Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.
Ülésnapok - 1927-329
312 Az országgyűlés képviselőházának 329. ülése 1929 november 13-án, szerdán. bérleti szerződés gazdasági szempontból is előnyös volt az államkincstárra nézv«, mert megállapításom szerint — és itt már számszerű adatokra hivatkozhatom és t képviselőtársamnak az egész elszámolást bármikor rendelkezésére bocsáthatom, a gazdasági év a jelen esztendőben — amikor nagyon jól tudjuk, hogy gazdák miképpen zárták az évet, amikor legkisebb volt minden gabonaneműnek az ára — 100.000 pengő tiszta hasznot eredményezett az államkincstár számára, és ezen felül jelentkezik még az összes inveszticiók kifizetése után 138.000 pengő vagyonszaporulat. Az invesztíció kifizetése pedig azt jelenti, hogy körülbelül 200 és egynéhányezer, úgy gondolom, 202.000 pengőt invesztált be négy év alatt az államkincstár ebbe a bérletbe és ez az egész invesztició immár fedezve van; úgyhogy ezidőszerint már teljesen tisztán áll az a 138.000 pengő plusz, amelyről az előbb beszámoltam. Tiszteletteljes megállapításom szerint tehát ez a szerződés gazdasági okokból előnyös és szerencsés volt. Ami pedig t. képviselőtársamnak utolsó kérdését illeti, amelyben azt mondja, hogy hajlandó vagyok-e megnyugtató nyilatkozatot tenni, erre nézve sajnálattal ki kell jelentenem, hogy erre nem vagyok hajlandó. Nem vagyok hajlandó annál az egyszerű oknál fogva, mert ilyen nyilatkozatra szükség nincs. Nem hiszem, — és meg vagyok róla győződve, hogy t. képviselőtársam is csak szónoki formában állította be így a kérdést, — hogy lenne — mert nem volt, nincs és nem lesz — olyan igazságügyminiszter, aki olyan szerződést kötne, amelyben bárminő vonatkozásban egy ügyet abból a szempontból intézne el, hogy a személyes érdeke mit kíván. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ügy érzem, hogy a képviselő úr nem is gondolta ezt, csak megnyugvást akart. Találja ezt a megnyugvást azokban az igazságügyminiszterekben, akik a múltban példát adtak, és azokban, akik a jövőben is kivétel nélkül egyetlenegy erkölcsi alapon állhatnak, amely nélkül meg nem állhatnának, azon, hogy az utolsó és legeslegutolsó a személyes érdek és egyedül és kizárólag irányadó a közérdek lehet. (Elénk helyeslés.) En tárgyi okok alapján vizsgáltam a kérdést és meg vagyok győződve arról, hogy ebben az esetben is így történt. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr a viszonválasz jogával kíván élni. Rassay Károly: T, Ház! Nem vagyok abban a helyzetben, hogy az igazságügyminiszter úr válaszát tudomásul vegyem. Nem vagyok hajlandó tudomásulvenni az igazságügyminiszter úr válaszát főleg azért, mert az utolsó pontra adott válasza nem egyenes válasz. En világosan azt kérdeztem az igazságügyminiszter úrtól (olvassa): «Hajlandó-e az igazságügyminiszter úr megnyugtató kijelentést tenni, hogy a vezetése alatt álló minisztérium a jövőben semminemű olyan jogügyletet nem köt, amelyben a minisztériumot vezető miniszter személyesen érdekelve van?» Azt hiszem, ez magyarul van megszövegezve és erre nem lehet máskép válaszolni, mint igennel vagy nemmel. Engedje meg nekem a t. miniszter úr, nem lehet válaszolni akként, mintha én itt ezáltal abban az irányban akartam volna megnyugtató választ kapni, hogy a miniszter úr, vagy utódai a jövőben a szerint bírálják el az egyes ügyeket, amelyekben személyesen érdekelve vannak, hogy a maguk érdekét védjék-e meg, vagy pedig az állam érdekét. Én nem ezt kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy hajlandó-e a miniszter úr elutasítani magától azt a gondolatot, hogy olyan ügyben, amelyben személyileg érdekelve van, saját tényével, az államtól nyert hatalmával egyéni intézkedéseket tegyen, még akkor is, ha ezek az egyéni intézkedések, mint a jelen esetben, a minisztertanács hozzájárulását megnyerik. T. Ház! Egyáltalában lényeges felfogáskülönbség van az ügy érdemében a miniszter úr és az én megállapításaim között. En nem azt keresem, hogy jó üzletet csinált-e az állam, ezt nem is tudom megbírálni. Sajnos, azt hiszem, hogy a miniszter úr sem tudja megbírálni, mert abból a tényből, hogy az ügy előzményeit nem ismeri tökéletesen, — mint ahogy ezt szíves volt elénk tárni — azt kell következtetnem, hogy nincs abban a helyzetben, hogymegnyugtatólag eldöntse, ezt a kérdést. Maga az a tény, t. igazságügyminiszter úr, hogy a miniszter úr nem találta meg irattárában a Horváth Jánossal kötött szerződést, azt mutatja, (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Nincs ott, nem is volt!) hogy ennek a szerződésnek megkötésénél nem tartatott meg mindaz a gondosság, amely egy ilyen üzlet megkötésénél irányadó. Mert más dolog az, ha én mint haszonbérbevevő jelentkezem valakinél és önállóan üzletet kötök vele, és más dolog az, ha egy haszonbérbeadó bajba kerül az eddigi bérlőjével, aki nem tudja átvenni a haszonbérletet — az igazságügyminiszter úr is ezt állapította meg — és a gazdasági év elején a legsúlyosabb válságban van. Azt hiszem, hogy a köteles gondosság az lett volna, hogy az igazságügyminisztérium ezt az ügyet valóban úgy tárgyalja, hogy itt egy gazdátlanul fekvő bérlet van, amelyet a gazdasági év elején az eddigi haszonbérbevevő r otthagy, és annak keresnek most új haszonbérbevevőt. Meg vagyok győződve, hogy ennek tudatában azok a változtatások, amelyek az alapszerződéssel szemben történtek, valóban csak kedvezők lehettek volna az igazságügyminisztériumra. T. Ház! Ismétlem, nem ez a kérdés, hogy jó üzletet csinált-e a minisztérium. En nem tudom ellenőrizni a miniszter úr megállapításait. Azt hiszem, a miniszter úr sem veszi ezeket abszolút számoknak. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: De igen! Rendelkezésre állnak a képviselő úrnak!) Bocsánatot kérek, ki fogom fejteni. Mert hogy egy uradalom, egy tizenkét évre kötött bérlet jó üzlet-e vagy sem, azt először is nem lehet eldönteni az első három év végén. Másodszor, hogy milyen nyereséggel zárult, azt csak akkor lehet elbírálni, ha tudom a gazdálkodás menetét, ha tudom a kalkuláció alapját, ha tudom, hogy a t. miniszter úr például a rabmunka értékét miképpen vette fel ezekbe a számításokba, ha tudom azt, hogy a terményeket milyen úton-módon, milyen áron értékesítette, mert azt hiszem, hogy Magyarország minden bérlője hajlandó gazdálkodását átvinni rentábilis gazdálkodásra azon az alapon, hogy egyfelől kap minimális áron rabmunkát, másfelől kap biztosított piacot azokon az árakon, amelyeket esetleg ő szab meg, mint ahogy itt a letartóztatási intézetek ellátásánál szóba jöhettek. De ez nem a kérdés lényege. (Egy hang a középen; Ez a lényeg!) Ez a lényeg a képviselő úr szerint, szerintem azonban nem ez a lényeg. (Rothenstein Mór: Valami bűzlik! — Zaj.) Hogy micsoda helyzetbe kerül egy ilyen üzletkötésnél az igazságügyminisztérium, arról bővebben nem akarok beszélni; hogy mennyire emeli ez a köztekintélyt és a hivatali tekintélyt befelé a minisztériumban, arról sem akarok beszélni. De legyen szabad egyre utalnom, amit