Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-321

Az országgyűlés képviselőházának 321. rültek. Egy nemzetnek, amely abban -a szituá­cióban van, mint amelyben mi vagyunk, amely le van fegyverezve, nincs más módja a világ nagy irányadó nemzeteihez .szólni, mint a maga kultúrájával. Ez reánknézve, bizony mondom, a lét és nemlét kérdése. T. Ház .'.Nyolc év óta dolgozom konzekven­sen mindig egy irányban és nem forogtam, mint a szélkakas, a szerint, amint valami momentán népszerű volt vagy nem. Nem a népszerűséget kerestem; hazámat akartam becsületesen szol­gálni (Élénk éljenzés a jobboldalon és a közé­pen.) és nyolc évi munka után igenis, az ered­mények mindenhol mutatkoznak. Nincs Magyar­országnak falva, ahol a népoktatást meg ne ja­vítottuk volna, ahol mi új iskolát ne építettünk volna. Ezért azonban ne azt mondják, hogy so­kat költöttem; ha az összes tárcákat vesszük, azt látjuk, hogy igen csekély hányad esik a kultusztárcára. Senkinek sincs oka engem kér­dőrevonni azért, mert munkám eredményes volt. (Várnai Dániel: Saját pártjában vonják kér­dőre!) Nekem semmi bajom nincs a saját pár­tommal. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Bízom abban, hogy az eredmény megvan és ennek nemcsak képviselőtársaimra nézve, hanem az országra nézve is megvan a nagy kapacitáló ereje s ahol eredményeket látnak, ott nem fogják az eszkö­zöket megvonni, hanem ellenkezőleg, azt mond­ják: mert eredmények mutatkoznak, folytassuk továbbra is ezt a munkát! (Helyeslés a jobbolda­lon. — Zaj a szélsőbaloldalon ) Kérem a javaslatom elfogadását. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Malasits Géza: Ki mondta. hogy a halakat úszni tanítja? Mi, vagy a gaz­dák?!) Elnök: Csendet kérek! Malasits Géza kép­viselő urat kérem, ne szóljon közbe! Az előadó úr kíván szólni! Pogány Frigyes előadó: T. Képviselőház! Már a közoktatásügyi és pénzügyi bizottság együttes ülésén, de itt a plénumban tegnap és ma is azt a tiszteletreméltó kifogást emelték a szőnyegen lévő törvényjavaslat ellen, hogy ren­delkezéseivel áttöri a népoktatás ingyenességé­nek elvét. Már a t. kultuszminiszter úr emlí­tette azt, hogy ezzel az elvvel szemben ime, már Franciaországban is hangok emelkedtek. Kétség­telen, hogy az élet a szent, az érinthetetlen, az úgynevezett megdönthetetlen elveket is áttöri. Nem kívánom, hogy Magyarországon is átnyar­galjon az- élet ezen az elven, de feltehető és el­képzelhető, hogy egy államban a tehetősek, a vagyonosak olyan nagy számban vannak, hogy a népoktatáshoz nyugodtan hozzájárulhatnak éppen azok érdekében, akik ha kisebb számban vannak is, de ezt nem tehetik meg. Sajnos, mi nem vagyunk ebben a helyzetben. Itt a tehetősek kis osztályával szemben áll a szegényeknek igen nagy osztálya. De azt hi­szem, éppen ez a szomorú körülmény szól a tör­vényjavaslat mellett, amely azt célozza, hogy míg ideáig abeiratási díjakból befizetett össze­geket tudományos és irodalmi munkákra fordí­tották, addig ma a szegények számára tanköny­vekre adják, nem is szólva arról a másik célról, amelyet bővebben fejtegettem már és amelyre nem is akarok itt kitérni. Az Apponyi-féle törvény, az 1908 : XL VI. te. eltörölte a tandíjat. Most talán azt méltóztatnak utólag gondolni, hogy itt csak egypár pengőről volt szó. En, aki ennek a törvényjavaslatnak statisztikai előkészítő munkáját végeztem, bi­zonyítom, hogy akkor a 3—4—5—6 pengős tan­díjakat szedő iskolák száma nem volt nagy; ellenben méltóztassanak csak visszaemlékezni, ülése 1929 október 2U-én, csütörtökön. 67 hogy voltak 20-40—80—100—200 sőt 300 pengős tandíjakat szedő iskolák is. Ezeket a nagy ter­heket természetesen meg kellett szüntetni. El­lenben ugyanaz a férfiú, aki ezeket a tandíja­kat átvállalta az állam terhére és ezzel igen tekintélyes összegeket vállalt az állam terhe­ként, fenntartotta az 50 aranyfilléres beiratási díjakat. Ha tehát a törvény alkotója, javaslója maga is szükségét látta annak, hogy beirtási díj címén a tehetősek valamit fizessenek, akkor ma már nem lehet arról beszélni, hogy a mai kormány, a mai kultuszminiszter úr töri át ezt az elvet. Méltóztattak ismételten hivatkozni Buda­pestre, amely nem szed tandíjat s a mellett a szegény gyermekeket ellátja tankönyvekkel. Engedelmet kérek, Budapestnek vannak igen tekintélyes jövedelmei, — hiszen méltóztatnak tudni — annak a célnak^ szolgálatáról, hogy a szegény gyermekeket ellássák ingyen tanköny­vekkel, hogyan gondoskodjanak azok a kis köz­ségek, amelyekben a községi adó meg van álla­pítva 50%-ban s ha ezt felül akarnák haladni, illetőleg ennél többet óhajtana a község elöl­járósága kivetni, akkor jönnének a vármegyék és jönne a belügyminiszter úr vörös ceruzája és törölné. Felemlítették — mint kétségtelenül hátrá­nyos helyzetet — azt is, hogy Budapest környé­kén a nagy iskolákban sok a leánytanító, a ta­nítónő és hogy mindenesetre kívánatosabb volna, hogy a vidéki családos tanítók kerülhes­senek fel az ilyen nagy helyekre, ahol azután gyermekeiket megfelelő intézetekben taníttat­hatnák. Bocsánatot kérek, r itt nem annyira a kultuszminisztérium a hibás, még csak azt sem mondom, hogy tisztán a protektorok hibásak, akik ilyen tanítónők elhelyezését kieszközlik, mert hiszen a minisztérium ennek is igyekszik teljes erővel elejét venni és ellentállani. Hiba azonban az, hogy amit ismételten fel­vetettek itt és amely állítást én is aláírom, hogy a tanítóságot nem dotálja úgy az állani és az egyéb iskolafenntartók, mint amennyire megérdemelné. Ennek következtében a férfi- " tanítók nem igen jönnek erre a pályára s csak az utóbbi megnehezült időkben, amikor most már a tanítóképző intézetekben kedvezménye­ket is adnak, jelentkeznek fiúk is. Nagyon természetes, hogy mivel a tanító­nők arányszáma sokkal nagyobb a férfiakénál, ilyenek kerülnek helyettesekként ezekbe a nagy iskolákba. Csakhogy ez a körülmény is éppen a törvényjavaslat mellett szól, mert ha mi egy ilyen szociális cél szolgálatában, mint aminőt ez a törvényjavaslat szolgál, a tanítóknak le­hetővé tesszük gyermekeik neveltetését, akkor majd a férfitanítók is szívesebben jönnek erre a pályára és a mellett talán nem is fog­nak annyira elkívánkozni az ilyen nagyobb helyekre, hanem szívesen megmaradnak a kis falvakban és tanyákon, ahol most még gaz­dasági területet, kertet is kapnak, mert hiszen a gyermekneveltetés és taníttatás gondját le­vette róluk éppen ez a törvényjavaslat. Azt ta­lán felesleges^ hangoztatnom, hogy a kultusz­miniszter úr és mindenesetre a jövő kultuszmi­niszterek is gondoskodni fognak arról, hogy a valóban szegények ne terheltessenek szegény­ségi bizonyítványok benyújtásának kötelezett­ségével és ne vexáltassanak. Éppen azért, amint már tegnap előadói beszedemben is vol­tam bátor hangoztatni, szükségesnek látta a bizottság is ezt jelentésében leszegezni. Ennyit óhajtottam a felszólalásokra vála­szolni. (Éljenzés és taps a jobboldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom