Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-321

Az országgyűlés képviselőházának 321. ülése 1929 október 2Jp-én

} csütörtökön. 59 áttöri az ingyenes népoktatás elvét. Igaz, hogy ennek ellene vethetik azt, hogy az 1908. évi XLVI. te. ha nem is törte át ezt az «Ivet, de meglazította, alaposan érintette, amennyiben kimondotta a tandíjfizetés lehetőségét. Igaz, hogy kimondotta, de nem kötelezően, hanem fakultatíve. Maga ez a javaslat azonban, mint méltóztatnak tudni, 1. §-ában kötelezővé teszi a beiratásidíj fizetését minden iskolára nézve. Lehetne azt is mondani, hogy a beiratási díj fizetése általános volt, hogy az állam a maga iskoláiban, a felekezetek és a községek éltek az 1908. évi XLVI. tc.-nek ezzel a felhatalmazásával és bevezették a beiratási díjak fizetését. Ha ezt mondaná valaki, akkor azt kellene rá válaszolnom: lehetséges, hogy ez szórványosan megtörtént, de általánosságban a beiratási díjak fizetése nem konstatálható. Itt van Budapest, itt a beiratási díj fizetése alól mindenki fel van mentve. Tudok sok felekezeti iskolát, sok állami iskolát is és különösen községi iskolákat, amelyekben, bár küzködnek az iskolafenntartás anyagi nehézségeivel, a beiratási díj fizetését mégsem követelik. Ha már most ez a törvényjavaslat egy — elismerem — tiszteletreméltó cél érdekében kimondja az ingyenes népoktatás elvének megszüntetését, ha mindjárt csak ezzel a kezdő lépéssel, egy kis rés megnyitásával is, azt a jövőre nézve nagyon aggodalmasnak tartom és különösen azért vannak aggodalmaim a javaslat iránt, mert ezen az úton indul el. T. Ház! A másik szempontom szintén olyan, hogy^ figyelmet érdemel. A miniszter úr a bizottságban ellentmondott annak, amikor én a beiratási díj fizetésének kötelezettségét egy céladó kreálásának neveztem. A miniszter úr ezt illetékezésnek mondotta, de bárminek nevezzük is ezt a gyermeket, ez mindenesetre egy körülbelül 650—700 ezer pengőnyi évi terhet jelent az iskoláztató szülőkre. Erre is el lehet mondani, hogy a beiratási díj fizetése alól a szegény gyermekek szülői fej vannak mentve, A miniszter úr ezt olyan tág értelemben akarja keresztülvinni, hogy a szegénység okmányokkal sem igazolandó, hanem a szegénység megállapítása rá van bízva az iskolaszékekre és majd azok okmányok nélkül is felmentik a jelentkező gyermek szülőjét a beiratási díj fizetése alól. Ebben a tekintetben csak zárjel közt jegyzem meg, hogy a szegénységnek okmányokkal való igazolása sok eljárásba, szaladozásba kerül, úgyhogy az a szülő inkább vállalja majd az egy pengős beiratási díj fizetését. Attól tartok viszont, hogyha az iskolaszékek kezébe teszik le ezt a diszkrecionális jogot, talán nem fogják azt olyan elfogulatlanul, olyan igazságosan és a megkívánt széles keretekben kezelni, amint az szükséges lesz. Valami más módot kell találni a szegénység igazolására, amely sem szaladozással ne járjon, sem pedig egyetlenegy szülőt se tegye ki az iskolaszék esetleges elfogultságának. Nem rokonszenves ez ebben a javaslatban, — különösen a mostani időben, amikor egészen jogos panaszok és jogos háborgások vannak a nagy adózás miatt — hogy megint jön egy ilyen 650—700 ezer pengős megterhelés, mert ezt fogják látni és nem a célt, amelyet el akarnak vele érni. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: 56 fillért most is fizetnek, tehát csak 40 percentes emelkedésről van szó!) Az imént mondottam, hogy fizetnek ma is, fakultatíve fizetnek, de ezzel a ténnyel nincs veszélyeztetve az a hatalmas elv, amelyet meg akarok őrizni, és éppen azért ajánlom az igen t. miniszter úr figyelmébe, — kár, hogy most távozik el a teremből — ajánlom az igen t. Ház figyelmébe annak meggondolását, vájjon nem lehetne-e a tanítóság gyermekeinek neveltetését egy másik alap terhére megoldani. Itt van például a köztisztviselői ösztöndíialapítvány, amely évenként egymillió pengőt jelent. Ha ebből kihasítják a felét, vagy kihasítják egyharmadát az iskolai internátusok alapítására és fenntartására, a célt akkor is elérik, elérik egy újabb megterhelés nélkül, és elérik különösen úgy, hogy az ingyenes népoktatás elvét nem fogják áttörni. T. Ház! En szükségesnek tartottam, hogy ennél a javaslatnál mindezt elmondjam. Nern hátráltat és nem korlátoz engem ebben az sem, hogy a javaslatnak van egy igen tiszteletreméltó módosítása, amely a bizottság több tagjának indítványára történt, hogy, — ha esetleg a t. Ház úgy határoz, hogy a javaslatot törvénnyé emeli — a fizetendő beiratási díjak feléből, szóval 50 fillérből egyrészt a tanítói szakkönyvtárt fogják gyarapítani, és ahol nincs, megcsinálni, másrészt pedig a fennmaradó 25 fillért (Herczegh Béla: Ötven fillért!) a szegény gyermekeknek ingyenes tankönyvekkel való ellátására fordítják majd. Ez igen rokonszenves része ennek a javaslatnak és én mégsem tudtam lemondani arról, hogy el ne mondjam mindezeket, hogy figyelmébe ne ajánljam a miniszter úrnak, hogy ha meg akarja oldani a tanítói gyermekek neveltetését, ha le akarja venni a terhet a tanító-szülőkről, különösen azokról, akik nagy, nehéz és tiszteletreméltó munkát végeznek Magyarországnak ezeken a még nagyon felszántatlan kultúrte

;

rületein, akkor oldja meg ezt más alapok terhére, de találjon módot arra, hogy a szegény gyermekeknek ingyenes tankönyvekkel és írószerekkel való ellátása mégis törvénybe iktattassák Magyarországon. Ezt óhajtottam elmondani és ajánlom úgy a t. Háznak, mint a miniszter úrnak a figyelmébe, hogy az ingyenes népoktatás elvének tiszteletbentartása mellett és új terhek kreálása nélkül oldják meg ezeket a kérdéseket. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Kocsán Károly! Kocsán Károly: T. Ház! Ez ia javaslat annak a nagy tartozásnak, amellyel a kormány, a társadalom és az ország tartozik a tanítóságnak, csak egy kis részlete, amelyet a miniszter úr be akar váltani azért, mert már nagyobbrészt sikerült kultúrpolitikájának fundamentumát ^megvetnie és az évtizedeken, helyesebben évszázadokon r át elhanyagolt magyar Alföldet, tehát az országnak azt a területét, ahol a magyarság törzse és gyökere telepedett meg, a legszükségesebb kultúrintézményekkel ellátni. Ezek az intézmények akkor fognak teljesen funkcionálni, ha az oda kiküldött tanítók, akiket apostoloknak nevezünk és nevezhetünk, az Alföldet a mai gazdasági kulturálatlanságában, a maga nagy természetes pusztaságában meg fogják szeretni és az a tanítói kar, amely a pusztát választja élete hivatásának, ott gyökeret ver, teljes életével 'bekapcsolódik abba a kultúr- és gazdasági munkába, amelytől várjuk a magyar nemzet gazdasági boldogulását; ez pedig csak úgy tehető meg, ha kedvező körülményeket teremtünk a mai mostoha viszonyok között. Azért ez állások szervezése alkalmával is, az eddigi régi állások szervezésétől eltekintve, már két hold földet biztosítanak az isikola mellett, amelynek egyik része a faiskola, másik része pedig a tanítóság személyes anyagi támogatását van hivatva szolgálni. Ez a szervezési többlet és ez a beterjesztett javaslat igen erős argumentuma, bizonyítéka an-