Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.
Ülésnapok - 1927-321
Az országgyűlés képviselőházának 321. Gáspárdy Elemér előadó: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt a törvényjavaslat általános ismertetésébe fognék, méltóztassék megengedni, hogy megismertessem azokat az alapelveket és azokat az elgondolásokat, amelyeken ez a törvényjavaslat fel van építve, mert csak így érthetjük meg a törvényjavaslat készítőjének szándékát és csak így tudunk az egész törvényjavaslatról helyes képet alkotni. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ujabban a közlekedés általános rendjébe egy igen fontos új közlekedési eszköz lépett, amely immár számottevő az ország forgalmában. Ez az új közlekedési eszköz a gépjárómű. Most már a kérdés az, hogy ezt az új forgalmi eszközt mi módon tudjuk beilleszteni közlekedésünknek általános rendjébe, a nélkül, hogy zavarok és zökkenések álljanak elő, a nélkül, hogy a meglevő közlekedési eszközök kárt és hátrányt szenvedjenek? Szükséges e célból megvizsgálnunk közlekedésünknek mai rendjét és így megállapítanunk, hogy ez az új beiktatandó forgalmi és szállítási eszköz milyen helyzetet fog teremteni. Éppen ma száz esztendeje annak, hogy az első tökéletes, üzemképes gőzmozdony Stephenson Kóbert és György alkotása, megindult Reinhillben a síneken. Tudjuk, hogy azóta az egész földtekét behálózta; tudjuk azt, hogy milyen változásokat okozott az ember szociális, gazdasági életében és úgy vagyunk vele, hogy ma már az életet vasutak nélkül szinte el sem tudnánk képzelni. E nagyszerű közlekedési eszköz bevezetése alkalmával, amikor az első engedélyezések történtek, szintén nem volt tisztában a törvényhozás azzal, hogy miféle módozatokkal illessze be a vasutakat az akkori közlekedés rendjébe. Akkor is sok érdekbe ütközött ennek a forgalmi eszköznek beiktatása, mert hiszen a fuvarosokra, az utak mentén lévő vendéglősökre és kocsmárosokra szinte katasztrofális hatással volt. Tudjuk azonban, hogy a vasutak egészen mások, mint a többi közlekedési eszközök, mert hiszen ismertetőjük elsősorban az, hogy kötött úthoz vannak hozzáláncolva, sínpáron haladnak, amelyről letérés nincsen. A vasút tehát az általános forgalmat nem szolgálhatja ki olyan fürgén, mint az egyéb közlekedési járművek, viszont el kell ismerni a vasútról, hogy a legtökéletesebb szállítási és fuvarozási eszköz, különösen a tömegcikkeket illetőleg és akármilyen széles távlatokat nyit meg az emberiség előtt egyrészt a könnyű motorok problémájának megoldása folytán feltalált gépjármű, másrészt pedig a légiközlekedés, bízvást elmondhatjuk, hogy még hosszú időn keresztül a vasút lesz a közlekedés gerince. (Ügy van! Ügy van!) A vasút még ma is a közlekedés törzse és vigyáznunk kell arra, hogy ez a törzs meg ne roppanjon, hogy a vasutak továbbra is akadály nélkül teljesíthessék kötelességüket. Ezért vigyáznunk kell arra, hogy ez a nagyszerű tömegszállítási eszköz, amely bizonyos mértékig versenyre kel a gépjárműközlekedéssel, épségben megmaradjon, s ezzel az új közlekedési eszközzel egyetemben szolgálja az emberiség közlekedési és forgalmi igényeit. A vasúttal szemben, — ezt el kell ismernünk — a gépjárműközlekedés bizonyos versenyt támaszt. Hiába, egyes cikkek szállítása könnyebben eszközölhető és biztosítható a gépjárművekkel, különösen a darab áruforgalom tekintetében, azonkívül a gyorsan romlandó hús- és gyümölcsszállításokat könnyebben tudja lebonyolítani a gépjármű s azokat a nehézségeKÉPVISELÖHÁZI NAPLÖ. XXIII. ülése 1929 október 2U-én, csütörtökön. 71 ket, amelyekkel a vasutaknak folytonosan küszködniük kell, ez tekinteten kívül hagyja; hiszen a gépjármű oly fürge közlekedési eszköz, amely minden pillanatban használható, minden pillanatban készen van, nem kell a vonatokat összeállítani, nem kell a mozdony fűtéséről gondoskodni, azonkívül pedig az a véghetetlen előnye van, hogy háztól-házig, teleptől-telepig szállít, s így az átrakodási költségektől úgy a szállítót, mint a felet teljesen mentesíti. Az a verseny, amelyet a gápjáróművek a vasutakkal szemben kifejtenek Magyarországon, bizonyos mértékig szintén érezhető s igenis oda kell hatnunk, hogy ezt a versenyt kellő mértékre szorítsuk. Ez a törvényjavaslat azonban nem azt szándékolja, hogy a gépjárómű vállalatokat a vasutakkal szemben háttérbe szorítsa, hanem éppen az a szándéka, hogy ezeket a vállalkozásokat előmozdítsa, de csakis ott és csakis akkor, amikor a gépjáróművállalat létesítése gazdaságos, mikor aza vasutakkal egyetemben a közlekedés nagy igényeinek szolgálatában áll s viszont nem engedünk olyan versenyt, mely a vasutak legitim forgalmát elvonja. Nem engedjük meg egyrészt azért, hogy a vasút továbbra is teljesítse szállítási kötelezettségeit, másrészt pedig tőkeszegény ország lévén, tekintettel kell lennünk arra a nagy nemzeti vagyonra is, amelyet a magyar vasutakba fektettek. Az elgondolás tehát az, hogy a gépjáróműközlekedést elő kell mozdítani, a nem gazdaságos versenyt háttérbe kell szorítani, viszont azonban a vasutakat támogatni kell olyképpen is, hogy amennyiben ők saját használatukra gépjáróműyállalatokat akarnak létesíteni, ez esetben elsőbbség illeti. Ez a törvényjavaslat szándéka, ez volt az alapgondolata és ez húzódik végig az egész törvényjavaslaton, mint vörösfonál. T. Képviselőház! Ha hazánk közlekedésére egy pillantást vetünk, ismételten hangsúlyoznom kell, hogy bár a vasút marad a közlekedés törzse és gerince, mindazonáltal számolnunk kell a gépjáróműforgalommal is, s ezért szüksége merül fel annak, hogy ezek létesítésének és engedélyezésének kérdése megfelelően rendeztessék és szabályoztassék. Az ipartörvény — háború előtt lényegtelen lévén nálunk a gépkocsiközlekedés, — egyszerűen iparigazolvány alapján minősülő iparnak minősítette a gépkocsiközlekedést. Később azonban, a háború után, midőn a gépjárómű egyre jobban terjedt, és résztvett már a szállításonkál is, s amidőn kezdtek lassacskán alakulni fuvarozási és szállítóvállalatok, szükségét érezte a törvényhozás annak, hogy az ipartörvény-novellában külön is szabályozza a gép jármaközlekedést és ezért az 1922 : XII. tcikkben szabályozta a gépjárműyállalatok engedélyezésének kérdését, amelyet általánosságban a kereskedelemügyi miniszter úrnak hatáskörébe utalt, azonban megengedte e mellett azt, hogy törvényhatósági jogú városokban a polgármester is adjon ki engedélyt. Mármost e korábbi törvény alapján keletkezett vállalatoknál — minthogy egységesen nem volt szabályozva az engedélyezés kérdése — mindig csak az illető konkrét ügyre vonatkozó törvénypótló véghatározattal iparkodtak az engedélyezés kérdését megoldani, nevezetesen megszabták azokat a feltételeket és kikötéseket, amelyek az útnak irányát az ellenőrzésnek módozatait rendezték, azonban mindig csak esetről esetre bizonyos konkrét ügyből kifolyólag. Már pedig természetszerű, hogy közlekedéspolitikailag semmiképpen nem kívánatos az, hogy ilyen, az ország általános közlekedési rendjébe szervesen beilleszkedő vállalatokat egy-egy ilyen törvény12