogy az interpellációk csak a rövid tényleírást és az- arra alapított kérdéseket tartalmazhatják. Azonkívül megszorítja a házszabály a képviselőnek azt a jogát, hogy mit írhat bele az interpellációskönyvbe; magát az interpellációt és annak indokolását tilos beírni. A Képviselőház elnöke köteles visszautasítani az olyan interpellációt, amely ezeknek a kellékeknek nem felel meg. Mármost mi történt? Mélyen t. képviselőtársunk beírt itt egy interpellációt és odaírta, hogy indokait szóval fogja elmondani. És akkor itt egyszerre, amikor mi tegnap meghallgattuk az ő előadását és döntenünk kellett a felett, hogy vájjon ezen előadás alapján helyénvaló-e az, hogy a miniszter válaszát tudomásul vegyük vagy nem, képviselőtársunk ezen érvelésére vonatkozó miniszteri nyilatkozat meghallgatása nélkül voltunk kénytelenek dönteni, mert hiszen egyszerre, egy pillanat alatt, mint valami automatából előbukkant a miniszter úr válasza, amely kétségkívül előre elkészített válasz volt. Ez t. Képviselőház, iróniája (Csik József: Paródiája!) és paródiája az interpellációs jognak, semmibevevése a képviselői szólásnak, a képviselői argumentációnak. A parlament színvonalának aláhanyatlását tartalmazza az ilyen eljárás, mert honnan tudhatja előre a mélyen t. miniszter úr, akit interpellálnak, hogy mit fog előadni a képviselő a maga interpellációjában. Ha méltóztatnak összehasonlítani azt a bejegyzést, amely írásban volt, azzal az előadással, amelyet mélyen t képviselőtársunk a Ház elé terjesztett, nyomban látni fogják, hogy az egészen más. Egész skálája volt az újabb adatoknak és érveknek, mint a mi a bejegyzésből kitetszik és a Ház abba a kényszerhelyzetbe került, hogy kénytelen volt dönteni az így előre elkészített, a képviselő fejtegetéseit meghallgatásra sem méltató módon adott válasz tudomásulvétele felett. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. XXIII. Megengedem, hogy ezek az új házszabályok, amelyek ezt a kitételt tartalmazzák, megengedik az ilyesmit. Azt mondja a 134. § (olvassa): «A miniszter az előterjesztett interpellációra akár szóval, akár írásban válaszolhat és pedig azonnal is.» Alakilag tehát ez nem kifogásolható. Ha a miniszter olyan bűvész, ha a távolbalátásnak és távolbahallásnak problémáját önmagára úgy tudja megoldani, hogy akkor is tud nyomban válaszolni, amikor nincs itt és nem hallja és nem látja az eseményeket, akkor gratulálhatok hozzá. De ilyen magyarázatot adni egy házszabálynak, hogy a miniszter akkor is nyomban válaszolhat, ha nincs jelen az interpellációnál, ez tagadása annak a magas értelemnek, amely a házszabályban kell hogy megnyilatkozzék, annak a közjogi erőnek, amely minden képviselő interpellációs jogában megnyilatkozik, annak a különleges erőnek, amely éppen az interpellációs jogban kodifikáltatott azért, hogy az élet robogását, az élet lüktetését bármikor szóvátehesse itt a képviselő. A miniszter az én igénytelen nézetem szerint köteles meghallgatni a képviselő érvelését, ha nyomban válaszolni kíván reá. Ha pedig nem, a házszabály úgy rendelkezik, hogy ha így közöltetett vele az interpelláció, akkor köteles 24 órával előbb bejelenteni, hogy válaszolni kíván. Minden kitétele, minden rendelkezése azt mutatja a házszabálynak, hogy úgy nem értelmezhető a nyomban való válaszolás lehetősége, hogy a képviselő szavait ne hallja az illető miniszter. Mit jelentene az, t. Képviselőház, ha itt az az abuzus keletkeznék, hogy a miniszter urak, akik amúgyis igen szorgalmasan tüntetnek távollétükkel, a Ház üléseiről való elmaradással, most már nemcsak ezt a szokást követnék, hogy általában nem járnak az ülésekre, hanem azt a szokást is, hogy a szóval előadott interpellációkra előre elkészített és ide beküldött válaszokkal fognak válaszolni? Akkor megszűnik a Képviselőháznak interpellációs jogban megmutatkozó ereje. Akkor talán nem is fognak a képviselők interpellálni. (Kabók Lajos: Talán ezt akarják! — Br. Podmaniczky Endre: Azért lesz interpelláció elég!) Ez pártkülönbség nélkül áll mindenkire. Bocsássanak meg, lehet-e elgondolni és elképzelni, hogy az legyen a házszabály, hogy a miniszter nem méltatja meghallgatásra az előre bejelentett interpellációt, amikor olvashatja, ott áll, hogy a képviselő szóval kívánja megindokolni 'interpellációját!! Megizeni ezzel azt, hogy: nem vagyok kíváncsi a szóbeli előadásra! Hát ez lehet? Ezt szabad? Hiszen abban a válaszban, amelyet tegnap hallottunk, egy hang, egy reflexió nem volt arra, amit érdemes képviselőtársunk fáradságos munkával összegyűjtött adatokkal a közérdek szolgálatában itt előadott; egy hang, egy megemlékezés nem volt arról, amit a Képviselőház hallott sat. Képviselőház ezt a választ így tudomásul vette. (Rothenstein Mór: Tudomásul vesznek itt mindent!) Azt hiszem, mégis csak azt a híres szuverenitást, amelyre mindig hivatkozunk, azt a szuverén jogot, amely nem ismer felettünk hatalmat és erőt, a nemzetnek azt a tényezőjét, amely az országgyűlés Képviselőházában alkottatott meg, ilyen könnyelműen eljátszani, az interpellációs joggal ezt a játékot megengedni talán egy képviselőnek sem szabad. Olyan országokban, ahol esküt tesznek a képviselők, esküt tesznek arra is, hogy ezeket a szabályokat mindig szigorúan megtartják és őrködnek azon jogok felett, amelyeket rájuk bíztak a választók azzal, hogy azok a kívánságok, 13